2017. november 29., 13:18

Magyar emlékek nyomában: Damjanich János – Melbourne

Damjanich János (1804–1849), a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc – szerb származású – kiemelkedő egyénisége, a 13 aradi vértanú egyike 1849. február 24-én csapatai élén Szolnoknál megakadályozta az osztrákok átkelését a Tiszántúlra. A II. hadtest parancsnokaként március 5-én fényes diadalt aratott, ezzel lehetővé tette a tavaszi hadjárat sikeres kibontakozását.
201711271744470.48,Damjanich.jpg

Erre is emlékeztek az ausztráliai magyarok, midőn 2007. március 18-án a melbourne-i magyar központban felavatták a tábornok bronz mellszobrát, amelyet a Bolyai János Honvéd Alapítvány küldött ki az ötödik földrészre. Az ünnepség díszvendégei sorában helyet foglalt Fodor Lajos canberrai magyar nagykövet és Áder János, az országgyűlés akkori alelnöke is.

A szobor alkotója Berek Lajos ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyik intézetének igazgatója, szobrászművész, öntője pedig Varga Mihály karcagi öntőmester. (Az eredeti példány, amelyet 2005-ben avattak fel, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakháza központjában, a polgármesteri hivatal előtti parkban áll.)  Poroszlai Ákos ezredes, az alapítvány kuratóriumi elnöke avató beszédében hangsúlyozta: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy nemzeti ünnepünkön önöknek ezt szobrot átadhatom, jelképesen mindazoknak, akik messze a szülőföldjüktől halálukig megőrizték magyarságukat és a magyar hősök dicsőségét.”

Farkas József György

(Az írás a Magyar emlékek a nagyvilágban c. sorozat része)

Megosztás