Keresztény értelmiségiek bírálják az Orbán-kormány politikáját

A dokumentumra - melyet a napokban mutattak be -, és a benne foglaltakra az ellenzéki sajtó is „rárepült”, s saját szája íze szerint értelmezte azokat. Meglepően őszintén reagált ugyanakkor a bírálatokra Balog Zoltán. A leköszönő miniszter úgy fogalmazott: a kritika hiánypótlóan valóságos.

Noha a dokumentumban egyszer sem fordul elő sem Orbán Viktor, sem a kormánypártok neve, a legtöbb esetben egyértelműek az utalásokat. A három konzervatív szervezet később mégis közleményben pontosított.

Mint írták, „a szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna. Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni. A kötet általános hazai és nemzetközi politikai, társadalmi, illetve közéleti jelenségekre reflektál, azokat vizsgálja meg a keresztény erkölcs szemszögéből.”

A vitairatból a válasz.hu által összegyűjtött legerősebb állításokat szemléztük.

„Az elmúlt években közel százan dolgoztunk az Idők jelei vitairatokon, hogy keresztény alapokon elemezzük a magyar társadalom, a közélet és a politika helyzetét. Két füzetben közzétett megállapításainkat konferenciákon vitattuk meg a miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és az érdeklődők szélesebb körével. Igyekeztünk a tárgyilagos véleménynyilvánításra, méltattuk és – ha kellett – bíráltuk a társadalmi jelenségeket és a politika ezekre adott válaszait.”

„A politikai közösség építésének részét képezi a gazdasági háttér biztosítása. Rendkívüli a jelentősége annak, hogy az milyen körülmények között megy végbe. Magyarország huszadik századi története a legjobb példa, hogy az erkölcsileg vitathatóan szerzett gazdasági alapok még generációk után is megkérdőjelezhetők. (…) Azt tapasztaljuk, hogy kevés kiválasztott ember aránytalanul nagymértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de »jó« kapcsolatokkal nem rendelkező polgár.”

„A közélet gyakorlati területein, a politikában, a helyi, országos kormányzati és civil szervezeteknél, továbbá a médiában a mértékletesség sok helyen nem jellemző. A beszédmodor, a megjelenés, az életvitel, a presztízsfogyasztással villogás, a tündöklés, a hatalmi arrogancia, amit a »mindent jobban tudok« és a »mindent én akarok csinálni« fejez ki – visszatetszést szül.”

„A mai magyar közélet nem programokról, nem a választóknak kínált megoldási javaslatokról szól, hanem karakterekről és karaktergyilkosságokról, vagyis politikai marketingről. Az ilyen közélet rendkívül ingatag, kommunikációval bárkit le lehet vadászni. A közélet kiemelkedő szereplőinek nagy önmérsékletet kell tanúsítaniuk. Ugyanez vonatkozik egy-egy párt ismeretségi körébe tartozó vállalkozókra is. Nem baj, ha a szolgálat gyümölcse észszerű gazdagodás, de az csak következmény lehet, és nem cél. Nem szabad kérkedni a szerzett javakkal!”

„A jelenlegi közélet és közhangulat tele van mértéktelenséggel. A közéletben minden fekete-fehér, egyszerű és radikális: a szövegek, amiket a közmédiában hallhatunk, a jelszavak és változásaik, a megoldások keménysége. Mindez a mértéktelenség agresszív kampánya.”

„Nagy baj, ha a hatalom mindent erőből csinál. A mai közélet nem a szabályozott közéleti játszmák terepe. Ez nem felel meg sem a józanság, sem a hosszú távú tartósság kritériumainak.”

„A hatalom túlzott centralizációja is a mértékletesség hiányára utal, mert azt hisszük, csak mi tudjuk megoldani a dolgokat. Ez a keresztény tanítás szubszidiaritási elvével is szemben áll.”

„Üstökösszerűen felívelő embereket látunk, mindennaposak a vagyon és az állami adminisztráció létráin mérhető gyors előmenetelek, valamint bukások. A  kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad. Szétrombolja azt a közösség számára fontos hitet, hogy azok jutnak többre, akik többet és jobban tanulnak, többet és jobban dolgoznak, akik kreatívabbak, akik valamiféle extra teljesítményt mutatnak fel.”

„Manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud és nem is akar tovább magyarázni.”

„A  2014-es választások után sokan a konszolidációra vártunk. A kezdeti lendület és hevület után szükség lett volna a megerősödésre, a kiegyensúlyozottságra, a keresztény ihletésű politika valódi tartalmának kifejtésére és a bizalomépítésre.”

„Probléma, hogy a politikai elit legtöbbször leplezve, de néha már leplezetlenül is felhasználja az informális összeköttetései által nyújtott előnyöket. Ez először csak a mi szemünkben hiteltelenítette keresztény önmeghatározásukat, de ezt már évek óta azok is látják, akiknek egyébként nem tűnik fel annyira e szempontok meglétének hiánya.”

„Csökkenti a bizalmat az állandó harc, a mindent átható barát-ellenség magatartás. Ebből a nagy játszmából senki nem maradhat ki – mindenkinek színt kell vallania. A politikai elit cselekvéseinek és küzdelmeinek középpontjában a politikai ellenfelek, a más nézetet képviselők ellehetetlenítése, lejáratása, erkölcsi és egzisztenciális megsemmisítése áll. Ennek velejárója a gőg, a hatalmi arrogancia, a hübrisz, a voluntarizmus.”

„Most, amikor a politikai irányításban nagyon hosszú idő után magukat kereszténynek nevező emberek vesznek részt, nagy jelentősége van, hogy ne a politikai összetartás viselkedési szabályai alakítsák a keresztény közéleti ember karakteréről kialakuló képet, hanem lehetőség szerint fordítva.”

„A mai magyarországi közéleti helyzetben felvetődik a keresztény szavazó dilemmája: a politikai szövetséghez vagy a Krisztusról szóló tanúságtételhez kell inkább hűnek lenni? Meddig vállalható fel a kormány egy-egy akciója?”

„Ha a hatalom a korszerű tömegtájékoztatás eszközeivel befolyásolja a választói tömegeket, irányított kérdéseket tesz fel, majd felmutatja, hogy milyen egység van mögötte, akkor a keresztény közéleti ember hiányolni fogja az okosság erényét. Szemléletünktől távol áll az a fajta kommunikáció, ami az embert nem döntéshozó partnernek tekinti, akit meg kell győzni, hanem olyan tömegnek, akinek be kell állítani a véleményét.”

„Nem jó, ha a tervezés zárt körökben folyik, a polgári társadalomtól elzártan, és csak az utolsó pillanatban kerülnek elő a konkrét tervek, melyekről még a gyakorlott képviselők sem képesek elmélyült véleményt kialakítani. Ez az elharapózó törvényhozási gyakorlat azzal fenyeget, hogy a döntéshozatal eltávolodik annak valódi tárgyától, megalapozottsága nyilvánvalóan hiányos lesz, legitimitásának utólagos megkérdőjelezése pedig kézenfekvő.”