2018. december 5., 21:26

Kezdőcsomag az újonnan megválasztott önkormányzatoknak

A magyar nyelvű elektronikus törvénytár (www.torvenytar.sk) mellett időről időre nyomatott formában is kiadja a Pro Civis Polgári Társulás a helyi önkormányzatok munkáját leginkább érintő törvényeket.

onkormanyzati.jpg
Fotó: Archívum
Most az újonnan megválasztott helyi önkormányzatoknak és képviselőtestületi tagoknak készített egy „kezdőcsomagot”, hogy megkönnyítse ismerkedésüket a hatályos jogszabályokkal, melyek nélkül munkájukat csak nehézkesen végezhetnék.

Korábbi tevékenységéhez híven a társulás a Pro Civis Füzetek sorozatban újabb három kiadványt bocsát közre, 3100 példányban, melyet abba az 512 községbe postáz a napokban, ahol az államnyelv mellett a magyar nyelv is a hivatali ügyintézés nyelve. A kiadványokat a Pro Civis úgy postázza, hogy azok az önkormányzati képviselőtestületek alakuló üléseire megérkezzenek és már ott ki tudják osztani azokat a régi-új és új képviselőknek.

A három újabb Pro Civis Füzet (XXIII-XXV) a működést szabályozó törvények mellett tartalmazza a helyi ügyes-bajos dolgok intézésével kapcsolatos jogszabályokat, a helyi költségvetés megalkotására vonatkozó előírások mellett pedig olyan törvényeket is, amelyek a helyi önkormányzatok közvetlen bevételeinek-gazdálkodási feltételeinek kereteit jelölik ki.

A kiadványok részletes tartalma: XXIII: A Tt. 369/1990. sz. törvénye a községi önkormányzatokról; A Tt. 138/1991. sz. törvénye a községi vagyongazdálkodásról; A Tt. 241/1993. sz. törvénye az állami ünnepekről, a munkaszüneti napokról és az emléknapokról.

XXIV: A Tt. 372/1990. sz. törvénye a szabálysértésekről; A Tt. 583/2004. sz. törvénye a területi önkormányzatok költségvetési szabályairól

XXV: A Tt. 582/2004. sz. törvénye a helyi adókról, valamint a települési hulladék és az építési törmelék helyi illetékéről; A Tt. 447/2015. sz. törvénye a helyi fejlesztési illetékekről; A Tt. 31/2003. sz. törvénye az utcák és más közterületek megjelöléséről és az építmények számozásáról; A Tt. 9/2010. sz. törvénye a panasztételről.

A Pro Civis Polgári Társulás elsődleges küldetésének a helyi önkormányzatok munkájának szakmai segítését tartja, célja, hogy a magyarlakta területeken a magyar nyelv hivatali használatát is előmozdítsa. Kiadványait a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásának köszönhetően ingyenes bocsátja a helyi önkormányzatok és önkormányzati képviselők rendelkezésére abban az 512 községben, ahol a nyelvhasználati törvényekből kifolyólag a magyar nyelv második hivatali nyelv. Az önkormányzatok tevékenységét évente négyszer megjelenő folyóirata, az Önkormányzati Szemle kiadásával is segíti, s fennállása óta évente – ősszel, általában október hónapban – megszervezett Önkormányzati Szabadegyetemével is ösztönzi.

A Pro Civis közvetítésével beszerezhetők például olyan kéltnyelvű – szlovák-magyar –, a közveszélyre és vészhelyzetekre figyelmeztető matricák is, amelyeknek a kihelyezését kötelező érvénnyel írják elő a jogszabályok a kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálya alá eső településeken, többek közt az önkormányzatok által fenntartott épületekben és intézményekben is.

A www.onkormanyzas.sk honlapon kétnyelvű helyi rendeletminták és űrlapok is találhatók és letölthetők. Ugyanitt – elektronikus levélben – tanács, segítség is kérhető a Pro Civis munkatársaitól.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.