Megegyezés helyett Összefogás?

A választási koalíció elmaradása katalizálta a felvidéki magyar közéletet. A 2009 óta tartó időszak az MKP és a Híd rivalizálásáról szólt, külön indulásuk ennek logikus folytatása lenne, de a döntés bejelentését követő események arra utalnak, hogy a 2020-as választások akár éles korszakhatárt is húzhatnak a magyar érdekképviselet történetében.

Elhúzódó tárgyalások végére tett pontot a Most-Híd Országos Tanácsa, elutasítva az MKP közös listára vonatkozó paritásos javaslatát. A 2009 óta tartó korszak egyik visszatérő értelmezési vitája volt, hogy melyik párton múlott a megegyezés. Utólag már legfeljebb lábjegyzetként érdekes, de a történeti hűség kedvéért említsük meg, hogy a tárgyalások kezdetén az MKP a Híddal szemben nem azt javasolta, hogy kész megnyitni a saját listáját, hanem egy választási párt megalakítását vetette fel. A Híd delegációja ezt a javaslatot, mint szélsőértéket elvetette, mint ahogy az MKP is elutasította, hogy jelöltjei a Híd listáján induljanak.

A választási koalíció így mint egy kompromisszumos megoldás körvonalazódott az együttműködés lehetséges formájaként. Az MKP, bár választói részéről érzékelhető volt az ilyen szándékú nyomás, kizárta, hogy a reménybeli koalíciós partner jelöltjeinek kiválasztásába beleszóljon. Álláspontja mellett még akkor is kitartott, amikor Bugár Béla a szlovák sajtóban össztűz alá került a Kočnerrel váltott üzenetei miatt. A Most-Híd eközben a végsőkig ragaszkodott a közös listára tett 70:30-as ajánlatához, s a társadalmi nyomást érzékelve, Bugár esetleges visszavonását a választási listáról az MKP jelenlegi és korábbi elnökeinek visszalépéséhez kötötte.

Jól látható, hogy az MKP nem vádolható kompromisszumképtelenséggel, más kérdés azonban, hogy nem lett volna-e szerencsésebb, ha a párt, szembesülve a Most-Híd hajlíthatatlanságával, egy adott ponton, legkésőbb a Threema-ügy kipattanásakor, maga szakítja meg a tárgyalásokat. Ez esetben az MKP stratégiája visszakanyarodhatott volna a választási párt megalakításához, becsatornázva az együttműködést szorgalmazó öntevékeny civil szférát. Ráadásul az Összefogás zászlóbontásához képest a választási párt felállítására így további értékes hetek álltak volna rendelkezésre. Mi több, ha az MKP egy ilyen lépést maga kezdeményez, elkerülhetővé vált volna az a bizonytalanság, amit a civilek zászlóbontása akarva-akaratlan kiváltott.

Ha a választási koalíció elmaradásának rövid távú következményeire tekintünk, az első szembeötlő tény a Hídon belüli törésvonalak kirajzolódása. Vezető hidas politikusok, köztük miniszterek, államtitkárok, korábbi európai parlamenti képviselő jelezte, hogy nem ért egyet a döntéssel. Sőt, Nagy József azt is kijelentette, hogy ezek után nem indul a Most-Híd listáján, s nem utasítaná el, ha a civil Összefogás részéről megkeresnék.

Jelenleg kérdéses, hogy megállítható-e a Most-Híd eróziója, az azonban tény, hogy a párt körül egyre fogy a levegő. Megtizedelődött szavazótáborát tovább gyengítheti a progresszívek múlt héten életre hívott magyar tagozata, amely egyúttal egérutat is biztosíthat a párt egyes politikusai számára. Ugyancsak számos hidas szimpatizánst vonhat magához az Összefogás választási listája. Ennek dacára ma még az látszik valószínűbbnek, hogy a Híd, amely a múlt héten megegyezést kötött az MKDSZ-szel, esetleg más törpepártok előtt is megnyitja listáját, és önállóan indul 2020-ban.

A tavaszi EP-választások sokkszerű eredménye a felvidéki magyar közvéleményben felerősítette azokat a félelmeket, hogy a magyar érdekképviselet jövőre a pozsonyi törvényhozásból is kiszorul. A Most-Híd és az MKP zátonyra futott tárgyalásai ezért katalizálhatták az öntevékeny civil szférát, hogy választási pártot alapítva, ernyőt kínáljon a meghiúsult együttműködés híveinek. Noha az alapítók hangsúlyozzák, hogy a céljuk nyilvánvalóan nem lehet egy ötödik párt létrehozása, tovább osztva ezzel a felvidéki magyarok sorait, egy általuk életre hívott választási mozgalommal, legalábbis formailag, mégiscsak ez a helyzet.

Feltételezve, hogy a szűkös idő ellenére összegyűlik a választási párt bejegyzéséhez szükséges kellő számú aláírás, s a bejegyzésre kerülő formáció megfeleltethető a pártok működéséről szóló törvény szigorúbbra szabott feltételeinek, a siker egyetlen mércéje vele szemben a magyar képviselet biztosítása lehet. Mindebből az következik, hogy az Összefogásnak eredményesen kellene megszólítania az MKP szavazótáborának minél nagyobb hányadát és a Hídban csalódott választók legalább egy részét, miközben már tartósan passzív választói csoportokat is mozgósítania kellene. Mindez nyilvánvalóan elképzelhetetlen az MKP aktív támogatása, szervezeti ereje nélkül.

Döntő szempont lehet az Összefogás esetleges választási sikerét illetően, hogy feltételezve az MKP aktív közreműködését, a párt szavazóinak mekkora hányada lenne kész leadni a szavazatát a választási mozgalom listájára. A Híd feltételezett indulása esetén ugyanis már legalább egy kihívóval kell szembenéznie a magyar választókért folytatott versenyben a választási pártnak, a szlovák pártok felől érkező szirénhangokról nem is szólva. Az Összefogásnak a kampányban úgy kellene a centrumban álló választókat megszólítania, hogy az MKP markánsan jobboldali híveit se riassza el tömegesen.

Ha a 2020-as választásokon egy harmadik lista is felállna az MKP csalódott jobboldali híveit megszólítva, érdemben csökkenne a magyar érdekképviselet biztosításának esélye a szlovák parlamentben. A himnusztörvény által kiváltott érzelmi hullám alapozta meg az ugyancsak körvonalazódó Új Egység Mozgalmat. A formáció körül azonban a Híd–MKP megállapodás elmaradásával elfogyott a levegő, hiszen mondanivalójuk lényege a pártelitek kritikájában merült ki.

Igazi alternatívát egy általuk hiteltelennek mondott Híd–MKP-összefogás ellen tudtak volna alkotni, így legfeljebb az Összefogást elutasító markáns jobboldali választókat tudják megszólítani. Múlt szombati bemutatkozó fórumukat követően úgy tűnik, listaállításuk kizárható, legfeljebb arra szorítkozhatnak, hogy az Összefogás listáján némelyikük szerepet kapjon.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/36. számában)