2019. augusztus 23., 08:31

Kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából Magyarország pozsonyi nagykövetségén

Áder János magyar államfő által az államalapítás ünnepe alkalmából odaítélt állami kitüntetéseket vett át három felvidéki magyar és egy szlovák személyiség tevékenységük elismeréseként Magyarország pozsonyi nagykövetségén csütörtökön.

magyar állami kitüntetések- 01
Fotó: ncs

A nagykövetségen rendezett ünnepség keretében kiosztott kitüntetéseket Márvány Miklós ideiglenes ügyvivő adta át. Ünnepi köszöntőjében az államalapítás ünnepét a három nemzeti ünnep közül a legderűsebbnek nevezte.

A több mint ezeréves magyar államiság kapcsán rámutatott: a magyar állam különböző nemzetiségeknek, köztük a szlovákok elődeinek is otthont adott, az államalapító Szent István király pedig olyan integráló személyiség volt, akit a szlovákok is első királyuknak tartanak.

A hagyományosan ebben az időben kiosztásra kerülő állami kitüntetésekről szólva elmondta: azokat a magyarságért végzett munkájuk köszöneteként, illetve a két nép közti kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkájuk elismeréseként kapják.

Lanstyák István egyetemi tanár, nyelvész, a Fórum Intézet keretében működő Gramma Nyelvi Iroda vezetője a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

A laudációban elhangzott: a díjazott iskolateremtő munkát végzett és végez, nemzetközi szintre emelte a szlovákiai szociolingvisztikai kutatásokat. Lanstyák István az érdemrend átvétele után megköszönve az elismerést hangsúlyozta: munkája csapatmunka, s így az elismerés nem csak neki szól.

Csütörtöki József, a komáromi Duna-Menti Múzeum igazgatója a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

A laudációban hangsúlyozták: vezetése alatt az ország egyik legrégebbi múzeuma a Felvidék egyik legnagyobb magyar múzeumi intézményévé vált. Csütörtöki József megköszönve a kitüntetést azt mondta: az több, mint elismerés, az együvé tartozás szimbóluma is, olyan, ami a további munkára is ösztönöz.

Holocsy Krisztina színművész, a Komáromi Jókai Színház színésze a Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapta meg a nemzeti ünnep alkalmából, a fiatalabb generáció számára is példamutató munkássága elismeréséül.

A művésznő hatalmas megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, kiemelve: a színház csapatjáték, és így az elismerés az egész társulatnak is szól.

Marián Hanták építőmérnök, aki korábban egyebek mellett a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd újjáépítésének koordinátora volt, a magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok fejlesztésében betöltött szerepéért részesült magyar állami kitüntetésben.

Átvéve a Magyar Bronz Érdemkeresztet, azt a munkatársaival közösen végzett munka elismerésének nevezte. Hangsúlyozta: minden új infrastrukturális kapcsolat számos lehetőséget teremt az érintett régiókban, s ezek létrehozásához partnerekre van szükség a határ mindkét oldalán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.