Magyar emlékek nyomában: Czetz János – Buenos Aires

hirek.sk 2018. január 13., 12:37
Katonai erényeivel és földrajzi ismereteivel egyaránt korán kitűnt a gidófalvi születésű Czetz János (1822–1904), aki az 1848–49-i szabadságharcban Bem tábornok mellett fényes hadi sikereket aratott Zsibónál, Piskinél, más csatatereken, ideiglenes erdélyi főparancsnokként is.

A hivatásos katona Czetz – aki ausztriai vezérkari akadémiát végzett kimagasló eredménnyel – a világosi fegyverletétel után az emigrációban kamatoztatta tapasztalatait. Évtizedes vándorlása 1860-ban ért véget, midőn házasságkötése révén Argentínában letelepedett. Előbb földmérőként dolgozott a dél-amerikai országban, majd – miután ezredesi rangban kinevezték egy hadmérnöki csoport főnökévé – feltérképezte Argentína Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét. Emellett számos vasútvonal építkezését is irányította. Műszaki alakulatot állított fel, ennek tagjai máig a Czetz által tervezett díszuniformist viselik. Államfői felkérésre ő szervezte meg Argentína első katonatiszti főiskoláját, majd a hadi akadémiát, később pedig a hadmérnöki főiskolát.

„Juan Fernando” Czetz megérte a 20. századot, 1904-ben halt meg Buenos Airesben. Hamvait a temetőből 1969-ben szállították át az általa alapított tanintézet kápolnájába. Sírtábláján a spanyol szöveg előbb csak arról szólt, hogy az alatta nyugvó „argentin ezredes” a főiskola első igazgatója volt. Argentínai magyarok kérésére később azt is rávésték, hogy itt magyar tábornok és erdélyi főparancsnok alussza örök álmát.

Az argentínai magyar közösség a helyi hatóságokkal együttműködve 2004-ben avatta fel a Plaza Hungríát, a Magyar teret, amelynek központi eleme a Magyarok Világszövetségének ajándéka, a székely kapu - Czetz faragott arcképével, és Szent István király mellszobrával.

http://infovilag.hu/data/images/2016-05/czetz_baires.jpg

Farkas József György

(Az írás a Magyar emlékek a nagyvilágban c. sorozat része)

0 HOZZÁSZÓLÁS