Megemlékezés Borsiban II. Rákóczi Ferenc születésének alkalmából
Mint minden évben, a díszmenet most is a kultúrház elől indult, és a fejedelem születésének helyére, a kastély elé érkezett. Résztvevői között szerepeltek a Zempléni Lovas Egyesület és barátaik, a Rákóczifalva Kuruc Hagyományőrzők, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület, a Határtalan Örök Értékeinkért Alapítvány, a kisvárdai Kuruc Hagyományőrzők.
A tárogató hangjaira és a hírlövés után bejelentetett: fiú született. Ezután a hagyományőrző csoportok korhű ruhákban—mint jelképes testőrök-- bevonultak a fejedelem szobra köré, megteremtve ezzel a tradicionális nyitóképet.
Az idei ünnepség díszvendége a magyar kormány képviseletében dr.Gálik Gábor, a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint a kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár volt, Szénási Lajos külgazdasági attasé, Magyarország Kassai Főkonzulátusának konzulja, illetve dr. Csatáry György, a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskola tanára.
Elsőként Borsi polgármesterasszonya, Varga Anna Tünde köszöntötte az egybegyűlteket, majd Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás vezetője számolt be arról, hogy idén nemcsak megemlékeznek a fejedelemről, hanem szobra új posztamensét és talapzatát is felavatják. Bár már 2013-ban bejelentették, uniós pénzből, Magyarország támogatásával megújul a teljes kastély, sajnos, a munkálatok eltolódtak, de bízik benne, „Isten az igaz ügyet soha sem hagyja el!“ Egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik a kastély és a szobor felújítását mindig is szívükön viselték, ilyen-olyan módon támogatták.
Dr. Gálik Gábor ünnepi beszédében—a közeledő magyarországi választásokra is utalva-- hangsúlyozta: a szabadság szeretete, a hazához való hűség és a hit ma is aktuális fogalmak, a történelmet nem lehet eltörölni, tanulságait pedig érdemes megfogadni.
Szénási Lajos kiemelte: A Fidesz II. Rákóczi Ferenc születésnapját emléknappá nyilvánította, majd ígéretet tett arra, hogy még az idén elkezdődnek a kastély rekonstrukciós munkálatai, és ebben a konzulátus segítségére mindenben számíthatnak. Hozzátette, a Rákóczi-szobor új talapzatának mai avatása a főkonzulátus, a szülőfalu és a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás közös munkájának eredményeként valósulhat meg.
Dr. Csatáry György a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskolát képviselve elmondta, a fejedelem szellemisége itt és Kárpátalján egyaránt fontos, hiszen tiszta értékrendet képviselt, egyénisége összetartó erőként hatott. Olyan tulajdonságai, mint a küzdőszellem, a meg nem alkuvás, a példamutatás ma is fontosak, hiszen ezek nélkül nem lehet tisztességesen élni.
Befejezésül elárulta: a Rákóczi-szobrok sora hamarosan egy lovasszoborral is kiegészül, és ezzel Beregszászon 125 éves óhaj válik valóra.
Az ünnepségen elhangzott még Makovics László plébános imája, Bánhegyi István András diák előadásában a magyar és az erdélyi himnusz, valamint egy költemény, felolvasták Sóvárad polgármesterének üdvözletét, majd dr. Gálik Gábor és Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere leleplezték az új talapzatot illetve posztamenst, amelyet az Erdélyből érkezett Gellért Gyula áldott meg.
Ezt követően Krupa Sándor énekelt, tárogatón Magyar Gyula kísérte. Fellépett még Tóth László – Vass Lajos Aranypáva nagydíjas népdalénekes, a Magyar Kultúra Lovagja.
Az ünnepség zárásaképpen az előre bejelentkező intézmények vezetői megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát. Az ünnepség, amelyen mintegy 200-250 fő vett részt, a Szózat hangjaival zárult. Sajnos, a résztvevők többsége Magyarországról, Kárpátaljáról, Erdélyből érkezett, a hazai közönség volt kisebbségben. Ez a tény sokat elárul az itt élők közönyéről, magyarságtudatáról.



