Kiska átveszi a stafétát
A vontatott indulás után, ami Andrej Kiskának is csalódást okozott egy kicsit, úgy tűnik, beindul a szekér. Legalábbis erre enged következtetni a Polis ügynökség legutóbbi felmérése, amely szerint Andrej Kiska Emberekért pártja egy kicsivel több embert képes jelenleg megszólítani, mint a Progresszív Szlovákia/Együtt koalíció közösen. Kiska volt államfő pártja tehát jelentősen javított a preferenciáin, és egy kis előnnyel az ellenzék élére állhatott, így nem egészen fél évvel a parlamenti választás előtt Andrej Kiska álma a kormányfői székről egy kicsit közelebb került a valósághoz, írja a .týždeň.sk portál.
PS/Együtt meglehetősen váratlanul és nem szokványos módon Kiskáék közgyűlésén hozakodott elő a közös koalíció kérdésével. Akkor az Emberekért párt politikusai azt mondták: most még azt várják, hogy a pártjuk növekedni fog, s hogy egyelőre nem tudnak olyan felmérésről, amelyik megerősítené, hogy az összefogás hatékonyabb lenne, mintha egyedül mérettetnék meg magukat.
„Az emberek számára nem az a fontos, milyen formában fogunk együttműködni, hogy hármas koalíció lesz-e vagy valamilyen más együttműködési forma, választás előtti vagy választás utáni. A legfontosabb, hogy megmutassuk, együtt tudunk működni” – nyilatkozta akkor a Sme napilappal készült interjújában Kiska pártjának egyik vezéregyénisége, a Matovičtól átpártolt Veronika Remišová.
Már ekkor is úgy tűnt, a progresszívoknak sokkal fontosabb a hármas koalíció, s hogy Kiskáék a választási együttműködésről való megegyezést elodázzák. Kérdés, hogy viselkednek majd ezután, hogy gyakorlatilag – legalábbis a preferenciák tekintetében – átvették az ellenzéken belül a vezetést.
A PS/Együtt koalíció vezetője, Michal Truban drogügye miatt a második legerősebb párt pozíciójából a negyedik helyre esett vissza a felmérésben. Ján Baránek, a Polis ügynökség igazgatója szerint azoknak a videóknak a megjelenése után, amelyekben Truban a diákok előtt elismeri, hogy drogozott, várható volt ez a fejlődés. Az elemző szerint ezek az értesülések minden bizonnyal ártottak a koalíciónak. Átléptek ugyanis egy határt, amit az emberek már nem voltak képesek megemészteni. Azt azonban nem mondhatni, hogy a koalíció veszélyben lenne emiatt, és gondja lenne a 7 százalékos küszöb átlépésével - írja a Pravda napilap.
Baránek szerint az, hogy Kiska pártja megelőzte a PS/Együttet, egyáltalán nem meglepő. A progresszívok támogatottságának csökkenése és Kiska pártjának növekedése már szeptemberben látható volt. Az azonban ebből nem állapítható meg egyértelműen, hogy a progresszívok szavazói egy az egyben átpártoltak volna Kiskához. Kiska inkább a bizonytalan szavazók közül szerzett újabb támogatókat magának, véli az elemző.
Szinte vasszabály, hogy minden parlamenti választáskor megjelenik egy új „üdvöske”, akinek remek jövőt jósolnak. Egy kicsit sütkérezik a média melegében, építgeti az új, még el nem koptatott pártja imázsát, amelyet a friss szelek fújtak a politikába, s már-már úgy tűnik, talán alapvető módon bele is szól a politikai történésekbe. A választás után azonban általában szétpukkan ez a buborék, s jöhet a kegyetlen kijózanodás.
Ezúttal a PS/Együtt tölti be ezt a szerepet, de emlékezzünk csak Procházkára és Sieť/Háló nevű pártjára. Bár a felmérések akkor is utaltak arra, hogy a pártban nincs annyi, hogy kétszámjegyű eredményt érjen el, de ezeket a legtöbben inkább "rosszindulatú méréseknek" tartotta. S noha Procházka rendkívül népiesnek igyekezett látszani, az emberek átláttak rajta, érezték, hogy ez csak álca, amely mögött egy technokrata rejtőzik. És a Sieť/Háló éppen, hogy csak bejutott a parlamentbe, ma meg már szinte senki sem emlékszik a nevére, írja a Pravda.
A progresszívok eddig azt gondolták, hogy irreális ajánlatokat tehetnek Kiskának, ezentúl azonban a volt elnök fogja osztani a lapokat, mivel sokkal nagyobb esélye van a nem baloldali, főleg vidéki választók megszólítására, ami ugye, a PS/Együtt számára ismeretlen terület. Megfordult tehát a lapjárás.
Hangosan kimondani most, amikor a progresszívok olyan trendik, hogy az ún. városi liberálisokból, a körülöttük folyó mediális ricsaj ellenére, nincs annyi, hogy komolyan beleszólhatnának a kártyák keverésébe, egyenesen eretnekség. De a politikai realista számára nem meglepő, hogy a PS/Együtt növekedési szakasza után, zuhanás következett. Truban drogügye után nem is lehetett nagyon mást várni. Ráadásul enélkül is bekövetkezett volna a progresszívok szavazatainak a csökkenése, mert Truban egyszerűen nem eléggé népi vezető ahhoz, hogy képes legyen a szélesebb néprétegeket megszólítani, ugyanúgy, mint ahogyan Miroslav Beblavý sem az, akinek az ambíciói nagyobbak a valós politikai teljesítményénél, vélekedik a Pravda.