2019. május 27., 18:21

Kiska reagált a Progresszív Szlovákia üzenetére: harcolnunk kell minden egyes választó szavazatáért

Összefogásra van szükség, együtt kell működnünk, és harcolnunk kell minden egyes választó szavazatáért – jelentette ki Andrej Kiska leköszönő köztársasági elnök. Ekképp reagált a Progresszív Szlovákia (PS) – Együtt (Progresívne Slovensko - Spolu) koalíció hétfői felhívására, amelyben arra kérték, működjön együtt velük a parlamenti választás előtt. Kiska szerint azonban -aki politikai pártot alapít – nem csupán három politikai szubjektumnak kellene együttműködnie.

Kiska már szavazott, majd nyilatkozott
Fotó: TASR

Kiska úgy véli, mindenkinek össze kellene fognia, aki szerint le kell váltani a kormányt és átvenni a hatalmat.

Nem elég, ha csak a PS, a Spolu és Kiska fog össze, szükség van az OĽaNO-ra, az SaS-re és a KDH-ra is. Ezeknek a demokratikus pártoknak kell egyesülniük, és nem csak a kijelentések szintjén”

– mondta az elnök.

A közös koalícióban gondolkodó pártok vezetőinek Kiska szerint nem „kis mérgezett nyilakat” kellene kilőniük egymásra, muszáj elkezdeniük közösen dolgozni.

„Minden választó szavazatáért harcolnunk kell. Egyesíteni a szlovákiai demokratikus pártokat, amelyek az emberek érdekében akarják megváltoztatni az országot, és ezt minden pártvezetőjének tudatosítania kell” – jegyezte meg Kiska.

Hogy milyen formában működhetnének együtt a pártok, az Kiska szerint a további egyeztetések témája lesz.

Michal Truban, a PS elnöke és Miroslav Beblavý, a Spolu vezetője hétfőn a parlamenti választás előtti együttműködésre kérte fel Kiskát.

„Össze akarunk fogni Kiskával a választás előtt. Véleményünk szerint nem szabad hazardírozni Szlovákia sorsával” – mondta Beblavý.

Úgy fogalmazott, a jövő évi parlamenti választás előtt sem szabad kockáztatni, hogy meggyengüljenek az Európa-párti és demokratikus erők.

„Csatlakozz hozzánk és dolgozzunk együtt, szívesen látunk” – üzenték Kiskának a parlamenten kívüli politikai mozgalmak vezetői.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.