2018. november 13., 10:57

Lelkünket táplálja a Mária Rádió

Mindennapi gondjaink, nehézségeink idején is velünk van a katolikus missziós Mária Rádió, amely tartja bennünk a lelket. Annak érdekében tevékenykedik, hogy megpróbáltatásaink közben se veszítsük el a hitünket.

Mária Rádió
Galéria
+3 kép a galériában

A Mária Rádió Világcsaládja nemrég Collevalenzában tartotta három-évenkénti hagyományos találkozóját, amelyen a felvidéki intézményt annak műsorigazgatója, Lépes Lóránt és májusban megválasztott világi elnöke, Szabó Zsolt mérnök képviselte.

Felvidéki részvétel a világtalálkozón

– A Mária Rádió először 1983-ban Olaszországban sugározta adását, s az évek során világméretű intézménnyé nőtte ki magát – mondta el lapunknak Lóránt atya. – Világcsaládunk fogja össze a hetven országban működő nyolcvan rádiót, köztük a mi, felvidéki rádiónkat is. Háromévente Világcsalád-találkozókra kerül sor.  A közép-olaszországi Collevalenzában október 12–17. között zajlott rendezvényen minden érintett országból a rádió elnöke és műsorigazgatója, valamint sok önkéntes, összesen több mint kétszáz személy volt jelen. Szabó Zsolt elnök úrral ketten képviseltük a felvidéki Mária Rádiót.

Az esemény célja a rádiók közti kapcsolaterősítésen túl az elmúlt három év munkájának értékelése és a további közös stratégia tervezése. A világtalálkozókon kívül a rádió kontinenstalálkozóit évente megrendezik.

– Fontos a Mária Rádió közös alapelveit újra és újra megerősíteni, hiszen időnként kicserélődnek a műsorigazgatók és az elnökök. A világszerte sok nyelven sugárzó rádiók küldetése, műsorstruktúrája és lelkülete mindenütt egyforma. Szükséges örömeink és gondjaink rendszeres megvitatása. Az idei találkozónk jelszava az evangelizáció öröme volt, ennek jegyében hangzottak el az előadások. A találkozón nagy hangsúlyt fektettek a megtérés jelentőségére, ami minden megkeresztelt embertársunk életében döntő fontosságú. Annak a rádiós műsorvezetők és szerkesztők gyakorlati életében is meg kell jelennie, mert az adásból érezhető, hogy valóban úgy élünk-e, ahogyan a műsorokban nyilatkozunk – magyarázta Lóránt atya, akitől azt is megtudtuk, hogy a találkozó nyitó szentmiséjét rádiós világcsaládjuk papi képviselője, Lívió atya celebrálta. Jelen volt Emmanuelle Ferrario, a világcsalád volt elnöke és Vittorio Vicardi jelenlegi elnök is.

 – Mivel Rómában akkoriban zajlott VI. Pál pápa és Oscar Romero mexikói püspök szentté avatása, a rádióadások világszerte ezekre az eseményekre, illetve bemutatásukra összpontosítottak. Programunk nagyon sűrű volt, de a közös étkezések során egymás jobb megismerésére is lehetőségünk nyílt, s pár távolabbi kollégánkkal interjúkat is készítettünk.

Lóránt atya idén januártól a magyarországi műsorigazgató feladatkörét is ellátja. Elárulta, nem egyszerű dolog összehangolni a felvidéki és a magyarországi tevékenységét, ráadásul papként is besegít Komáromban. Mint elmondta, kisebb-nagyobb sikerrel mindmáig tanulja feladatai összehangolását. Szerencsére Komáromban és Budapesten nagyon jól együttműködő, ügyes munkatársai vannak, akik megkönnyítik a munkavégzést.

A pozitív irányú változásért dolgoznak

Szabó Zsolt mérnököt a fél éve ellátott feladatköréről kérdeztük.

– Jómagam csak pár évvel ezelőtt tértem meg, ami annak is köszönhető, hogy jobban megismerkedtem Lóránt atyával és a Mária Rádió működésével. Tavaly tavasszal az atya felajánlotta, hogy ha van kedvem, váljak rádiójuk regisztrált tagjává. Örömmel fogadtam az ajánlatát, fél évvel később pedig a rádió elnökségébe is beválasztottak, amit szintén hálásan köszönök. Mivel egyre nagyobb bizalmat éreztek irántam, a májusi elnökválasztáson megválasztottak a felvidéki Mária Rádió világi elnökévé. Ez önkéntes, tiszteletbeli tisztség, amely gyakorlati teendőkkel is jár. Anyagi juttatásban nem részesülök, ami nem is baj, de kegyelmeket kapok a Jóistentől.

A műsorszerkesztést továbbra is Lóránt atya koordinálja és felügyeli, a lelkes szerkesztői csapat pedig az önkéntesekkel együtt végzi a szerkesztéssel és a sugárzással kapcsolatos napi teendőket. Szabó Zsolt elnök feladata a kapcsolatépítés és egyes szerződések ellenőrzése, aláírása, ami felelősséggel jár.

– E téren kamatoztathatom a cégvezetőként és a Szlovákiai Ingatlanirodák Szövetségének elnökségi tagjaként eddig kiépített kapcsolataimat, a bátyámmal ugyanis huszonnégy éve vállalkozunk. Nagy örömmel tölt el, hogy részese lehetek ennek a nemes munkának, ami lelki erővel vértez fel.

A Mária Rádiót a Felvidéken a 88,3-as frekvencián, a komáromi vételkörzet számára naponta 12-től 16 óráig, majd 16-tól 20 óráig,  éjjel 1-től 2 óráig pedig a telkibányai vételkörzetben, vagyis Kassa és Szepsi környékén hallgathatják az érdeklődők, míg az interneten a mariaradio.sk honlapján déltől este 8 óráig hallható. A szerkesztők mindkét időpontban más-más műsorral szolgálnak. A mintegy 1900 regisztrált hallgatónak havonta elküldik a rádiós magazinjukat. Adásaikat ugyanakkor a regisztrált hallgatók többszöröse hallgatja rendszeresen.

Zárszóként az új felvidéki elnök a Mária Rádió küldetését így foglalta össze:

– Elsődleges feladatunk a hit és a keresztény vallás terjesztése, az evangelizáció. Ha műsoraink hatására a rádióhallgatók közül minél többen térnek meg, s az általunk képviselt lelkület teret kap az emberek mindennapi életében, akkor az egész világban pozitív irányú változás indulhat be.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/27. számában)

Mária Rádió
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.