Megnyílt a XXII. Mécs László Szabadegyetem - KÉPGALÉRIÁVAL

Fábián Gergő 2019. július 09., 11:23

Megnyitotta kapuit az immár huszonkettedik alkalommal megrendezett Mécs László Szabadegyetem, amelynek a jászói Autókemping ad otthont.

Fotó: Fábián Gergő

Mihályi Molnár László, író, költő, publicista, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány alelnöke emlékeztetett, a rendezvény gyökerei 1965-re nyúlnak vissza, s már több mint két évtizede Jászó ad otthont a tábornak. „Az, hogy itt találkozunk, nemcsak azt jelenti, hogy magunknak szerzünk élményeket, hanem közösségi élményt is viszünk magunkkal, mindazt, amit itt kaphatunk” – húzta alá.

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a részvevőket, majd Tiszai Nagy Menyhért református lelkészt, festőművészt, irodalmárt idézte: „sárt minden évszak csinál..., de a jövőhöz hallgató köveken értek”. Hozzátette, a Mécs László Szabadegyetem is egy olyan kövekből rakott ösvény, amelyre nyugodtan léphettünk az elmúlt évtizedekben, s amely a jövő felé vezet.

„Amit önök, a szabadegyetem résztvevői az évek, évtizedek alatt leraktak apró kövenként, arra mi, az elkövetkező nemzedék valóban léphettünk, és egy olyan jövő felé haladtunk, amelyben büszkék lehetünk magyarságunkra, értékeinkre” – fogalmazott.

Dzúrik Marián, Jászó polgármestere kiemelte, nagy örömére szolgál, hogy a Csemadoknak sikerül megőrizni ezt a rendezvényt. A résztvevőknek azt kívánta, a hét végén mosollyal az arcukon menjenek haza, s egy év múlva térjenek vissza.

A XXII. Mécs László Szabadegyetemet Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya elnöke nyitotta meg. Mint mondta, a tavalyi tábor végén, amelynek a Szent Korona volt a központi témája, azt gondolták, ezt már nem lehet fokozni, de talán mégis sikerül. Hozzátette, az idén némileg kevesebb előadás, program lesz, mint az előző éven, de sokan kérték, hogy több idő legyen beszélgetni, véleményt cserélni.

„Mi nagyon örülnénk, ha azok, akik eljönnek, meghallgatnak egy előadást, utána nem csak az előadótól kérdeznének, hanem beszélnénk, véleményét cserélnénk, együtt lennénk, együtt gondolkodnánk nemzetünk értékeiről, jövőjéről, lehetőségeiről. Ez az, ami összetart minket, ami összeköti ezt a nemzetet itt, Európa közepén. Mi nem dúskálunk anyagiakban, de nálunk mindig fontosabb volt a nemzethez való hűség, mint azok iránt, akik pénzt osztogatnak” – mondta Csoltkó Jenő.

A megnyitó kultúrműsorral zárult, ezután a Vadkerti–Zsapka–Sipos trió adott akusztikus koncertet, majd a Bükkaljai Szent Márton Lovagrend borkóstolóján ízlelhettek finomabbnál finomabb borokat a táborlakók. A XXII. Mécs László Szabadegyetem egész héten gazdag és érdekes programmal várja az érdeklődőket, a részletes program ITT érhető el.

Képgalériánk:
Fotó: Fábián Gergő

0 HOZZÁSZÓLÁS