2010. március 26., 01:19

Megmenthető a galántai Esterházy-kastély?

GALÁNTA. 2010 októberében Galántán elkezdődött a neogótikus Esterházy-kastély üresen álló északi szárnyának felújítása. A város nagy hangsúlyt helyez a kastély megmentésére, mert az épület tornya a galántai címer része.

A neogótikus kastély tulajdonjoga 1993-ban szált át az államról Galánta városára. Az önkormányzat szívesen eladta volna, de a potenciális vásárlók miután megismerkedtek az épületegyüttes állapotával, gyorsan továbbáltak.

Óvatos becslések szerint 33 millió euróba kerülne a felújítása. 2009-ben  a városi hivatal kétmillió eurót kapott az építésügyi és régiófejlesztési tárcától  az északi szárny és a kastélyhoz tartozó park felújítására. A parkban újratelepítik a növényzetet, automatikus öntözőrendszert építenek ki, a gyerekeknek pedig korszerű játszóteret alakítanak ki.

A projekt része a műemlék északi szárnyának felújítása. Itt a tervek szerint kiállítóterem lesz. A kastély nagy része azonban továbbra is siralmas állapotban várja a szebb napokat. 

Peter Kolek, a városi hivatal szóvivője megerősítette: Galánta nem mondott le a neogótikus kastély felújításáról. A legreményteljesebb ajánlat  az Emel Kft-től érkezett, amely  négycsillagos welness szállodává alakítaná át a kastélyt. a napokban elkészül az erre vonatkozó üzleti terv és dokumentáció. 

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ   Riport a galántai Esterházy-kastélyról    Készült 2009-ben     

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.