2022. február 13., 12:23

Megosztók és megosztottak (I.)

A magyarországi parlamenti választások közeledtével egyre inkább az anyaországi liberális, balos média figyelmének látószögébe kerül minden téma, ami a határon túli támogatásokat érinti. A Felvidékre juttatott „mi adóforintjainknak” már többen a nyomába eredtek, általában azt bizonygatva, hogy a Fidesz-kormány számolatlanul szórja a pénzt a „hűbéreseinek”, miközben annak otthon is volna helye. 

könyv

Januárban a könyv- és lapkiadás került (ismét) terítékre. A Magyar Narancs négyoldalas összeállításban, a Népszava rövidebb cikkben foglalkozott a felvidéki irodalom helyzetével. Bár utóbbi esetében a kultúra csak mankóként szolgált a jól ismert politikai lózungok ragozásához. 

A vezérfonal mindkét esetben a „politikai megosztottság”, az „ideológiák menti polarizálódás”, a „megosztó segítség” kulcsszavak mentén bontakozott ki, amiket a magyarországi balliberális sajtó szerint az Orbán-kormány okozott, illetve hívott életre. A 2010-es évet megelőzően, amíg a nemzeti vonal háttérbe szorult, béke volt és prosperitás, az ösztöndíjak, támogatások olajozottan működtek, hiszen a liberális holdudvar szabta meg mindennek az irányát. Ők osztották a kitüntetéseket, kezelték a pénzcsapokat és természetesen ők határozták meg, mi a magaskultúra.

Amióta a nemzeti, konzervatív szellemiségű alkotók, műhelyek is labdába rúghatnak és támogatáshoz juthatnak, kitört a diktatúra.

Az Elutasított Helyőrség?

Bár a Magyar Narancs írása furcsa felütéssel kezdődik (akárha a teremtést 2010-re datálná), és a cikk szerint mintha a felvidéki magyar könyvkiadás mostani helyzete a Kalligram kiadó átalakulásának idején vette volna kezdetét, meg kell jegyezni, hogy a politikai megosztottság kihangsúlyozása ellenére aránylag korrekt, a témát legalábbis alaposan körbejáró cikk. Annyit azért jegyezzünk meg a margóra, hogy a Kalligram magyarországi reinkarnációjának más okai voltak, mint a cikk sejtetni szeretné. A könyvkiadás mostani állapota a pályázati rendszer megváltozásával következett be (ekkor szűnt meg például a Madách Könyvkiadó is), amikor kő kövön nem maradt. 

Azzal kevesen foglalkoznak, hogy az Előretolt Helyőrség által generált megosztottságot kik okozták.

könyv

Az EH-nak még csak szivárgott a híre a Felvidékre, az írótábor liberális része már aktivizálódott és tiltakozott, hogy ez a magyar kormány befolyását jelenti. Ráadásul, hangzottak el a vádak, az EH a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának kezelésébe kerül, ami tűrhetetlen. (Lehet, hogy a csillagászokra kellett volna bízni?)

Ennek apropóján a hangadók és mások is kiléptek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságából, s  miután megfenyegették az ott maradókat, hogy kiírják őket az irodalomból, megalapították a Bázis nevű irodalmi és művészeti egyesületet, demonstrálva, hogy ők nem tartoznak a „NER-függők” sorába.

Ők a függetlenek, és csak ők képviselik az értéket. A többi sekélyes, nívótlan, és csak arra jó, hogy a magyar „oligarchikus rendszert” legitimálja.

Támogatás hiányában? 

Természetesen senki sem örül a hírnek, ha megszűnik egy sajtótermék, hiszen egyetlen kulturális fórum ellehetetlenülése vagy megszűnése sem lehet jó hír. A káröröm akkor sem helyénvaló, ha a Dunszt művészeti portál hetilapunk, a Magyar7 vesézésével kiemelt szinten foglalkozott. Mindazonáltal a Beke Zsolt által az év elején bejelentett tény, hogy megszűnik a Dunszt, a sánta kutya tipikus esete. 

„A Dunszt nem egy portálocska volt a sok közül, öt éves fennállása alatt a független, autonóm művészet és irodalom összmagyar méretekben is meghatározó fórumává vált.” – írja a Népszava, hozzátéve: „Megszűnése azért is döbbenetes, mert elméletileg a határon túli magyar kultúra soha nem részesült ekkora anyaországi támogatásban, Szlovákiában pedig működik az előző kormányzat alatt létrehozott Kisebbségi Kulturális Alap (KKA), melynek feladata a kisebbségi kultúra finanszírozása lenne. Csakhogy a politika mindkét oldalon szép lassan mindent lenyúlt, az olyan független médiatermékek pedig, mint a Dunszt, itt is, ott is kilógnak a sorból.”

könyv

Nos, a tények kicsit másról árulkodnak. A Dunszt úgy lett „mostohagyermek”, hogy megjelenését 2018-ban 25 000 euróval támogatta a Kisebbségi Kulturális Alap, 2019-ben 37 646 euróval, 2020-ban 38 000 euróval, tavaly már kerek 40 000 euróval.

Ekkoriban – csak összehasonlításképpen – a Remény egyházi lapnak például 2500 euró támogatás jutott (a kért 22 000 euró helyett), míg a Miriam egyházi rádiónak 2000 euró. E kategóriákat badarság lenne összehasonlítani, de sokatmondó tény, hogy a keresztény értékrend elismerése mennyit nyomott a latban a Most–Híd holdudvarához húzó döntnököknél. A tények közé tartozik azonban az is, hogy Beke Zsolt tagja volt annak a bizottságnak, amely a pályázati támogatásokról, így közvetetten a Dunszt „ellehetetlenüléséről” döntött.

Genderlovagok és erkölcsi magaslatok

Sokatmondó tény, amit Molnár Norbert, a KKA igazgatója a Magyar Narancsnak elmondott. Ő a könyvkiadás területén sosem érzett politikai nyomást, mert a könyvkiadás úgymond a politikusok számára is peremterület. 

A tapasztalat mindazonáltal mást mutat. Ráadásul ha ezt a felfogást prejudikáljuk a hazai politikum esetében, hogyan vádolhatjuk ugyanezért a magyarországi politikumot?

De ennél is érdekesebb például Bolemant Lilla megszólalása a Magyar Narancsban, aki elmondja, idézet a lapból: „ők (a Womanpress) egészen más családképet közvetítenek, mint amilyent a magyar politika meghatároz, az esélyegyenlőségre és az érzékenyítésre törekednek”. (…) A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen például ők kezdeményezték a gendertudományok alapjai nevű tantárgy bevezetését, ezért nem is próbálkoztak Magyarországon pályázni. Nem akarnak abba a „politikai vonalba” tartozni, amelyet a magyar kormány pályázatai támogatnak. „El kell dönteni, hogy az ember egy független alkotói közösség része akar lenni, vagy olyané, ahol megmondhatják, ki számít nemzetileg jó szerzőnek.” Ez Bolemant szerint „erkölcsileg” nem vállalható.

könyv

Csanda Gábor, aki a megszűnt Madách Könyvkiadó romjain megalakult Madách Egyesületet működteti, a Magyar Narancsnak elpanaszolja, hogy „magyarországi támogatásért csak 2013-ban folyamodtak, amikor ez létszükséglet volt, de nem jártak sikerrel”. Ez az egy kudarc elég volt hozzá, hogy levonja a konzekvenciát, és kijelentse: „a magyarországi támogatásokban és az azokkal érkező politikai-ideológiai nézetekben nincs sok köszönet (…), a kirajzolódó kép azt mutatja, hogy a felvidéki magyar nyelvű irodalom területén ugyanazt a megosztottságot sikerült kialakítani, mint Magyarországon”.

Egyrészt tehát van a sértődött elzárkózás a magyar kormány támogatási rendszerétől, másrészt folyamatos a számonkérés. Ezt a skizofrén állapotot lehet sokféleképpen magyarázni, azt azonban nehéz lenne megválaszolni, vajon miért zárkóztak el a jelenleg a Bázis csapatát alkotó költők, írók az Előretolt Helyőrségben való publikálástól.

Hodossy Gyula kiadó ugyanis minden alkotónak felkérő levelet írt. Eszerint a bázisosok csak akkor lennének elégedettek, ha ők osztanák a lapokat? Minden más modell kirekesztő és elítélendő… 

(Folytatjuk)

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/6. számában.

 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.