2019. január 3., 12:22

Kuciak-gyilkosság: Alena Zsuzsová rács mögött marad

Alena Zsuzsová, akit Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának megrendelésével gyanúsítanak, továbbra is őrizetben marad. Ez azután derült ki, hogy a Speciális Bíróság decemberi döntése ellen Zsuzsová a határidő lejártáig nem emelt panaszt.

Alena Z. Kuciak-gyilkosság
Fotó: TASR

A Speciális Bíróság még december első felében utasította el Alena Zsuzsová kérvényét, amellyel a gyanúsított azt akarta elérni, hogy szabadlábra helyezzék.

"Tekintettel arra, hogy a gyanúsított, A. Zs. nem élt panasszal az elutasított kérvénnyel kapcsolatos határozat ellen, az így december 22-én jogerőre emelkedett" - közölte csütörtökön Katarína Kudjáková, a Speciális Bíróság szóvivője.

Alena Zsuzsován kívül további három személyt, Tomáš Szabót, Miroslav Marčeket és Andruskó Zoltán gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével., illetve az abban való részvétellel. Utóbbi ellen gazdasági bűncselekmények ügyében is eljárást indítottak. A négy gyanúsított letartóztatásáról szeptember végén döntött a bíróság.

Ján Kuciakot és jegyesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg egy 9 milliméteres fegyverrel családi házukban, a Galántai járásbeli Nagymácsédon. A gyanúsítottakat akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatják.

Megosztás
Címkék