HIRDETÉS

KEN: Bölcsész nap után Közgáz nap

hirek.sk 2011. április 04., 22:00
RÉVKOMÁROM. Hétfő délután, az ünnepélyes megnyitót követően kezdetét vette a Komáromi Egyetemi Napok. A Selye János Egyetem hallgatói önkormányzatával 7. alkalommal szervezte meg a népszerű rendezvénysorozatot.
Az idén először nem három, hanem öt napos a KEN, vagyis a Komáromi Egyetemi Napok, amely minden eddiginél gazdagabb programmal várja a fiatalokat. A sport és a szórakozás mellett a tudomány is hangsúlyos szerepet kap, ami a korábbi egyetemi napokra nem volt jellemző. A hétfő és kedd az agytorna napja, sok népszerű és ismert előadóval. Czibula Ádám a főszervező Hallgatói Önkormányzat (HÖK) nevében elmondta: sokat fejlődött a rendezvénysorozat a korábbiakhoz képest. Ezt nem csak az jelzi, hogy az idén először öt napos programot tudtak összeállítani, hanem az előadók személye is.

Hétfőn a bölcsésznap keretében elsőként Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tartott előadást az egyetemi hallgatók előtt. A magyar nemzetpolitika elmúlt húsz évét ismertetve rámutatott: a jelenlegi magyar kormány, ahogy az Antall József szándéka volt,15 millió magyart képvisel. Ezt bizonyítja többek között a diákcsere program, a nemzeti összetartozás napja, és a kettős állampolgárság intézménye.

Hadas Miklós szociológus a Férfiasság kódja című előadásában a férfiak társadalomszemléletének válzozásairól beszélt,  Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész Közép-Kelet-Európa himnuszaival foglalkozott. A hétfőn tartott előadói maratont a hallgatók körében népszerű Stredl Terézia zárta Szeretet, szerelem, szex című előadásával.

Este a lélek dolgai voltak terítéken az egyetemi hallgatók körében. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című film vetítése után teológusok, lelkészek, pszichológusok elemezték a látottakat.

Kedden, a közgazdasági napon Járai Zsigmond volt magyar jegybanki elnök, Világi Oszkár Slovnaft vezérigazgató és Ivan Mikloš pénzügyminiszter előadása lesz napirenden. Este a szervezők ismét filmekkel és a játékokkal várják a fiatalokat.

Az ötnapos rendezvénysorozat színvonalas szórakozást kínál. Csütörtökön a Magna Cum Laude együttesnek, valamint a King Size, és az Undermind zenekarnak tapsolhatnak a hallgatók, pénteken pedig ismét futhatnak a jövőért annak jelképeként, hogy Komáromban az óvodás kortól az egyetemig bezárólag magyar nyelven tanulhatnak a fiatalok. A rendezvénysorozat részletes programja megtalálható a HÖK portálján.

Forrás: hírek.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS