Karácsonyi gondolatok
TAKÁCS ANDRÁS - néptáncgyűjtő, koreográfus
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
Az ünnep ragyogását, imázsát, vonzerejét. Nagyon rossz korban volt a gyerekkorom, 1931-es születésű vagyok. Csehszlovák állampolgárnak születtem, 1938-ban lettem magyar állampolgár, 1945-ben újra csehszlovák, aztán még abban az évben a Beneš-dekrétumoknak köszönhetően hontalan.
Születésem idejében – Gömör talán legkisebb faluja, Sajótiba – élte még a néphagyományok, szokások egyikét-másikát. Így például december 13-án, Luca napján végigkolompoltuk a falut, még a szomszéd faluba, Lekenyébe is elmentünk, beköszöntöttünk a gazdának, és ha adtak valamit, elvettük, ha nem, akkor szokásos módon bemázoltuk a kapukat, kerítéseket.
Én vonattal bejáró diák voltam, a rozsnyói evangélikus polgári magyar iskola tanulója. 1944 decemberében már nagyon közeledett a háború első frontvonala. Úgy december 10-e táján az iskola igazgatója kihirdette a „karácsonyi” szünetet, mondván: ”Gyerekek menjetek haza, majd üzenünk, hogy mikor kell újból jönnötök”… Nekünk, magyaroknak aztán már nem „üzentek”.
A szentestét mindig nagy áhítattal megéltük, megültük. A falu népe a szomszéd falvakba: az evangélikusok és a reformátusok Lekenyébe a közösen épített és fenntartott templomokba, a római katolikusok Csoltóra mentek templomba. Mire hazaértünk, már állt a karácsonyfa. Olyan szegény nem volt a faluban, hogy karácsonyfája ne lett volna. Esti főétel a túrós és mákos guba volt, s ha sikerült halat fogni a Sajóban, akkor az is asztalra került.
1944-ben elmaradt a templomlátogatás, meg a karácsonyfa-állítás is. „Vendégeink” voltak, december második felében a II. világháború fontvonalába kerültünk. Nálunk a német elsővonal, a szomszédos Csoltón a szovjet elsővonal vert tanyát. Aztán állófront alakult ki, vagy három hétig tartott. Szentestén és a többi napokon is bőszen „köszöntgették” egymást, nem sajnálták egymásnak küldözgetni az akna- és ágyú-lövedékeket.
Mi gyerekek, a szülők nagy bánatára, nem vettük nagyon komolyan a frontvonalakat. Kellő figyelmeztetéssel, s a frontot megjárt felnőtt kíséretével megengedték, hogy kántálva bejárjuk a kicsi falunkat és elénekeljük minden háznál a karácsonyi énekeket. A fogadásunkra a lámpagyújtás elmaradt, de a szerény ajándékot – diót, almát, diós meg mákos kalácsot, itt-ott pár pengőt – megkaptuk. Nagyon emlékezetes karácsony volt.
Aztán januárban átment rajtunk a front, Csehszlovák Köztársaság "lettünk" újra… - tavasszal kihirdették a Beneš-dekrétumokat, s ezzel folytatódott a nemzetiségünk felszámolása.
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
A BÉKE megőrzése. Ez a feltétele minden további tevékenységünknek: jogaink megvédésének és gyakorlásának, politikai szerepünk eredményesebbé tételének, tanügyünk, kultúránk, gazdasági előrehaladásunk állandó gyarapításának, nemzeti közösségünk megmaradásának.
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
A családi események mellett arra, hogy a hatvanöt éves Csemadokban sorra jelentkeztek a hatvanéves évfordulójukat ünnepelő táncegyüttesek: Rozmaring – Abaújszina, Ilosvai – Nagyida, Új Nemzedék – Kassa, Gömör – Rimaszombat, Garam Menti – Léva, Csallóközi – Dunaszerdahely, Ifjú Szivek – Pozsony... életem munkásságának hirdetői, valamint annak, hogy a magyar fiatalok jelentős számban megjelentek a nemzetiségi ügyünkért pozitívan tenni akarók és tenni merők soraiban.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
A felvidéki magyarok pesszimizmusát, optimizmusra. Bízzunk magunkban, és a nemzeti hovatartozási tudatunk megerősítéséért ne szégyelljünk cselekedni, érte bátran kiállni! Sorainkban vannak követendő példák.
STRÉDL TERÉZIA - pszichológus, a Selye János Egyetem oktatója
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
A várakozás örömét nagyon szerettem. Máig előttem vannak azok a közös karácsonyi esték, amikor körbeültük az asztalt és nagyokat beszélgettünk. Az éjféli misére való készülődést, amikor felvehettük az ajándékba kapott pulóvert, vagy sapkát, kesztyűt...
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
Együtt lenni, egymásnak örülni és a meghitt családi fészek melegét élvezni...
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
Az adventi várakozás felülírja az előző időszakot, de a legnagyobb öröm számomra, hogy ugyanúgy együtt töltjük az ünnepeket és zárjuk az évet, mint az előző évben. Nálunk nagy a rokonság, különböző korosztályúak, és mind itt vagyunk, sőt ünnepi ajándékként várjuk a következő dédunokát a családban.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
Sok a probléma a családokban, az élet egyre nehezebb sokak számára. Azt hiszem, hogy a megértésből lehetne több - nemcsak saját javunkat kellene nézni, hanem a közjót is alakítani kéne, hiszen ez a kettő összefügg.
LAKATOS RÓBERT - brácsaművész, zeneszerző, a kassai Thália Színház zenei vezetője
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
Azokat az élményeket, ízeket, illatokat, melyek meghatározták gyermekkorom karácsonyait. Anyukám krumplisalátáját, lencselevesét, a narancs illatát. Ilyenkor az ember pár napra elfelejti a mindennapi gondokat, és valahol újra gyermekké válik, s örül a gyermeke örömének és a családjának.
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
Nagyon nehéz és bonyolult korban élünk. Néha úgy érzem, hogy a becsületnek és a jóságnak nincs helye a mai világban. A karácsony a szeretet ünnepe. És ez lehetne a karácsony üzenete: szeressük egymást! És ne ítélkezzünk mások felett!
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
Természetesen a fiam, Bendegúz születésére. Hihetetlen, hogy egy éve még csak az anyukája hasában karácsonyozott, és most már majd ott ül velünk az ünnepi asztalnál. Áron fiamat megérintette a muzsika ereje, és aktívabban foglalkozik vele. Ez nagy öröm számomra. Lili lányom pedig meghozta élete eddigi legnagyobb döntését, és tíz hónapra elutazott Mexikóba. Ehhez nagy bátorság kellett. Nagyon büszke vagyok rá. Ami a szakmai sikereket illeti, tavaly mutattuk be a Thália Színházban a Rükverc cimű előadást, amely nagy sikert aratott a színházi szakmában. Vidnyánszky Attila rendezésében a Körhinta című darabhoz komponáltam a zenét a Nemzeti Színházban. És megalakult az Esszencia zenekar.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
Ha lenne egy csodapálcám, elsősorban lelassítanám a világot. Szeretném, ha az emberek többet beszélgetnének egymással, tudnának megint közösségben élni, úgy mint régen. Hisz a végen az ember csak az élményeit viszi magával oda át, nem az autóját vagy a házát.
FURIK CSABA - Kisgéres polgármestere, a Kassa Megyei Önkormányzat képviselője, a Református Egyház Zsinati Tanácsának a tagja
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
Azt gondolom, hogy mint nagyon sok embernek, nekem is a gyerekkorom karácsonyai tűnnek a legszebbnek, hófehérnek, tisztának, melegnek és megismételhetetlennek. Tehát mi maradhatott meg a múltamból, a múltbéli karácsonyokból? Mint minden más embernek, nekem is hangulatok, érzések, ízek, pillanatok és történetek maradnak meg. A szokások, amelyeket örököl az ember nemzettől, közösségtől, családtól, szinte már rituálészerűen. Persze, ez nem jelent valamifajta kényszert, ha az ember tisztában van azzal, hogy mit miért tesz, minek mi az értelme. Meleg, bensőséges érzéseket ad és táplál mind a mai napig, ha rágondol az ember így karácsony tájékán. Nos, amit igyekszünk megőrizni évről évre az egy illat, mégpedig a fenyőfa illata, a frissen feldíszített fa illata. Ez mindig a gyerekkoromat juttatja eszembe. A szűkebb család mindig összejön, bár ahogy egyre többen leszünk, s egyre több felé a világban, egyre ritkábban tudunk szenteste együtt lenni a nővéremmel és a fiával, s annak családjával. A közös vacsora, az éneklés, majd az ajándékok szétosztása, amit mindig egy gyerek szokott szétosztani nagy-nagy boldogsággal. Jó látni, ahogyan a gyerekeimet is magával ragadja a karácsony misztikus hangulata, a csodák napja, a gyertya fénye, a csillagszóró szikrája... ez az a nap, amikor az ég a földre száll, és ezt mindnyájan megtapasztalhatjuk azon az estén. Amíg lehet, ezeket az érzéseket, hangulatokat és csodát, a szeretet csodáját szeretnénk átadni a régi karácsonyainkból a gyerekeinknek.
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
Azt gondolom, hogy sajnos olyan világban élünk, ahol minden szokás, hagyomány így az ünnepek is átalakulóban vannak, és ez a változás nem mindig válik előnyére az ünnepeinknek. Mindez azért van, mert nem vagyunk tisztában az ünnepek jelentésével, akár jelentőségével sem. Írhatnám, hogy tudás és nem tudás, hit és hitetlenség között éljük a mindennapjainkat. Mindent elhagyunk azzal a nagy szent felkiáltással, hogy régi, öreg, nem modern, nem korszerű. Tudjuk, hogy a szomjas ember a pocsolyából is iszik, és egyre kevesebben igénylik a tiszta forrást. Így kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is, karácsony esetében szószerint a gyereket is kiöntjük. Mit jelent a karácsony? Miért ünnepeljük? Lerágott csont, hogy a szeretet ünnepe. De mi is a szeretet? Ki is a szeretet? A Biblia szerint Isten a Szeretet. Egyszülött fiát adta értünk, hogy megmentsen bennünket, mert úgy szerette a világot. Karácsonykor ezt a fiút ünnepeljük, hogy lejött az emberi világba, és világosságot gyújtott a lelkünkben, megmutatta, hogy hogyan szeressünk. Találkozik az ég és a föld karácsonykor. Pál apostol azt írja erről a szeretetről: ”Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.” Nekem ez 2015-ben karácsony üzenete. Jó lenne megtanulni, hogy mi is az igazi Szeretet. Hogyan kell szeretnünk egymást és a világunkat, s ehhez jobb eligazítást a Bibliától ma sem tudok. Azt hiszem fontosak az ünnepek előtti csendek is, az advent és a karácsony csendje, mert a csendben hallani meg az igazán fontos dolgokat, a csend adja vissza a suttogást, és a jó dolgokat ma csak suttogva és félve mondják ki, mert mindent elnyom az éktelen kiabálás és zaj. És ezért nem hallhatjuk azt sem, amit a fentebb idézett apostol így fejez be a szeretethimnusz végén, hogy: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet." Azt kívánom, hogy nagyon sokan tudják így, ilyen szereteteben megélni 2015 karácsonyát!
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
Természetesen arra a szeptemberi napra, amikor megszületett harmadik fiunk, Barnabás, akinek a születésénél jelen lehettem. Jelen lehettem a születés csodájánál, ami az egyik legtitokzatosabb és legfelemelőbb érzés a világon, amit egy apa, egy ember átélhet, ha megadatik neki. Az élet nagy csodája, és hálás vagyok, hogy a feleségem ösztönzésére nem hagytam ki ezt a pillanatot. Nagyon jó volt ott lenni. Látni az orvos profizmusát, a nővérek rutinját, tapasztalatát, és végül jelen lenni egy emberke világrajötténél. Csak jó érzések és gondolatok jutnak erről az eseményről az eszembe. A családi, személyes örömök mellett persze jól esik visszagondolni a sok gond és megoldandó feladatok között a munkasikerekre is, amelyekből volt néhány az idén, és ezek mind azt a közösséget gyarapítják, fejlesztik és emelik, amit szolgálhatok már néhány éve, és remélem még szolgálhatok néhány évig erőm, tehetségem legjava szerint. És jó visszagondolni arra is, hogy sokan voltak sikeresek az elmúlt évben a közösségünkben, akik munkájukkal, az általuk vezettet csoportokkal a falut szolgálják, hírnevét öregbítik.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
Folyamatosan azon dolgozom és gondolkodom, hogy elsősorban önmagamat legyek képes megváltoztatni. Tudjak tanulni a hibáimból. Mert kinek nincsenek? Lehet maximalista vagyok, de mindig lelek és látok olyan dolgokat a munkámban, életemben amit még lehetne jobban csinálni. Tehát önmagam folyamatos csiszolása is elég jó és nagy feladat a számomra. Ugyanakkor néha aggaszt a társadalmunk, közösségeink, az emberek közömbössége, fásultsága, a minden mindegy magatartása, az a hitetlenség, már-már nihilizmus, hogy nem irányíthatjuk a sorsunkat, életünket. Ez egyfajta rossz, a jövőre nézve pedig veszélyes beletörődést jelent a világ jelenlegi menetébe. Ady erről így ír a Hőkölés népe című versében: „Ez a hőkölő harcok népe…/ Mindig ilyen volt: apró kánok/Révén minden igának barma,/Sohse harcolt még harcot végig,/Csak léhán és gyáván kavarta./Erőt mutattak, erőt látott,/Vertnek született, nem verőnek./ Önerejét feledte mindig,/Sohse szegzett erőt erőnek./Betyár urai így nevelték,/Nem rúg vissza, csak búsan átkoz/S ki egyszer rugott a magyarba,/Szinte kedvet kap a rugáshoz./Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,/Fejét, jussát, szivét kobozzák/S ha néhányan nem kiáltoznánk,/Azt se tudná, hogy őt pofozzák…” Fel kellene ismernünk, hogy ilyen magatartással a vesztünkbe rohanunk. Pedig évezredes tudás, hogy csak magunkra számíthatunk, csak az van, amit mi érünk el, amiért ha kell: áldozatot hozunk, megharcolunk, megdolgozunk, mert – és itt most megint Adyt idézném: „Csak akkor születtek nagy dolgok,/Ha bátrak voltak, akik mertek/S ha százszor tudtak bátrak lenni,/Százszor bátrak és viharvertek…/Ez a világ nem testálódott/Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:/Legkülömb ember, aki bátor/S csak egy külömb van, aki: bátrabb./S aki mást akar, mint mi most van,/Kényes bőrét gyáván nem óvja:/Mint ős-ősére ütött Isten:/A fölséges Tűz csiholója.” Azt kívánom, merjünk lenni a Tűz csiholói 2016-ban.
SZVORÁK ZSUZSANNA - gimnáziumi tanár, rendező, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
Falusi gyermekként testvéreimmel, unokatestvéreimmel tiszta szívvel átéltük az adventi időszakot. Ehhez minden adott volt, hiszen nagyapám komótosan kifaragta Luca székét, s mi alig vártuk, hogy ráállva megpillantsuk a boszorkányt, aztán nyargaljunk haza és végre a böjt után jókat ehessünk. Nagymamám mindig elültette a cserepekbe a búzát, behozta a Borbála-ágat, főzte édesanyámmal az ünnepi étkeket. Csodálatos volt, meghitt, békés, türelmes, nevetős, melegséggel teli. Ezt kaptam örökül, s próbálom őrizni saját életünkben is.
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
Nekem minden karácsony a szeretetről szól. Ez az esztendő is nehéz, fáradságos munkával és fájdalommal teli volt. Elvesztettük édesanyánkat, az utolsó nagyszülőt, akit oly féltő gonddal ápoltunk. De hiszünk abban, hogy szeretteink ismét velünk lesznek az ünnepekben, az eltávozottak velünk együtt leülnek a számukra is megterített asztalhoz, s gyermekeink mosolyában megbújva átölelnek a szeretet láthatatlan kötelékével. Azzal, ami szemmel nem látható, de főleg ünnepekben, amikor még érzékenyebb az ember, lélekben érezhető.
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
Sok öröm is ért bennünket. Szaporodott a tágabb család, lakodalmak voltak és két kis angyalka érkezésének örülhettünk. A párommal és gyermekeimmel megélt boldog órákra emlékszem szívesen, a kirándulásokra, a meghitt együttlétekre.
Hivatásom sikerei is örömteliek, de boldogabbá tett a színjátszóimat köszöntő állótaps, a versenyeken győztes diákjaim nevetése, a szülők büszkesége.
A sors egy kedves lánykát adott szervezetünknek, Burovincz Laurát, aki segíti munkámat, s aki csodálatos lényével, zenével, dalokkal tölti be a gyermekek lelkét, az iskoláink életét, közösségi rendezvényeinket.
Állami kitüntetést kaptam Áder János köztársasági elnöktől, ami nagy büszkeséggel töltött el, de örömöm akkor hatványozódott, amikor oly sokan gratuláltak és érezték sajátjukénak a díjat.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
Érzem, hogy még teljesebben kell, hogy megéljem az életet. Segíteni kell a gyermekeink boldogulását, a diákjaim előmenetelét, a szomorú, elesett felnőttek életét. Érzem a szemükből, kézszorításukból, milyen jól esik nekik a bátorítás, a feltétel nélküli odafigyelés, a támogatás.
Ezért szeretném megváltoztatni az időt, hogy egy nap ne 24 órából álljon, hanem annyiból, amennyire szükségem van, hogy másoknak segíthessek. Általuk így én is boldogabb leszek.
GÁL TAMÁS - Deszka 2015-díjas színművész, a hetényi Csavar Színház alapító vezetője és rendezője
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
Nemrég jártam a nagyszüleim vásárúti házánál, ahonnan egy karácsonyi tárgyi emléket is elhoztam. A gyermekkoromra emlékezve ugyanis elsősorban a nyugalmat és szeretet árasztó nagyszülői ház jut eszembe. Ennek az az oka, hogy a nevelőapámnál inkább vendégnek éreztem magam. Nagyszüleim közel nyolc évvel ezelőtt bekövetkezett halála után szerettem volna megvásárolni az egykori házukat, ezzel a múltamat idéző szép emlékeket is átmentve, de sajnos, nem lenne elég időm a karbantartására. Mielőtt azonban a vásárúti házat lebontották, annak egy tégláját magammal hoztam a hetényi házunk kertjébe, amely annak díszkövévé vált. Sosem felejtem el, ahogy karácsonykor a nagymamámmal mentem a vásárúti templomba, mint ahogy a harminckét unokatestvéremmel együtt átélt élményeket és a hajdani karácsonyfákat sem. Mindez az idő múlásával egyre jobban hiányzik.
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
E kérdés kapcsán az otthon nélkül maradó menekültek jutnak az eszembe. Adódik a válasz: karácsonykor elsősorban azt kellene érzékelnünk, hogy milyen nagy érték az otthon melege, szeretteink közelsége és egészsége, illetve a béke. Ne a felesleges költekezésről, a drága ajándékok felhalmozásáról és az eszem-iszomról szóljon a karácsony! Annak örülök igazán, hogy feleségemmel és a három gyermekemmel van hol laknunk és nem kell nélkülöznünk. Persze, azért a Csavar Színház részére ajándékot is kértem a Jézuskától. Mivel csavarok tartják össze a díszleteinket, amelyeket folyamatosan nekem kell összecsavaroznom, ezért egy korszerű csavarozógépet kértem karácsonyra.
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
Minden napot egy-egy újabb nagy élményként élek meg. A derűlátásom és kiegyensúlyozottságom talán a rendszeres sportolásnak is köszönhető. Bár a premierjét korábban tartottuk, de turné keretében idén sok helyen nagy sikerrel játszottuk az Ibusár című előadásunkat, ami boldogságom egyik forrása. Ez az általam rendezett produkció Molnár Xénia dicsőséges visszatérését is jelentette a színpadra, s így őt is nagyon boldoggá tette. Aztán a kőszínházi munkáim közül megemlíthetném a Rükverc című előadást, amely meghozta számomra a legjelentősebb hazai szakmai elismerésnek számító Deszkák-díjat. A Rükvercet és Az ördögbe című mese előadásunkat is meghívták a Nemzeti Színházba, ahol azokat januárban és márciusban játsszuk. A Dorottya című előadásunkkal pedig a kisvárdai színházi fesztiválon értünk el nagy sikert, majd a kaposvári Dorottya Napokon is bemutathattuk. A helység kalapácsa című produkciónk Mátészalkát, A nagyidai cigányok című előadásunk pedig a Nyírséget hódította meg. Minden téren a maximumra törekszem, és úgy érzem, hogy ezt az idén valamennyi előadással sikerült is kihozni magamból.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
Az eddigi sikerek ellenére is akadnak változtatnivalók az életemben. Az eddigi nyilatkozataimban főleg a Jókai Színház vezetését sokszor indokoltan támadtam. Mivel azonban ezzel semmiféle eredményt nem sikerült elérnem, süket fülekre találtam, a továbbiakban ennek már nem látom értelmét. Persze, többedmagammal együtt továbbra is azt vallom: a „Jókaiban“ nagyon faramuci helyzet állt elő amiatt, hogy immár 13 éve ugyanaz az igazgató áll az élén, s közben ki sem írják az igazgatóválasztást. A legtöbb társulatnál éppen azért változik ötévente az igazgató személye, hogy ne egyetlen direktor véleménye legyen a mérvadó hosszú időn keresztül. Az, hogy abszolút hatalommal tizenhárom éve ugyanaz az illető dönthet arról, hogy két hazai magyar színházunk egyikében ki játszhasson vagy sem, a kommunizmus időszakára emlékeztet... Tudatosítottam, hogy nekem oda kell mennem, ahol kellek. A kőszínházak közül Sopronban és Kassán kellek, de el kell felejtenem a Komáromi Jókai Színházat! Ezt annál is inkább fájó dolog kimondani, mert családommal a közeli Hetényen élek. Végleg nem akarok kiszakadni a Komáromi járás kulturális életéből, de annak fejlesztése a komáromi színtársulaton kívül is elképzelhető. Szervezőként kiszállok a Kútfesztből is, mert hároméves próbálkozásunk ellenére kicsinek tartom a fesztivál nézettségét. Mindezt nem önsajnálatból mondom, csak a jövőben nem akarok időt és energiát fordítani arra, amire úgy látom, hogy nem érdemes. Természetesen, a Csavar Színház szekerét továbbra is tolni akarom, mert annak léte nagy örömet jelent számomra. Aki akar, velem tarthat ebben az utazásban... Áprilisban egy mozifilm prágai bemutatója is vár rám, és a jövőben ismét szeretnék majd többet filmezni. Míg ugyanis pályakezdőként elég sokban, az utóbbi években már kevés filmben játszottam. Remélem, hogy e téren is változás vár rám.
PUSS SÁNDOR - jezsuita szerzetes, ekecsi lelkipásztor, a Jóindulat Polgári Társulás vezetője
Mi az, amit mindmáig megőrzött gyermekkora karácsonyaiból?
Talán nagyon is a papi hivatásomhoz kötődik a válasz, de számomra ez a a hajnali misék élménye. Ez azt jelentette, hogy kora reggel, még sötétben ki kellett kelni a meleg ágyból és elmenni a hideg templomba – s ezzel már gyerekkorban is a helytállást bizonyítani. A várakozás varázsát az is fokozta, hogy nem voltam egyedül, mások is ott voltak, és együtt csináltuk ezt a reggeli akarattornát.
Önnek mi 2015-ben a karácsony üzenete?
December 8-án elkezdődött az Irgalmasság szentéve, amit Ferenc pápa hirdetett meg. Az idei karácsonyt ebben a szellemben igyekszem megünnepelni, s főleg azokhoz szólni minél kedvesebben, akik évente csak egyszer, mégpedig az éjféli misén jelennek meg a templomban. Számukra idén nagy meglepetést tartogatok...
Ezen az ünnepen mire emlékezik a legszívesebben az elmúlt tizenkét hónapból?
Immár harmadik éve vagyok az ekecsi plébánián, ahová egyházjogilag 10 település tartozik. Most, hogy már aránylag reális képet szereztem a helyi viszonyokról, sikerült elérnünk néhány kisebb sikert: a községben létrehoztam egy antik könyvtárat, elkészült az ifjúsági múzeum is, s emellett Szilason megnyitottuk a Pázmány Emlékházat. Bár csallóközi vagyok, Szilason korábban sosem jártam. A faluban soha nem volt se templom, se kápolna – tehát épitettünk egyet, ami egyben a falu dísze is lett, ezzel emléket állítva egyrészt dr. Pázmány Zoltánnak, akinek 1948-ig itt volt a kúriája, valamint Pázmány Péternek is, ez viszont nekem volt hosszú évek óta a szívügyem.
Kit, avagy mit változtatna meg jövőre?
Lelkészi munkám mellett évek óta egy olasz közösségben szenvedélybetegekkel foglalkozunk. Ez a munka is megmutatta: csak magunkat tudjuk megváltoztatni. Ha környezetünktől, családtagjainktól akarjuk, hogy változzanak, ezt leghatásosabban azzal érjük el, ha mi magunk változunk meg velük szemben. Így tehát azt kell mondanom, továbbra is magamon fogok dolgozni.
(Következő összeállításunkban, december 26-án a politikusokat: Berényi Józsefet, Bugár Bélát, Bárdos Gyulát, Csáky Pált, Solymos Lászlót, Orosz Örsöt, Somogyi Szilárdot és Cziprusz Zoltánt kérdezzük.)


