Megegyezett a Most-Híd és az MKDSZ - a két párt közösen indul a választáson
Közösen indul a 2020-as parlamenti választáson a Most-Híd és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ). Debnár Klára, a Most-Híd szóvivőjének tájékoztatása szerint a két pár tárgyalódelegációja a pénteki tárgyaláson egyezett meg ebben.
A pártok a megegyezés két változatáról tárgyaltak, hogy melyik verziót fogadják el, az elsősorban az MKP-val folytatott tárgyalások végeredményétől függ.
A szóvivő emlékeztetett, hogy a Most-Híd júniusi kongresszusán úgy döntött, megnyitja listáját a többi párt előtt, amely „a Hídhoz hasonló értékeket vall, és a régiók, a kisebbségek érdekképviseletével foglalkozik”.
„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nemzeti, keresztény értékeknek méltó képviseletük legyen a szlovák parlamentben is. Ezért ragaszkodtunk a tárgyalások kezdete óta ahhoz, hogy az MKDSZ a közös indulás mellet is megőrizze arculatát” - mondta Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke.
A Most-Híd és az MKP augusztus végéig szeretné lezárni a tárgyalásokat. A hónap közepén úgy tájékoztattak, hogy a 19 pont közül 17-ben sikerült megegyezniük.
Arra a kérdésre, az lehet-e az akadály, hogy az MKP nem szeretné a lista élén látni Bugár Bélát, Ravasz Ábel, a Most-Híd alelnöke azt válaszolta: ezt „félig megerősítheti”.
A másik problémás kérdés a jelöltek aránya a választási listán. Bugár Béláék 70:30 arányú elosztást javasolnak a Híd javára, az MKP ezzel szemben az 50:50 arányú elosztást támogatja.