Magyar (Szent) Mózes nyomában Kijevben

Mojszej Ugrin, azaz Magyar Mózes 1043-ban halt meg, tehát tizenegy évvel azelőtt, amit a történelem „az 1054-i nagy keleti egyházszakadásként” ismer. Magyar volt, de életének történelmi forrásokból ismert részét külföldön töltötte. Előbb az ősi, kijevi Rusz egyik hercegének, Borisznak a szolgálatában állt testvérével, Efrémmel és Györggyel együtt. I. (Vitéz) Boleszláv lengyel király hadai 1015-ben Boriszt (és vele Györgyöt is) meggyilkolták, 1018-ban pedig elfoglalták Kijevet. Hősünk megmenekült ugyan, de fogolyként lengyel földre került.

Szent Mózest a krónikák magas, délceg férfiúként írják le, nem csoda hát, hogy egy fiatal, ráadásul gazdag lengyel özvegyasszonynak megtetszett, meg is vásárolta rabszolgának. A nő mindenáron el akarta csábítani, sőt azt kívánta, hogy a férje legyen. Mózes azonban semmiképpen sem egyezett ebbe bele, inkább az istennek ajánlott szerzetesi hivatást választotta. Sok kínzatás után végül megcsonkítva jutott vissza Kijevbe, ahol szerzetesként élte le további életét. Az ortodox egyház szentként tiszteli, emléknapját július 26-án tartja.

 A Barlangkolostori Paterikon (Киево-Печерский Патерик, 1220-as évek) szerzetesi legendái közül az egyik legszebb éppen a Magyar Mózesről szól. Ebben mindenekelőtt a kötelességteljesítésre helyezik a hangsúlyt, vagyis arra az alázatos szeretetre, amellyel urát, Borisz herceget szolgálta. Példát mutat továbbá a papi hivatás elfogadására, az érte való küzdelemre és hűséges megélésére. Végül a szüzesség értékére is felhívják a jámbor kódexírók a figyelmet, hiszen Mózes férfi volt, és így őrizte meg tisztaságát, holott a krónikák általában azt jegyezték fel, hogy a nők szenvedtek szüzességük megőrzéséért, s esetleg adták életüket is érte. Magyar Mózes pedig a férfiúi tisztaság példaképe nemcsak a keleti, hanem a nyugati egyházban is, akit egyes liturgikus szövegek egyenesen Szent Józsefhez hasonlítanak.

Farkas József György

(Az írás a Magyar emlékek a nagyvilágban c. sorozat része)