Lábgomba és unalom – egy kiábrándult amerikai ex-terrorista vallomása
Az amerikai hírszerzés szerint egy bizonyos Bryant Neal Viñas volt az első amerikai állampolgár, aki a 9/11-es terrortámadást követően csatlakozott az al-Káidához. Fegyházbüntetése letöltése után ma New Yorkban élő Viñas egy terrorelhárítással foglalkozó szaklapnak mesélt elképesztő tapasztalatairól.
Az utóbbi 30 évben Istennek hála kevés ilyen akad, de bizonyára Önök közül is sokan tapasztalták, a sorsfordító, történelmi jelentőségű események idején valahogy jobban működik a memóriánk, olyan apró részletek maradnak meg emlékezetünkben, melyek egy átlagos szürke hétköznapról biztosan nem. Mai napig élénken emlékszem, mit csináltam 2001. szeptember 11-én délután, és a cikk írásakor megkérdezett kicsiny és persze abszolút nem reprezentatív fókuszcsoportom (értsd: a baráti köröm) minden tagja így van ezzel.
Nehezen tudjuk elképzelni, mit érezhetett 280 millió amerikai, amikor a World Trade Center ikertornyai önmagukba zuhanva leomlottak. Félelmet? Haragot? Bosszúvágyat? Leginkább talán mind a hármat, s nem volt ezzel másként az akkor 19 éves fiatalember, Bryant Neal Viñas sem. Az ex-terrorista fiatalember története önmagában is rendkívül érdekes, és a sok borzalom ellenére néhol egészen humoros. A terrorelhárítással foglalkozó szakemberek számára ugyanakkor egy tökéletes esettanulmány, nemcsak Viñas egy terrorsejt mindennapi életét, hierarchiáját új megvilágításba helyező információi miatt, hanem azért is, mert a hatóságok képet kaphattak arról, hogy egy átlagos(nak tűnő) nyugati fiatal milyen úton jut el addig, miként képes annyira radikalizálódni, hogy önként és dalolva adja át magát egy gyilkos ideológia céljainak. Az utóbbi években különösen aktuális a téma, gondoljunk csak az ISIS-hez csatlakozó német és osztrák diáklányok nagy port kavart esetére.
A dél-amerikai szülők gyermekeként, katolikus családban nevelkedő New York-i srác egy barátja révén került kapcsolatba az iszlámmal, de a 9/11-es terrortámadás után Viñas vallással épp csak kialakuló kapcsolata gyorsan megszakadt. Olyannyira, hogy belépett az Államok hadseregébe, ám még az alapkiképzés befejezése előtt le is szerelték, mondván, nem képes alkalmazkodni a hadsereg körülményeihez. A taxisofőrként, targoncásként, kamionosként dolgozó, állandóan helyét kereső fiatal a 9/11-et követő pár évben újra szorosabbra fűzte kapcsolatát az iszlámmal, végül 2004-ben át is tért az iszlám hitre. A szabadidejében mindenfélét összeolvasó Viñas egyre inkább elmerült a “politikus iszlámban”, saját bevallása szerint rengeteg dokumentumfilmet nézett, online prédikációkat hallgatott, és kapcsolatba került egy New York-i iszlamista szervezettel is, amely iránt, persze egészen más okokból, az FBI is nagy érdeklődést mutatott.
Viñas ekkortájt határozta el, hogy Pakisztánba utazik, és részt vesz a muszlimok szent háborújában, a Dzsihádban.
A gondolatot hamarosan tett követte, így szinta napra pontosan hat évvel a WTC elleni támadás után, Viñassal a fedélzetén egy repülőgép landolt Lahorban, Kelet-Pakisztán legnagyobb városában. Az önjelölt terrorista annak ellenére utazott Pakisztánba, hogy az amerikai állampolgárok számára ez szigorúan tilos volt. Alig másfél héttel azután, hogy megérkezett, Viñasnak helyi barátain keresztül sikerült kapcsolatba lépni az Afganisztánban állomásozó NATO erőkkel harcoló, szunnita Shab-Shab nevű csoporttal, amely ezer szálon keresztül kötődött a pakisztáni hírszerzéshez, bár fiatalember azt állítja, erről akkoriban még nem tudott. Az Egyesült Államokból Pakisztánba érkező segélyek egy részéből jutott a Shab-Shab terroristáinak kiképzésére is, akik aztán a határ túloldalán amerikai pénzen szerzett tudásukkal öltek amerikai katonákat, sőt ezzel a fonák helyzettel az USA illetékesei is tisztában voltak – állította később Viñas.
Alig egy hónappal Pakisztánba érkezése után Viñas két tucat pakisztáni harcos meg egy holland kalandor társaságában a Hindukus hegységen keresztül átkelt az afgán határon, hogy egy amerikai támaszpont elleni tüzérségi támadást előkészítsen, de az akció végül az erős amerikai légitevékenység miatt meghiúsult.
A bevetés után Viñast öngyilkos merénylőnek jelölték ki, amit nem is igazán bánt, ugyanis “nehezen birkózott meg a magashegyi levegővel” és az unalommal. Két lábon járó bomba helyett végül újra diák lett belőle, minden ellenkezése ellenére vallási iskolába küldték, hogy méltó legyen a mártírhalálra. Újabb hosszú, léhasággal teli hetek következtek, ezalatt amputálni kellett egyik lábujját, egy eldurvuló gombás fertőzés miatt. Végül 2008 elején hagyta el Pesavart, Észak-Pakisztánba utazott, ahol, mint mondja, végre fegyvert foghatott a kezébe, és ha csak a lőtéren is, de el is süthette azokat.
Viñas ekkortájt több, 10-20 fős, informálisan szervezett terroristacsoporttal került kapcsolatba, mígnem az egyikről kiderült, hogy az al-Káidához tartozik. Az amerikai hírszerzés számára ez különösen érdekes információ volt, hiszen akkoriban nagyon keveset tudtak arról, hogyan toborozza tagjait a terrorszervezet, miként csatlakozhat hozzájuk egy kívülálló.
Miután átesett egy kötelező, a reguláris haderőkéhez hasonlító kiképzésen, megkapta a fegyverét és beköltözött egy hozzá hasonló terroristákkal teli, háznak titulált, sárból tapasztott kunyhóba, a fiatal amerikai teljes jogú tagjává válhatott az al-Káidának. Az amerikai hatóságok nehezen értették meg ezt a furcsa eljárást, azelőtt mindenki úgy gondolta, hogy az al-Káida úgy működik, mint egy szervezett bűnbanda vagy egy maffiacsalád, de erről szó sem volt – meséli Viñas.
A kiképzéssel töltött heteket inkább emlékeztettek egy pokolbéli egyetemi félévre. Az alapkiképzés mellett különféle kurzusokon vehettek részt, de ezek nagy része “érdektelen vagy túl elméleti” volt Viñas számára, sőt voltak olyan “emelt szintű” előadások is, melyeken csak tandíj fejében lehetett részt venni. Egy alkalommal például a terrorszervezet egyik rutinosabb tagja tartott nekik előadást az öngyilkos merényletekről. Némi akasztófahumorral itt jegyezhetnénk meg, meglepő, hogy kreditrendszer nem volt a dzsihadista főiskolán.
A kiképzés után nagyon unalmasan teltek Viñas napjai, egyrészt jobb híján szinte egész nap beszélgettek, másrészt a főként rizsből és krumplilevesből álló koszt miatt sem voltak túl jó formában. Ha a pakisztáni hegyek között sikerült egy-egy rádióadást befogni, akkor azt hallgatták.
Végül 2008 második felében került sor Viñas első bevetésére az al-Káida égisze alatt. A határ pakisztáni oldaláról indítottak rakétatámadást egy amerikai támaszpontra, és bár két alkalommal is nekiveselkedtek, egyszer sem sikerült eltalálni a célpontot, az amerikai önkéntes mégis társai megbecsülésének birtokában térhetett vissza a támaszpontra. Később a terrorszervezet egyik vezetőjével, az azóta egy dróntámadás során megölt Saleh al-Somalival is sikerült találkoznia. Viñas “kedves öregemberként” jellemezte a terroristát.
Az amerikai fiatalember ugyan eleinte kizárólag a védekező dzsihád, azaz a muzulmán országokban zajló “honvédő” háborúkat támogatta, de egy félresikerült amerikai dróntámadás után egy szülőföldje elleni terrortámadás ötletét is felvetette a vezetőinek. Mivel nem sokkal később fogságba esett, a Long Island-i vasútvonal elleni támadás megmaradt egy hevenyészett tervnek, amelyben Viñas mint az egyik legkeresetteb, de azóta szintén elfogott al-Káida terrorista, al-Mauritani tanácsadója lett volna.
Viñas 2008 októberében tért vissza Pesavarba, hogy a városban vészelje át a telet, és feleséget kerítsen magának, de a pakisztáni hírszerzés, ahol tulajdonképpen megkezdte terrorista pályafutását, szinte azonnal lekapcsolta, és átadta az amerikai hatóságoknak. A fiatalember érezte, hogy ebből sehogysem jöhet ki jól, így szép sorban beköpött mindent és mindenkit, akivel valaha kapcsolatba került, mesélt a Long Island ellen tervezett támadásról, a New York-I iszlamista körről, az al-Káida táborairól.
Vallomásának köszönhetően pár héttel később jópár dzsihadista támaszpontot sikerült "visszadrónozni" a kőkorszakba, majd nem sokkal ezután, a már említett “kedves öregembert”, Saleh al-Somalit is megölték. Viñas vallomásai nem csak a számtalan konkrét adat és információ miatt voltak rendkívül értékesek, hanem azért is, mert a terrorelhárítóknak sikerült a terrorszervezetek működésével kapcsolatos elemi dolgokat megértenie.
A Janus-arcú terroristát végül 2017 végén engedték szabadon. Viñas a “sosincs túl késő” filozófiájának jegyében, egyik utolsó bírósági tárgyalásán a terrorelhárítás iránti egyre aktívabb érdeklődéséről is nyilatkozott. Ismerve az amerikai médiaviszonyokat, ha terrorelhárító nem is lesz belőle, egy bestseller és egy filmadaptáció simán kinéz a kiábrándult dzsihadistának.
A Sentinel című folyóiratban megjelent teljes, angol nyelvű cikket ezen a címen érhető el.
