Klímaháború és politika, avagy hogyan lesz a balvégzetből jobb sors?

2019. szeptember 28., 16:00
Pomichal Krisztián

Annak a számítógépnek az energiafogyasztása, amelyen jelen írás megszületik, nagyjából évi 40-80 kg légkörbe juttatott CO2-nek felel meg. Jó, ha tisztában vagyunk ezzel, hiszen még megérhetjük, hogy a dollár és az euró helyett a szén-dioxid-kvóta lesz a haladó Nyugat legfontosabb valutája.

klima02
Fotó: Loic Venance/ AFP
A klímaisten felkent prófétája

Alig pár hete, hogy Greta Thunberg, átszelve az Atlanti-óceánt, befejezte habosra vert zarándokútját. Ez a 16 évesen világsztárrá avatott öko-Jeanne d’Arc „nulla szén-dioxid-kibocsátású” vitorlásán kelt át a tengeren túlra, hogy a New York-i klímacsúcson figyelmeztesse a fejlett világ urait, hogy a vesztükbe rohannak.

Nincs magára valamit is adó haladó sajtótermék, amely ne tudósított volna napi rendszerességgel erről a furcsa kamaszlányról. Mit eszik? Mit iszik? Gyötri-e a tengeribetegség? Ha igen, milyen ívben hány át a hajókorlát felett? Nem győzték kihangsúlyozni, hogy Greta és csapata a modern technika csodáinak köszönhetően mennyire zölden tette meg ezt a közel 6500 kilométeres távot. A hullámok robaját is túlharsogó mainstream tapsviharán túl pedig csak alig-alig szűrődött át egy-egy józanabb hang: azt a hajót bizony haza is kell majd hozni valahogyan.

Ehhez, mint kiderült, egy új legénységnek repülőgépre kell szállnia, kiutaznia Amerikába, majd szépen visszavitorláznia az öreg kontinensre. Ennyit a nullás ökolábnyomról. A politikai divathullámokkal szemben kicsit is rezisztens gondolkodó kínjában csak röhögni tud az ilyesmin, de a témánk szempontjából hosszúra nyúlt bevezetőnek van egy igencsak fontos tanulsága. Ez és még ezer másik jelenség ugyanis azt bizonyítja, hogy a konzervatív oldal alulmaradt a zöldpolitika tematizálásáért folytatott küzdelemben (is). 

A mi igen nagy vétkünk

Mielőtt ennek az okait elemeznénk, és megjelölnénk néhány potenciális kiutat, érdemes néhány tételmondatot leszögezni. A klímaváltozás jelentette veszélyből baloldali, mi több, háttérhatalmi összeesküvést kreálni nemcsak politikai baklövés, hanem tényszerű tévedés is. Sőt, mondjuk ki: ostobaság. Néhány elhülyült amerikai republikánust leszámítva napjainkban alig akad politikus, aki a klímaváltozás teljes tagadását megengedné magának. Annyi már a tudományos bizonyíték, hogy ez az álláspont egyszerűen védhetetlen.

A fő frontvonal tehát nem itt húzódik. A tudományos természetű klímavita fő kérdése ma az, hogy a modern iparosítás mennyiben járult és járul hozzá az egyébként is zajló klímaváltozáshoz. A válasz 99%-os biztonsággal az, hogy nagyon is.

A probléma ott kezdődik, hogy a kérdés megválaszolása kikerült a tudósok és a tudomány kezéből. Gretához hasonló, futtatott aktivisták játszanak társadalommérnököt, élvezve az érdekelt politikusok és a médiaúthenger hathatós támogatását, amely papírvékonyra lapít minden olyan véleményt, amely vitatni merészeli a nagybetűs narratívát. Nem egy konzervatív politikus pedig még önként elé is fekszik a közeledő úthengernek.

Szomorú igazság, de nem megfelelő körültekintéssel és/vagy intellektuális körültekintéssel közelítve a témához, gyakran elsikkad a klímaváltozás, illetve az antropogén klímaváltozás – helyesebben a jelentőségének – vitatása közti különbség. Donald Trump például gyakran esik ebbe a hibába. Leszámítva néhány, még politikai karrierje előttről származó dilettáns nyilatkozatát, az elnök például sosem tagadta a klímaváltozás tényét. Ő az emberi behatás fontosságát igyekszik – egyébként minden jel szerint hibásan – bagatellizálni. Hasonló hibába estek páran a májusi EP-kampány során a brüsszeli intézményrendszerrel szemben álló pártok közül is. Nem egy teljesen negligálta az utóbbi időben egyértelműen aktuálpolitikai kérdéssé váló klímavitát, vagy megkérdőjelezte a téma fontosságát, sőt olykor magát a klímaváltozást is. Így lett például a német AfD egyébként teljesen jogos, az egész #gretathunberg-jelenség egetverő álságosságára rámutató kijelentéseiből egy klímaszkeptikus, a mainstream által nevetségessé tett kampány, amelynek eredménye a várt nagy jobboldali áttörés elmaradásában is megmutatkozott.

A klímavonatból nincs kiszállás 

Ha tetszik, ha nem, a következő évtizedek politikai slágertémája a migrációs válság mellett a klímaváltozás lesz. A fiatal szavazók megnyerése a konzervatív, lokálpatrióta eszmének nem képzelhető el egy korszerű és átgondolt zöldpolitika nélkül, márpedig ilyen jelenleg nem áll a rendelkezésre. Érdemes hát megvizsgálnunk, mit rontottunk el, és áttekintenünk azt is, mit csinált jól a másik oldal.

Elcsépelt, de nagy igazság, hogy élő és élettelen környezetünk védelme szépen összeegyeztethető a konzervatív értékrendet még napjainkban is hellyel-közzel meghatározó keresztényi gondolattal. Hogy mindezek ellenére mégis mitől lett mára az ökogondolkodás inkább baloldali ügy, azt nagyon nehéz megmondani. Mindenesetre érdemes kiemelni e ténynek egy furcsa kettősségét.

A progresszív erők nemcsak antikapitalista, establishmentellenes jelleget adtak a témának, hanem egy globalista, a nemzetállamok feje fölötti döntéseket sürgető, azoktól jogokat megvonó programot is lefektettek. Többek között ez a maga nemében zseniális húzás tehet róla, hogy a baloldalnak ilyen ügyesen sikerült kisajátítania a témát. Egyrészt megnyerték maguknak az apolitikus, illetve antiglobalista fiatalokat (ezek egy mind jelentősebb szavazóbázisát), másrészt a színfalak mögött, felhasználva a klímaideológiát, egészen kiváló eszközhöz jutottak a nemzetállamok és a lokalitás értékeit képviselőkkel szembeni harcban.

Miután az utóbbi évtizedekben a kapitalizmus hamburgertől zsíros kézzel ragadta magához bolygónk kormányrúdját, és a fejlett világ jóléti társadalmai virágba borultak, a baloldal kénytelen volt új politikai profilt kialakítani. Ahogy azt Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára oly kiválóan megfogalmazta egy nemrég megjelent munkájában, a mára nem is annyira kizsákmányolt munkásosztály helyett „a baloldali politika középpontjába a bolygó kizsákmányolásának témája került”. A korábban is hasonló igénnyel fellépő eszme (lásd: Világ proletárjai, egyesüljetek!) új globális kihívást talált, hogy saját létét, legalábbis ideológiai szinten, legitimálni tudja. A klímaváltozás tökéletes volt erre a szerepre.

Merre van az előre? 

Hogy lássuk, a lokalista, konzervatív oldal hogyan találhat kiutat ebből a politikai egérfogóból, érdemes megvizsgálnunk a dolgok jelenlegi állását. A szemléltethetőség kedvéért válasszuk példának Magyarországot. A zsinórban harmadszor kormányzó Fidesz–KDNP koalíció eddig – legalábbis kampányszinten – alig foglalkozott a témával. A legutóbbi EP-kampánynak is egy legalább ennyire fontos és égető, a klímaváltozással ráadásul szorosan összefüggő témával, a migránskérdéssel futott neki, de a környezetvédelmi témákat, ahogyan eddig is, nagylelkűen átengedte az ellenzéki pártoknak.

Bár Áder János köztársasági elnök az utóbbi években erősen ráhangolódott a környezetvédelem, különösen a vízgazdálkodás kérdésére, ez sokkal inkább szimbolikus jellegű, jobb híján választott agendának tűnik a köztársasági elnök részéről.

A Fidesz–KDNP, legalábbis egyelőre, nem építette fel azokat az arcokat, akik hitelesen és megfelelő szakmaisággal tudnák képviselni a konzervatív, jobboldali értékeket pártoló, ugyanakkor környezettudatos, a világ dolgai iránt aggódó figyelmet tanúsító szavazókat. Ezt a hiányosságot sürgősen pótolni kell, ugyanis nem lehet érdemben és hitelesen beszélni a migránsválság megoldásáról anélkül, hogy tisztában lennénk a klímaváltozáshoz fűző kapcsolódási pontokkal.

A politikusok mellett nagy szerep hárul a konzervatív oldal írástudóira. A kormánysajtóban egyre több klímaváltozással foglalkozó írást és interjút találni, amelyek azt sugallják, a konzervatív oldal végre kezdi belátni, hogy foglalkoznia kell a kérdéssel. Sajnos minden kiváló írásra jut legalább egy alapkoncepciójában elhibázott, az egész kérdésből kontraproduktív módon aktuálpolitikát csináló, minden kurrens tudományos eredménnyel szembemenő publikáció. Az ugyanis önmagában nem elég, ha csak arra mutatunk rá, hogy a baloldal milyen álságos módon sajátítja ki a klímakérdést, arról pedig nem beszélünk, mennyire fontos, hogy kezdjünk is valamit a bolygónkat fenyegető veszéllyel. Az ugyanis kétségtelenül létezik. Ha kell, akár a Népszava-kalapácsot segítségül híva kell a bolygó lakóinak fejébe vernünk, hogy foglalkozni kell a klímakérdéssel.

Igaz, ez utóbbi már sokkal keményebb dió, ugyanis nincs rá jobb- vagy baloldali megoldás. Csak jó és rossz. Isten segítsen minket, hogy a jó megoldást megtaláljuk, függetlenül attól, ki hova húzza az ikszet a szavazólapján.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/29. számában)

Kövesse facebook oldalunkat is!