Koalíciós válótársak

Kolek Zsolt 2019. október 12., 16:50

Miután a koalíciós szerződés már nem köti a feleket, az elmúlt hetekben tanúi lehettünk, hogy a kampányra fordulva a kormánypártok már nemcsak az ellenzékkel, hanem egymással is versenyt futnak. Amíg az ígéretversenyben igyekszik egymásra licitálni a Smer-SD és az SNS, a Most-Híd mozgástere érzékelhetően beszűkült.

Így indultak...

Szeptember elején, fél évvel a soron következő parlamenti választások előtt érvényét veszítette a 2016-ban kialkudott koalíciós szerződés. Az Irány-Szociáldemokráciával (Smer-SD) házasságot kötött pártok közül Radoslav Procházka Hálója (#Sieť) a koalíciókötés után addigi politikájával került feloldhatatlan ellentmondásba, majd jelentéktelenedett el viharos sebességgel. Politikusainak egy része a választási időszak köztes éveire ahhoz a Most-Hídhoz csatlakozott, amelynek támogatottsága a ciklus végéhez közeledve szintén a parlamenti küszöb alá esett. Cséfalvay és Fedor átlépése Drucker szerveződő mozgalmába jól mutatja, hogy a szlovák pártok némelyike galambdúcként fogadja be a politikai hajótörötteket, a politikusok oldaláról nézve pedig sokszor semmilyen erkölcsi gát nem áll a remélt túlélés útjában.

A Janus-arcúvá váló Smer-SD

A Smer-SD 2006 óta valamennyi törvényhozási választáson az első helyen végzett, 2010 kivételével mindig kormányt is tudott alakítani. A párt sikereiben megkerülhetetlen szerepe volt a mára már egyre inkább tehertétellé váló Robert Ficónak. A pártelnök, Vladimír Mečiar méltó utódaként, szociális demagógiába hajló retorikájával hosszú ideig célba talált a magukat a rendszerváltoztatás veszteseinek érzők egyre szűkülő, de még mindig népes táborában. Fico szociális ígéretei a kétezres évek közepén egy nagy társadalmi áldozatok árán fejlődési pályára állított országban még széles tömegeket szólítottak meg.

A tízes évek közepére a gazdasági fejlődés eredményeként Szlovákia legfejlettebb régiói már az unió átlagának közelébe, a főváros egyenesen az átlag fölé zárkózott fel. Ezzel egyidejűleg az országon belül hatalmas szakadék keletkezett a fejlett és a gazdaságilag hátrányos helyzetű régiók között. A Smer-SD maradt a magukat veszteseknek érzők pártja, a szociális feszültségek meglovagolásában azonban a Marian Kotleba által vezetett Mi Szlovákiánk – Néppártban (ĽSNS) már komoly kihívóra talált, amely a 2016-os választásokon a csökkenő preferenciákban érzékelhetően megmutatkozott.

A 2016-ot követő ciklusban Szlovákiában is beköszöntött a politikai posztmodern időszaka, amikor a Kuciak-gyilkosság keltette turbulenciák életre hívták a progresszív életérzés pártot. A magát a klasszikus ideológiák fölé helyező, ám leginkább mégis balliberálisként betájolható Progresszív Szlovákia társadalmi bázisát azok a (nagy)városi választók adják, akik anyagi jólét tekintetében a társadalom felső harmadában foglalnak helyet, vagy esélyt látva maguk előtt, oda gravitálnak.

Peter Pellegrini személyében a Smer-SD 2020-as listáját várhatóan egy olyan politikus vezeti majd, akinek arcéle számos ponton találkozik a progresszív választói csoportok szempontjaival. A legerősebb kormánypárt jelenleg a kétarcú római istenségre, Janusra emlékeztet, hiszen Pellegrini mellett vagy előtt még mindig Robert Fico a párt meghatározó politikusa. Ezért lehetnek egyidejűleg jelen a Smer-SD kampányában a szociális demagógiába hajló intézkedések, amilyen az ingyenes iskolai étkeztetés és a minimálbér emelése, és a gazdasági liberalizmus tervezőasztalán született – a pártot egyébként belülről megosztó – kórházreform.

Kórházreform: koalíciós Barátok közt

Elemzők körében visszatérő megállapítás: nem az a kérdés, hogy szükség van-e az egészségügyi ellátórendszer reformjára, hanem az, hogy kinek lesz bátorsága mindezt véghez vinni. A szlovák egészségügy rákfenéje az államszocializmusból ránk maradt állapot részbeni konzerválása, illetőleg az ebből fakadó alulfinanszírozottság és a kapacitások nem megfelelő kihasználása. Az egészségügyi intézményrendszer bármilyen reformja eleve súlyos érdekeket sért, hiszen adott esetben intézménybezárással, de legalábbis a kapacitások átcsoportosításával jár. Ennek a szükségszerű átalakításnak a politikai árát igazából senki sem akarta megfizetni a rendszerváltás óta.

Szeptember végén a kormány elfogadta a kórházreform beterjesztett javaslatát, amely azt célozza, hogy a speciális egészségügyi ellátás és a műtéti beavatkozások azokban a kórházakban koncentrálódjanak, ahol megteremtik az ehhez szükséges feltételeket, ezáltal emelve az egészségügyi ellátás színvonalát. A javaslat körüli viták a koalíción, de még a Smer-SD-n belül is már-már szappanoperákra emlékeztető fordulatot vettek. Augusztus végén a kormány még visszadobta az Andrea Kalavská egészségügyi miniszter által benyújtott tervezetet. Már akkor világosan kitűnt, hogy Pellegrini támogatja az egészségügyi ellátórendszer reformját, míg Fico legfeljebb a politikai felelősség szétterítése esetén, vagyis alkotmánytörvényként hajlandó elfogadni.

A javaslat megosztja a koalíciós pártokat is: míg a Most-Híd támogatja a javaslatot, addig az SNS elnöke, Andrej Danko egyenesen kórházbezárásokkal riogatott a tervezet elfogadásának esetén. A parlamenti ellenzék is megosztott a kérdésben: az SaS és az OĽaNO határozottan felsorakozott a javaslat mögé, Kotlebáék ugyanilyen határozottsággal elutasítják a tervezetet, a Sme rodina pedig a mérleg lehetséges nyelveként kivárásra játszik – az általuk ígért támogató voksok még akár vissza is vonhatók.

A kórházreform ügye kétfrontos háborúvá vált a Smer-SD számára, amely már a következő évek politikai csatározásainak ágyazhat meg. Miközben a Smer a saját választóinak megtartásáért folytat versenyfutást a Szlovák Nemzeti Párttal és Kotlebáékkal, először nyitott frontot a Progresszív Szlovákia választóinak megszerzéséért. A kormányfő és a pártelnök közötti stratégiai vita kiegyezéssel zárult: Pellegrini (egyelőre) marad a Smerben, de Fico sem adta fel minden hadállását.

Pellegrini szándéka azonban jól kikövetkeztethető: a rendszerváltoztatás veszteseinek pártjából idővel baloldali néppárttá formálná át a Smer-SD-t. Ennek a középtávú célnak rendeli alá, hogy 2020-ban egy kétarcú párt listavezetője legyen, miközben a surranópályán Tomáš Drucker készül a kormányfő beelőzésére – tegyük hozzá, lényegesen rosszabb esélyekkel.

Minimálbér-emelés: „érzéketlen propaganda”?

A kormány múlt szerdán jóváhagyta, hogy 520 euróról 580 euróra emelkedjen a minimálbér összege. Az emelést a miniszterek nem konszenzussal fogadták el, az SNS tárcavezetői és Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter ugyanis tartózkodtak. Az SNS elnöke felelőtlenségnek nevezte a javaslatot, szerinte a minimálbér kampánycélú emelése veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát és a vállalkozások jövőjét. Mi több, a szerinte a Smer-SD-vel összekötött szakszervezetek vezetőit Danko a kommunista időszak maradványainak, a javaslatot „érzéketlen propagandának” nevezte.

Miközben az SNS a minimálbér ügyében csak fut a pénze után, a közelmúltban legalább egyes élelmiszerek áfájának csökkentésével politikai sikert tudott felmutatni. Ezzel szemben a Most-Híd kapcsán legfeljebb a párt felgyorsult eróziója juthat a választók eszébe. A koalíciós válótársak közül 2020 februárjában, könnyen megjósolhatóan, Bugár Béla pártja járhat a legrosszabbul.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/41. számában)

0 HOZZÁSZÓLÁS