Két választási hétvége

A Kereszténydemokrata Mozgalom, az SaS és a Sme rodina is a hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát. A nevezett pártok kétharmadát a régi elnök vezeti tovább.

A Kereszténydemokrata Mozgalom az SNS mellett az utolsó rendszerváltás óta működő párt a parlamentben. Számunkra, magyarok számára is fontos, hiszen először ennek a pártnak a kebelén próbálták volna ki a magyar–szlovák együttműködést elméleti szinten, a keresztény közös nevezőn, de aztán megmutatkozott, hogy a kilencvenes éves elejének keresztény értelmisége először szlovák, aztán keresztény, így lett aztán önálló Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. A KDH adta nekünk Mikuláš Dzurindát, aki aztán kifarolt belőle, önálló, már csak nevében keresztény pártot gründolva.

A KDH, ennek ellenére, mindkét reformkormányának a stabil eleme maradt, igaz, a második végén mozgolódott egy kicsit, de a választásig hátralevő időszakon a profi Dzurinda már könnyedén végiglavírozott a szakadár HZDS-esekkel, és másokkal.

A párt még egyszer tudott kormánypárt lenni, Iveta Radičová kérészéletű kormányának tagjaként. Megtörtént azonban a saját pártszakadása, amikor 2012-ben  Daniel Lipšic elhagyta a pártot, és megalapította a továbbiakban önállóan nem, csak a parlamentbe bejutni mások hátán képes NOVA pártját. Pavol Hrušovský sikertelen köztársaságielnök-jelöltségét követőn, melyre még ráterhelt Ján Figeľ jellegtelen elnöksége, a választók úgy döntöttek, kicsit megleckéztetik a pártot, és Ady Endre hevületével példás alakban az orcájára ütnek. Ez olyan jól sikerült, hogy a párt nyolc évre kimaradt a parlamentből.

2016 és 2020 között a szlovákiai politikai élet egy különleges csodabogara, a konzervativizmustól a liberalizmusig eljutó, tutajozó vendéglős performer, Alojz Hlina vezetésével próbált új arcélet keresni, miközben a pártot ádáz belharcok tépték.

2020-ban aztán a párttagság is észbe kapott, rájőve, hogy négy éve a kelleténél jobban büntették meg a pártjukat, de hiába kapott a KDH 134 ezer szavazatot, ami több volt, mint 2016-ban, a Robert Fico leváltására törő masszív népakarat miatti rekordmagas választási részvétel okán még hiányzott 0,35 százalék a parlamenti küszöbhöz. Hlina ment, a párt élére pedig az eperjesi megyefőnök, Milan Majerský került. Majerský tapasztalt régiós politikusként elvégezte a pártot újrastrukturáló aprómunkát, amit Hlina nem tudott. Végigjárta a helyi szervezeteket, megnyugtatta és stabilizálta a pártot, így a 2023-as előrehozott választások során sikerült magukat visszadolgozni a parlamentbe.

Ez korábban csak a Szlovák Nemzeti Pártnak sikerült, egyébként Szlovákiában az az úzus, hogy amelyik párt egyszer kiesik, az kint is marad.

Annak a pártelnöknek pedig, aki visszaviszi a vállán a pártot a parlamentbe, jár a bizalom. Nem volt ez másként a kereszténydemokratáknál sem. A nemzeti ünnepünk után egy nappal tartott kongresszuson, Ján Slota egykori bástyájában, Zsolnán Majerský megvédte székét, 225 támogató szavazattal. Egyetlen ellenjelöltje, Ódor Lajos kormányának a rendőrháborúban elvérzett, és a palánkon kegyetlenül átdobott belügyminisztere, a politikai pályája során önálló cikket érdemlő kilengéseket produkáló Ivan Šimko 16 támogató szavazatot kapott. Šimko vélhetően befejezte politikai karrierjét, ebben a választási ciklusban Majerský szabhat irányt a szlovák kereszténydemokráciának.

A KDH egy alulról építkező, a rendszerváltás előtti keresztény ellenzékiségben gyökeredző, a szocializmusban a gyertyás tüntetéssel egyedüliként erőt felmutatni képes struktúrákból nőtt ki, és lett párttá. A 2010-től a törvényhozásban kormány- és ellenzéki oldalon egyaránt jelen levő SaS történetéből szakdolgozatot író politológia szakos egyetemi hallgatónak nem kellene agysejtjeit a pártelnökök nevének fejben tartásával terhelni. Az SaS-t ugyanis a megalakulásától fogva az „alapító atya", Richard Sulík vezette, egy liberális párttól szokatlan vaskézzel, féltékenyen őrizve pozícióját. Miként a jó kertész tavasszal a vadhajtásokat, úgy vágta le, és seprűzte ki a pártból mindazokat, akik pozíciójára törtek.

Hol vannak már azok, akik Iveta Radičová kormányában miniszterek voltak?

Juraj Miškov és Daniel Krajcer a politikai életen kívül, Jozef Mihál saját Canossa-járását követő hűségeskü után visszatérhetett a pártba, hogy Szlovákia legrövidebb ideig hivatalban levő munkaügyi államtitkára legyen, végül Michal Šimečka kooptált európai parlamenti képviselője lett.

A Radičová-kormány legizgalmasabb „kémthrillerét" produkáló, így még a kormány bukása előtt megbukó Ľubomír Galko az OĽaNO listáján tért vissza a parlamentbe, miután megmutatta, milyen az, ha egy tapasztalatlan civil próbál megregulázni egy állami erőszakszervezetet. Jozef Kollár, aki az alakuló elnökválasztáson meg tudta szorongatni Sulíkot, már szintén nem tagja a pártnak. De eltűnt a süllyesztőben Lucia Ďuriš Nicholsonová is.

Ha azt mondjuk, az SaS Richard Sulík pártja, talán nem tévedünk nagyot. A pártelnök minden ellenlábasa számára nyilvánvaló módon bizonyította, hogy az SaS-en belül, erősebb kutyaként ő diktálja a szerelmet.

Sulíkot nem leváltották, maga mondott le a pártelnökségről, valószínűleg már beleunt, öt évig még ellődörög Brüsszelben, amiből lehet akár tíz is, bár jelezte, a következő hazai parlamenti választáson is szeretne indulni, így amit láttunk, az nem egy exodus. A párt vezetésére a szombati kongresszuson a Matovič-kormány oktatási minisztere, Branislav Gröhling kapott megbízást. A tisztújítás zenéjét Sulík kottájából játszották, 173-ból 160-an támogatták az új elnököt. A stabil elektorátussal rendelkező pártot képes lehet vezetni, ha Sulík hagyja.

Fotó:  TASR

Nem történt viszont változás a Sme rodina élén, amely e sorok írója számára egyszer használatos pártnak tűnt, amiből aztán kettő lett. 2016–2020 között, ellenzéki pártként nem kellett megerőltetni magukat, ebből a viszonylag kényelmes pozícióból aztán, szerintem számukra is, de számomra mindenképp nehezen érthető módon a 2020-as választás harmadik, így a kormány második legerősebb pártjaként találták magukat. Igazán nagyot bukni pedig csak magasról lehet: 2023 szeptemberében a párt valahol a zsíros és a félzsíros tej százaléka között végzett, a 2,21% még az állami támogatáshoz sem volt elegendő. Azóta érdemi munkát nem láttunk a részükről. Fentebb arról írtunk, Szlovákiában eddig két pártnak sikerült magát visszadolgozni a parlamentbe, a többiekre a politikai enyészet várt. Valószínű, hogy Boris Kollár pártja is ez utóbbiak sorát fogja gyarapítani.

Eljött a köztársaságielnök-választás első fordulója is. Szlovákiában láthattunk már kiélezett kampányokat. Még a közösségi média előtti világban, 2004-ben rendkívül harcias volt Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič párbaja. Intenzitásában ehhez mérhető volt 2014-ben Andrej Kiska és Robert Fico küzdelme. Ezekhez képest a mostani kampányt még visszafogottnak nevezni is túlzás, olyan, mintha nem is volna, főleg úgy, hogy Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke még vitázni sem jár el. Ahol pedig nem ütköznek az érvek, ott nincs csatazaj…

Hétfőn Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke és totálisan esélytelen államfőjelöltje visszalépett Štefan Harabin javára.

Azt mondta, azért, hogy a nemzeti érzelmű szavazók ne legyenek megosztva. Meg tán azért is, hogy kormánypárti vezetőként elkerülje a leégést, kínos lett volna még a dobogóról is lemaradni, úgy, hogy közben közte, és az általa nem támogatott koalíciós jelölt között „fényév távolság” van. Az bizonyosan nem fog nyugalmat hozni a koalíciós vizekre, hogy visszalépése ellenére sem Peter Pellegrini támogatására szólította fel híveit, Štefan Harabinnak pedig nem lesz elegendő a második fordulóba jutáshoz. Nem ezt hívják win-win helyzetnek.

S miközben a közvélemény-kutatók biztosra veszik, hogy Pellegrini a második fordulóban Ivan Korčokkal fog megmérkőzni, a felvidéki magyar közösség számára az első fordulóban az is fontos lesz, hogyan szerepel a mezőny egyedüli magyar jelöltje, Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke.

Valószínűleg a szlovák társadalom még nem jutott el az érzékenység azon fokára, hogy nagy tömegekben szavazzanak egy magyar jelöltre, aki egyébként nem is ígért nekik semmit. Forró Krisztián vállalása inkább szimbolikus, ugyanakkor szükséges, mert ha közösségünk letér a Bárdos Gyula által megkezdett ösvényről, azzal lemondunk annak lehetőségéről is, hogy egyszer, majd, valamikor, a nem túl távoli jövőben lehet magyar elnöke az országnak. Ezért is fontos, hogy közösségünk szombaton erős és egységes legyen.

Megjelent a Magyar7 hetilap 12. számában.