2019. augusztus 8., 13:11

Lehet-e még kormányfő Trubanból?

Amikor majd egy hónappal ezelőtt a Progresszív Szlovákia/Együtt koalíció bejelentette, hogy a választási listájuk élén Michal Truban, a progresszívok elnöke áll majd, s ő lesz a kormányfőjelöltjük is, logikus lépésnek tűnt, egyúttal azonban merésznek is.

Michal Truban02
Fotó: TASR

Logikusnak azért, mert a liberális tandemnek, amely megnyerte az államfőválasztást és az európai parlamenti választásokat is, természetes joga a kormányfői székről beszélni, véli a Postoj.sk portál. Ez az ambíció azonban kicsit bizarr Michal Trubanra nézve. Az IT-üzletember, aki nem kis pénzt rakott a Progresszív Szlovákiába, akkor került a párt élére, amikor tavasszal a posztról váratlanul kihátrált Ivan Štefunko, a párt másik jelentős "donora".

Míg azonban Štefunko képes a politikai gondolkodásra, fiatal éveitől baloldali pártközegek közelében mozgott, a vadonatúj vezető, Truban politikai tudatosságáról csak annyit tudni, hogy valaha libertariánus volt, aki újabban progresszív lett. Azt azonban, hogy ez autonóm fejlődés útján alakult-e így, vagy csak azért, mert ma divatos progresszívnek lenni, nem tudni. Tény, hogy a PS/Együtt marketingje erős csapatmunkán alakul, amely azt sugallja, semmi sem trendibb és jobb ma annál, mint a progresszívek. Tény viszont az is, hogy Trubannak nincs se retorikai, se politikai karizmája, a témák meg, amelyekkel eddig előállt, inkább csak a közigazgatás digitalizásáért felelős kormányalelnöki posztra kvalifikálnák őt, mint bármi másra.

A nyár közepén azonban előkerült egy hatéves videó, amely villámgyorsan elterjedt a közösségi oldalakon. Ebben Truban nyíltan arról beszél, hogy kábítószerrel élt. A progresszívok elnöke úgy védekezik, hogy a korrumpálódott politikusok drogbotrányt csinálnak abból, hogy a nyitrai főiskolásokkal a marihuánás cigarettáról beszélgetett, pedig ő csak a kábítószerrel kapcsolatos negatív tapasztalatokra szerette volna felhívni a figyelmet.

A gond csak az, véli a Postoj.sk, hogy Truban a szóban forgó előadáson nem a marihuánás cigarettáról beszélt vagy valamilyen más, konkrét kábítószerről, és amikor arról beszélt, hogy „mire tanítottak meg engem a drogok”, nyilván egyik főiskolás sem gondolta, hogy a marihuánás cigarettáról beszél. Erre enged következtetni Truban ama megjegyzése is, hogy nem dohányzik, de borzasztóan szereti a különböző anyagokat. A videóból egyébként helyenként nem világos, hogy Truban valóban azt gondolja-e, amit mond, vagy ezzel az ostoba párhuzammal a vállalkozói siker meg a kábítószerek között csak jópofáskodni akart a diákok előtt.

Nyilván Truban a leginkább azt szeretné, ha ezt a párhuzamot sohasem sütötte volna el, vagy a videó nem került volna fel a Youtube-ra. De hát a politika ebben nem igazságos. Egy másik smeres exminiszter drogos ügyeiről is beszélnek ezt-azt Pozsony-szerte, ám a szóban forgó politikus sohasem hablatyolt a dopaminhatásról vagy a „bad trip”-ről fiatal főiskolások előtt, vagy legalábbis nem hagyta, hogy ezt még fel is vegyék. Michal Truban nem a szlovák politika új reménysége, inkább az új terhe, véli a portál.

Könnyű célpontot csinált magából Truban

A Denník N napilap szerint Truban a videóval könnyű célpontot csinált magából, pedig a legerősebb ellenzéki formáció vezetőjeként gyakorlatilag mindenkinek a bögyében lehet. A Smernek azért, mert pillanatnyilag a PS/Együtt koalíció lehet a fő ellenzéki kihívója, az SNS-nek meg azért, mert a progresszívek (a kulturális-erkölcsi témáktól kezdve a védelmi tárcán át a foglalkoztatottaknak adandó előnyökért folytatott küzdelemig bezárólag) vörös posztó a szemükben.

De az ellenzéki térfélen sem sokkal jobb a helyzet. A „régi” és az „új” politikusok számára is világos, hogy a PS/Együtt nélkül lehetetlen a jelenlegi kormányt leváltani, ám tudják azt is, hogy ez a tömörülés fogja valószínűleg a koalícióban a főszerepet játszani. Sulík, aki már régen nem vezeti a pártját, úgy beszél róla, mint egy szélsőségről, a megválaszthatóság szélén billegő OĽaNO-t meg egy olyan ember vezeti, aki a múltban injekciós tűket szórt Martin Poliačik képviselőtársa fejére a parlamentben, miután a képviselő szintén beszélt a kábítószeres tapasztalatairól.

Más kérdés, hogy mennyire fogja ez a potenciális választók támogatását befolyásolni, akik feltételezhetően a fiatalabb korosztályokból kerülnek ki, s nem okoz nekik gondot, hogy Truban szavait elfogadják. Persze ez nem jelenti azt, hogy az ilyen kijelentések rendben lennének. Barbora Kuchárová pszichológus szerint több gond is van Truban videójával. A részletek az előadásából úgy hangzanak, hogy a „kábítószerrel kapcsolatos tapasztalatait jó leckének nevezi a sikeres vállalkozás számára”. A kábítószerfüggőkkel foglalkozó szakember szerint a Progresszív Szlovákia elnöke „összeköti a vállalkozást a kábítószerekkel, mintha ezek összefüggő dolgok lennének”.

Kábítószer-fogyasztás és a miniszterelnökség nem jár együtt

Kérdés, hogy azok, akik a múltban kábítószer-fogyasztók voltak, vezethetik-e megbízhatóan az államot, képesek-e megbízható módon ellátni például a miniszterelnöki tisztséget. Meg az is, hogy esetleg nem lesznek-e zsarolhatók, illetve a lehetséges koalíciós partnerek, de a nyilvánosság nagy részének a szemében is hitelüket vesztettek, teszi fel a kérdést a Pravda napilap.

Ján Baránek politológus szerint Truban már nem mossa le magáról, hogy drogozott. Az ellenfelei mindig kihúzzák majd ellene ezt, ha úgy adódik. Ilyen a politika, nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világban, nyilatkozta a politológus a Webnoviny.sk portálnak. Baránek szerint az a tény, hogy a videó már hatéves, semmit sem változtat a negatív küldetésén, ami teljességgel elfogadhatatlan egy parlamentbe készülő politikai párt elnöke számára. Ezért aztán úgy véli, hogy Truban és a PS/Együtt koalíció számára is rossz lesz ennek az eredménye.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.