2018. július 5., 16:40

Martfeszt: Irány a sereg – a honvédelemről kötetlenül -VIDEÓVAL

A Martosi Szabadegyetem második napjának első pódiumbeszélgetése a honvédelem témáját járta körül. A résztvevők Németh Szilárd honvédelmi államtitkár és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő voltak. Helyszíni tudósításunk.

Nógrádi György és Németh Szilárd a Martfeszten
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: ma7

Németh Szilárd először a honvédség társadalmi kapcsolatairól beszélt. A 2010 utáni kormány kiemelt célja, hogy felkínálják az embereknek, legyenek büszke katonák. Olyanok, akik magasan képzett, hazájukat szerető emberek. Az ifjúsággal való kapcsolat nagyon fontos, ezt szolgálja a honvéd kadét képzés, amely államilag elismert oklevelet ad. Németh kitért arra is, honnan indult a haderőfejlesztés a baloldali kormányok tevékenysége következtében.

Bokor ezredes könyve a Kádár-kori hadseregről a rendszerváltozás idejét leíró kiinduló pont. Ocsenás Péter írása, A kerek erdő közepében, a Lentiben szolgálatot teljesítő, egyetemi előfelvételt nyert katonák megalázásáról szól. Németh Szilárd felidézte a saját emlékeit, Szabadszálláson ugyanígy alázták a fiatal katonákat az ő szolgálata alatt is. A szocialista-liberális kormányok alatt hasonló tendenciák zajlottak, végeredményben tönkretették a honvédséget. Ezt a célt szolgálta a hadkötelezettség megszüntetése is, elhitették a magyar társadalommal, alacsony nimbuszú hivatás katonának lenni.

Fotó:  ma7

Mára megváltozott körülöttünk a világ, szükség van a honvédségre – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Az önkéntesség, a fiatalság tettereje, hazaszeretete a modern magyar honvédség születésekor, 1848-ban is mozgósító erő volt. Görgey példája máig vonzó lehet a magyar fiatalok számára. Békeidőben is fontos feladat jut a honvédeknek. Bizonyságul szolgálhat, hogy éppen ma reggel vették ki a 105 kg-os bombát a tűzszerészek a Dunából.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő németországi példára hivatkozott: a kadét amellett, hogy tiszt lesz, szakképzést kap a polgári életben.  A migrációs válság kapcsán elmondta, a legnagyobb probléma az, hogy Görögország a tartozásai elengedéséhez köti a migránsok feltartóztatását, ezzel tulajdonképpen zsarolja Európát. Amelyik kormány elengedi az adósságot az meg is bukik, és az adósság 40%-át a németek jegyzik.

Fotó:  ma7

Érezhetően sokat tompult a három évvel ezelőtti negatív viszony Magyarországgal szemben. Mára teljesen új helyzet van, akár Svédországban is, amely néhány éve még a legnagyobb kritikusa volt a magyar kormány álláspontjának a migrációs válság kapcsán. Jelzés értékű, hogy a dánok 2020-ig felszámolják a no-go zónákat. Európa későn lépett, és ennek ára van – emelte ki Nógrádi.

A helikopter beszerzésekre vonatkozó kérdés kapcsán Németh kiemelte, modern eszközökre is szükség van a haza megvédéséhez. Ugyancsak fontos a humánpolitikai fejlesztés, ezt szolgálja a Zrínyi 2026 program. 2010 után először rendbe kellett tenni a gazdaságot, utána lehetett gondolni a katonai fejlesztésekre. Ez a késlekedés oka.

Németh elmondta, Európában mára a bevándorlás kulcskérdéssé vált, változott az európai politikusok hozzáállása. Úgy látja, hiteltelen a színeváltozásuk. A magyar kormány erejét a felhatalmazása mértéke adja, amely Európában egyedüli. A német koalíciós kényszer nagy probléma, amely szűkíti Merkel asszony lehetőségeit.

Fotó:  ma7

Az eszközfejlesztésekről szólva Németh kiemelte, az elmúlt harminc évben egyedül a az első Fidesz-kormány hajtott végre komoly haderőfejlesztést, a Gripenek beszerzését. Az európai fegyvergyártás fejlesztése kulcsfeladat. A csehekkel közösen indult újra a magyar fegyvergyártás, amely a baloldali kormányok alatt gyakorlatilag megszűnt. A harckocsibeszerzések még előttünk vannak, és az előző szocialista kormányok tehetnek az akkori harckocsiállomány áron aluli, illetve néhány esetben ingyenes elkótyavetyéléséről  – tette hozzá Németh Szilárd.

Nógrádi György a jövő évi uniós választásoktól alapvető fordulatot vár. Figyelmeztető jel, hogy Nyugat-Európában nem következett be a migránsok integrációja. Németh hangsúlyozta, nem szeretnénk feladni a keresztény kultúránkat és Magyarország biztonságát. Ebből a szabadságjogunkból nem fogunk engedni. Az államtitkár szerint Európa nem Brüsszelben van, hanem Budapesten és a többi fővárosban. Nógrádi kiemelte, Trump megválasztása térségünknek előnyös volt. Amerika, Európától eltérően megvédi határait. Hozzátette, a közeljövőben amerikai-orosz közeledés várható.

Nógrádi György és Németh Szilárd a Martfeszten
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék