2018. május 17., 10:40

Ma folytatódnak a középiskolai felvételik

Csütörtökön kerül sor a középiskolai felvételi beszélgetések második vizsgaterminusára. Az első hétfőn volt. Az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium tájékoztatása szerint az aktuális iskolaévben csaknem 37 400 kilencedikes látogatja a szlovákiai alapiskolákat.

Középiskolai felvételi - illusztráció
Fotó: TASR

Az iskolák többségében szlovák nyelvből és irodalomból, illetve matematikából van felvételi vizsga. A szakközépiskolák az irányultságuk szerint más tantárgyakból is felmérhetik a kilencedikesek tudását, például kémiából, biológiából, vagy idegen nyelvekből. Felvételi vizsga nélkül csak azok a tanulók vehetők fel, akik a kilencedikesek tesztelésén tantárgyanként legalább 90%-os eredményt értek el. Erről a középiskola igazgatója dönt.

A felvételről szóló döntés során figyelembe veszik a felvételiző különböző olimpiászokon és tanulmányi versenyeken elért eredményeit, amennyiben azok összefüggenek azzal a tanulmányi szakkal, amelyre jelentkezik.

A felvételi vizsgák eredményeit az iskolának a második vizsgaterminustól számított három napon belül ki kell függesztenie a hirdetőtábláján.

Akik nem járnak sikerrel a felvételi vizsgák első körében, lehetőségük van újabb vizsgát tenni a második körben. Az erről szóló határozatot a szabad helyek számának feltüntetésével az iskola igazgatójának június 6-ig kell közzétennie. A második körben egy jelentkezési lap adható be, hogy meddig, minden iskola önállóan dönti el. Amennyiben a középiskola rendezi a felvételi vizsgát, arra június 19-én kerül sor. Erről az oktatási minisztérium tájékoztatott.

A kilencedikesek mellett a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező ötödikes tanulóknak is részt kell venniük felvételi beszélgetésen.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.