HIRDETÉS

Közös imával zárult az ökumenikus imahét Szepsiben

hirek.sk 2018. február 07., 10:07
SZEPSI. Szepsiben február első hetén zárult le az imahét a keresztények egységéért. A szertartáson magyarok, szlovákok és ruténok imádkoztak együtt.

A római katolikus templomban megtartott szertartáson részt vett Molnár Árpád református lelkész, Goèík József görögkatolikus parókus, Horòák Péter nyugalmazott görögkatolikus parókus, Dušan Harvilik káplán, Gábor Bertalan szepsi plébános, valamint a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont pedagógusai és diákjai is.

A találkozó az 51. ökumenikus imahét témáját követve – „Jobbod, Uram, dicső az erőtől… / Uram, a jobbod kitűnik erejével”– közös ima és hálaadás volt a keresztség szentségéért. A felekezetek elismerték, a különbségek elválasztják őket, azonban azt is, hogy az egyetlen Atya gyermekeiként, Jézus Krisztus testvéreiként megváltott népéhez tartoznak, vagyis a Szentlélek által egyetlen Egyház családtagjai. A keresztség kegyelme ugyanis mindnyájukat összeköti.

"Jó ezt újból és újból tudatosítani, mert a mai keresztények is sok nehézséggel találkoznak, határon innen és határon túl" – fogalmazott Gábor Bertalan plébános. "Sokfajta lelki pusztaságtól vannak körülvéve, amelyek elsorvasztják reményüket és örömüket. Sok veszély leselkedik életükre: sok Krisztus-követő Jézus neve miatt ma is üldözést szenved. Ám amikor vérüket ontják, tartozzanak bármelyik keresztény felekezethez, együtt válnak a hit tanúságtevőivé, vértanúkká, mert ugyanannak a keresztségnek a kegyelme köti össze őket."

"Napjainkban a más vallások követőivel együtt a keresztények előtt is olyan kihívások állnak, melyek megalázzák az emberi méltóságot: a háborúk, az emberkereskedelem, a modern rabszolgaság és az egyenlőtlenség. Jó, ha tudjuk, hogy mindezek leküzdése a keresztények közös feladata. Együtt kell őriznünk annak emlékét, amit Isten, a történelem Ura végbevitt közöttünk. Jó, ha fölelevenítjük azt az emléket és bizonyosságot, hogy az Úr Jézussal és evangéliuma szelíd erejével felvértezve a kihívások közepette is bátran és reménnyel telve bizakodhatunk a szeretet végső győzelmében, mert megszentelt múltunk nem mögöttük, de bennünk és köztünk van" – biztatta a híveket a szepsi esperes.

Forrás: Magyar Kurír
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS