Magyar Tavasz – Feljelentők kérték
Májusi utolsó lapszámunk megjelenésével egy olyan többhetes időszakot hagyunk magunk mögött (remélhetőleg!), amikor szinte minden hétre esett egy olyan peres eljárás, amelynek célkeresztjében valamilyen szlovákiai magyar esemény vagy személy szerepelt. A hivatalos kormánypolitika nevében megszólaló Robert Kaliňák magas lóról indított, amikor véleményt mondott a még el nem kobzott földeket szerinte jogtalanul használókról (elsősorban magyarokról), aztán a Nyitra Megyei Közgyűlés indított teljes komolysággal vizsgálatot annak ügyében, hogy használhatják-e büntetlenül a magyarok a Felvidék kifejezést; s ezzel egyidőben egy másik rendőrségi ügyben is nyomoznak, hogy egy ifjúsági vetélkedő kapcsán hiheti-e azt valaki, hogy Dunaszerdahely ma Magyarországon található.
A magyar büntetőjogi nagyhét, pontosabban nagyhónap kicsúcsosodása pedig az a besztercebányai büntetőbírósági ítélethirdetés volt, amely – igaz, még nem jogerősen – de kimondta, hogy a dunaszerdahelyi Összetartozás emlékműve nem államellenes tárgy és annak építtetői pedig nem bűnbandába szerveződött izgatók.
Ezek közül talán a legutóbbi esemény a legmeghatározóbb, hiszen példája annak is, hogy „bemondásos” alapon milyen messzire mehet el egy felfogásbeli különbség érvényesítése, akár bírósági, ráadásul büntetőbírósági keretek közé terelve az ügyet. Dunaszerdahely 25 ezres lakosságából két fő úgy gondolta, hogy a 2020-ban felállított építmény nem az építtetők által deklarált összetartozás eszméjét hangsúlyozza, hanem egy nyolcvan éve lebontott emlékmű másolata, s ezzel az 1939-es előd eszmeiségének, a Horthy-korszak dicséretének, a revizionizmus és irredentizmus, az antikommunizmus és protofasizmus eszméjének továbbvivője. Ezért tettek feljelentést az emlékműtől 150 méterre található rendőrségen.
A 2020-as szoborállítás után öt évvel később jutott el a feljelentés a bírósági szakaszba, ahol előbb bűncselekmény hiányában az ügyet nem tárgyalták, majd miután a feljelentők fellebbeztek, hat rendes tárgyalási napon keresztül jutott el a bíróság ugyanahhoz a felismeréshez, azaz, hogy az Összetartozás emlékműve nem államellenes tárgy, a létrehozók tehát nem bűnösök, így a vád minden pontja alól felmentették őket.
A tárgyalóteremben elhangzott az a kérdés is, hogy vajon az építőanyag egy bizonyos formába való elrendezésétől az építmény szélsőséges eszméket hirdetővé válik-e? A bíró ezt a kérdést saját szempontjából megválaszolva kijelentette: „azon a véleményen vagyok, hogy nem viseli magán a szélsőséges anyag, tárgy ismérveit”, s hozzátette, hogy véleményét elsősorban a tárgyalás során megismert igazságügyi szakértői véleményekre alapozza, amelyek egyike ismerteti, hogy az építményen nem található semmilyen felirat, szimbólum vagy olyan jel, amely elnyomó vagy más törvényellenes mozgalmak propagálását jelentené.
A bíró a szakértői véleményből idézte azt is, hogy bár az egykori 1939-es és a mostani építmény között nagy a hasonlóság, azt viszont nem lehet mondani, hogy annak másolatáról lenne szó, majd ezek után a bíró kitért néhány különbözőség ismertetésére, amely felölelte az építményhez tartozó zászlórúd hosszától kezdve egészen az arra felvont zászló állami vagy nemzeti jellegét, vagy a zászló félárbócra eresztésének meghatározásáig sok lényeges részletet.
Sokunknak talán furcsának tűnhet, hogy egy-egy technikainak tűnő részlet magyarázására mekkora időt szántak a hat tárgyalási napon, viszont, ha figyelembe vesszük, hogy akár egy-egy ilyen részlet is dönthet az ártatlanság vagy a bűnösség kérdésében, akkor elismerhetjük a ráfordított idő megalapozottságát. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a feljelentők szerint az emlékműállítással megvalósult a szövetségben elkövetett, alap- és szabadságjogok elnyomását támogató csoportok és eszmék népszerűsítésének a tényállása, amely 4-től 8-évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Nem véletlen ennek fényében az sem, hogy a bíró határozottan kijelentette: az utolsó lehetőségnek, „ultima rationak” kellene lennie a büntetőbíróságnak, amikor a békétlen felek már minden egyéb lehetőséget kimerítettek. A vádlottak ügyvédje, dr. Mazács Ferenc lapunk kérdésére elmondta, hogy ez távolról sem volt így ebben az ügyben.
A bíró azt is részletezte, hogy a vádlottak az összetartozás eszméjét, mint a Kárpát-medencében vagy a világszerte élő magyarok összetartozását értelmezték, amely párhuzamosan kifejezi a Kárpát-medencei más népekkel való összetartozás fogalmát is, tekintet nélkül azok nemzetiségére vagy etnikumára.
Mindezek alapján a 21-ei tárgyaláson kihirdetett ítélettel a bíróság a hét perbe fogott vádlottat, RNDr. Zirig Ferencet, Ing. Csörgei Lászlót, Ing. Zalaba Zoltánt, PadDr. Patassy Sándort, Mgr. Ibolya Olivért, Ing. Hencze Attilát és Ing. Kiss Andrást minden vádpont alól felmentette.
Hozzá kell tennünk, hogy a vádat képviselő ügyész mindjárt az ítélethirdetést követően bejelentette, hogy a felmentést, illetve annak indokolását nem fogadja el, ezért él a fellebbezés jogával. Az ügyész később, már a tárgyalótermen kívül a sajtó képviselőinek azt mondta, számára nem az építményen lévő vagy nem lévő szimbólumok a fontosak, hanem magát az építményt tartja problematikusnak.
A felmentett vádlottakat képviselő dr. Mazács Ferenc ügyvéd ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy védencei a másodfokú tárgyaláson is az események tényszerű ismertetéséhez tartják magukat.
Végezetül Ibolya Olivér, a perbefogott szerdahelyi hetek szóvivője megerősítette, felmentő ítéletet vártak, hiszen nyilvánvaló, hogy nem volt semmilyen rosszindulat az építtetők részéről, s az itt élő nemzeteknek békében és barátságban kell élniük. Egyúttal csodálkozását fejezte ki, hogy a feljelentőknek „nincs jobb dolguk” annál, hogy ilyen ügyeket kezdeményezzenek, ugyanakkor ők bíznak a szlovákiai igazságszolgáltatásban, tette hozzá.
Az ügy további fejleményeiről folyamatosan tájékoztatjuk a MAGYAR7 olvasóit.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/22. számában.
