2011. augusztus 1., 13:35

Lelőtték Gagarin repülőgépét?

MOSZKVA. Jurij Gagarin, a világűrben járt első ember repülőgépét talán lelőtték - ennek a lehetőségét vetette fel egy idős ember a Moszkovszkij Komszomolec című lapban hétfőn.

Az illető, a 80 éves Alekszandr Akimov a katonai elhárításnál dolgozott, 1968-tól a Szovjetunió minisztertanácsa gazdasági osztályának vezető tévészerelője lett. Akimov a helyszínre, szülőföldjére ment azonnal, amint 1968. március 27-én meghallotta, hogy ott lezuhant Gagarin egy MiG-15 típusú vadászgéppel. Körülnézett, meghallgatta, miket mesélnek a környékbeliek, és szerzett három darabot a gépből.

A látottakból-hallottakból katonaviselt, háborút megjárt emberként azt vonta le, hogy a MiG-et két föld-levegő rakéta találta el. Azóta hallgatott a nála lévő darabokról, mert nem akart bajba keveredni, de most szeretné megérni a rejtély megfejtését, és hiszi, hogy a mai technikákkal akár a nála lévő darabokból is megállapítható lehet, mi történt valójában.

Gagarin repülőgépe közvetlenül Akimov fivérének és annak háborús veterán barátjának a feje felett esett szét. Két dörrenést hallottak, és később arra jutottak, hogy a gépet a bal szárnya alatt eltalálta egy rakéta, egy további lövedék pedig a levegőben robbant fel.

 Amikor Akimov a helyszínre érkezett, azt látta, hogy a gép jobb szárnya letört, de a bal nincs sehol. A környéken katonák járták be a házakat, és minden darabot összeszedtek, az egész környező területet fémdetektorokkal kutatták át, és mindent elvittek egy katonai kutatóintézetbe. Ám Akimov sógora összeszedett pár darabot, és később Akimovnak adta, aki azóta is őrzi.

Az idős ember úgy tudja - bár erről adat nem áll rendelkezésre -, hogy a maradványokat még akkoriban a kutatóintézetből a közeli Sarló és Kalapács gyárba vitték, ahol sietve megsemmisítették. Az ezredet, ahonnan feltételezése szerint kilőtték a rakétákat, hamarosan feloszlatták.

A tévészerelő még az ezred feloszlatása előtt találkozott egy környékbeli italbolt előtt két részeg tiszttel, akik két rakétáról vitatkoztak, s amikor megkérdezte őket, beismerték, hogy a MiG-ről van szó, s hogy az első talált célba. Akimov állítja, hogy Gagarin gépén aznap nem volt barát-ellenség felismerést lehetővé tévő készülék. Talán kémeket vizionált valaki, és kiadta a parancsot - véli.

Akimov szerint a Gagarin halála körüli elméletek közül a rakétatalálat áll a legközelebb a valósághoz, ezért titkolják ma is, hogy a körülmények végzetes összjátékáról, a szokásos orosz fejetlenségről vagy szándékos emberölésről volt-e szó.

A KGB vizsgálati jelentése, amelyet csak 2003-ban tettek közzé, igyekezett eloszlatni minden összeesküvés-elméletet. Eszerint Gagarin és társa, Valgyimir Szerjogin nem megfelelő időjárás-jelentést kapott a bázison, és a gépen hagyták a külső, tartalék üzemanyagtartályokat, holott a végrehajtandó feladathoz tiszta időre lett volna szükség, és a gépről le kellett volna szerelni a tartályokat.

Alekszej Leonov űrhajós is - aki a szerencsétlenség időpontjában a közelben egy helikopteren a levegőben volt - azt írta 2004-ben megjelent könyvében, hogy két dörrenést hallott. Az egyiket egy SZU-15-ös gépnek tulajdonította, amely a rossz időjárási viszonyok miatt a szokásosnál alacsonyabban repült, ezért alig 10-20 méterrel Gagarin gépe felett szállt el, és éppen akkor lépte át a hangsebesség határát: a keletkező légörvények küldhették zuhanórepülésbe a MiG-et. Leonov az egyik dörrenést a hangsebesség-határ átlépésével, a másikat a MiG becsapódásával magyarázta.

Gagarin halála a leghajmeresztőbb pletykákra adott alkalmat. Egyesek szerint az “élő műemlék” szerepét nehezen viselő Gagarin depresszióba esett, inni kezdett és részegen szállt fel. Mások szerint “földön kívüliek” ragadták el. Rebesgették azt is, hogy űrkísérlet vagy közúti baleset áldozata lett, felrobbantották, lelőtték, öngyilkos lett, avagy katapultált és megtalálták, ezután plasztikai műtétet hajtottak végre rajta és zárt intézetbe csukták.

A kommunista párt központi bizottságának 1968-as, idén közzétett ormánybizottsági jelentése szerint a gép egy meteorológiai ballonnal ütközött a baleset előtt. Húsz évvel később egy újabb vizsgálat azt állapította meg, hogy a gép egy másik repülőgép okozta turbulencia miatt dugóhúzóba került és bár ebből még sikerült kijutnia, már olyan közel volt a földhöz, hogy a becsapódást nem lehetett elkerülni.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.