2021. március 9., 16:36

Lerántották a leplet: zászlót bontottak az ĽSNS-ből kivált szakadárok

Míg Kotlebáéknak marad a zöld, addig Milan Uhríkék új pártja a fehér, kék, piros színben tündököl majd.

Milan Uhrík és Milan Mazúrek
Fotó: Milan Uhrík facebook

A Kotleba féle ĽSNS-ből kivált szakadárok már meg is alapították új pártjukat. A név eléggé klasszikusnak mondható, Republika (Köztársaság) nevét viseli az új párt, amelynek elnöke az európai parlamenti képviselő, Milan Uhrík lett.

A politikai alakulat egyébként nem a hagyományos keretek között jött létre, hiszen

nem gyűjtöttek össze tízezer aláírást ahhoz, hogy a pártjukat beregisztrálják.

Uhríkék ezt úgy kerülték meg, hogy egy kész pártba ültek bele.

 Az aktuality.sk korábban beszámolt arról, hogy Milan Uhrík

a Hlas ľudu (A nép hangja) nevezetű pártot vette meg, amelynek Peter Marček, ex-parlamenti képviselő volt az elnöke.

Milan Uhrík elmondása szerint a Republika párt azokat csalódott szavazókat szeretné megszólítani,

akik kiábrándultak a jelenlegi kormányból és a korrupt ellenzékből is.

A párt egyébként „konzervatív” irányultságú lesz.

Van már weboldaluk is, sőt az első célkitűzések is megszülettek, amelyek egyelőre csak olyan általánosságokat tartalmaznak, mint a lakosság életszínvonalának a javítása, illetve az egészségügy korszerűsítése.

Milan Uhrík kijelentette, hogy

még csak véletlenül sem lehet majd őket összekeverni az ĽSNS-szel, mert teljesen más beállítottságú párt lesznek. Ezzel magyarázható az is, hogy a pártlogó színe is teljesen eltér az ĽSNS-étől.

Uhríkot több korábbi párttársa is követte, mint Milan Mazurek, Miroslav Suja, Ondrej Ďurica, Miroslav Urban és Eduard Kočiš. Az új formációban helyet kap a már említett Peter Marček is, akitől a pártot vették Uhríkék.

Marček egyébként a 2016-os parlamenti választáson a Sme rodina színeiben jutott be a parlamentbe. A lista első helyeire nem véletlenül került fel, Boris Kollárral kötöttek egy egyezséget, miszerint a meglévő pártját, az SOS (A polgárok pártja) nevezetű pártot nevezik át Sme rodinára, így Boris Kollárnak sem kellett aláírásgyűjtésbe fognia. Marček sok időt nem tartózkodott a mozgalomban, a választások után a parlamenti frakcióból néhány képviselővel együtt kitiltották, így független képviselőkké váltak.

Érdekesség, hogy abban az időben a Smer, SNS, és Most-Híd pártokkal gyakran szavaztak együtt.

Marček 2018-ban átvette

a HZD pártot, amelyet még Ivan Gašparovič alapított 2002-ben, miután kivált a HZDS-ből.

Ivan Gašparovič azonban 2004-ben államfő lett, így a pártja háttérbe szorult. Marček kihasználta régi párttagságát,

és 2018-ban a HZD-t, a Hlas ľudu pártra nevezte át.

Itt jön szóba a Kotlebáékkal való jó kapcsolat, ugyanis Marček 2020. november 17-én kormányellenes tüntetést szervezett az elnöki palota előtt, ehhez az ĽSNS tagjai is csatlakoztak. 

Martina Šimkovičová, aki 2016-ban szintén Marčekkal egy listán indult, jelenleg a Slovan tv munkatársa. Minő véletlen, röviddel azután, hogy Uhrík távozott az ĽSNS-től, az ő vendége volt az egyik műsorban. Az aktulity.sk információi szerint Šimečková is nagy szerepet játszik majd az új pártban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.