Kánai menyegző Nagycétényben
A néphagyomány szerint a farsangi időszakban a falu népe összegyűlt, hogy evéssel, ivással és énekléssel felidézze a bibliai kánai menyegző történetét, amikor Jézus a vizet borrá változtatta.
A lánykérést követő mulatozások gyakran magát a lakodalmat is felülmúlták, s a szegényebbek csak hitelből tudták megrendezni a vigasságot. A múlt század derekán az akkori nagycétényi plébános, Váradi Béla látva a sok értelmetlen eladósodást, megtiltotta az eljegyzésekkel járó dínom-dánomot. Az igazán nagy vigasságokra már csak az idősebbek emlékeznek, s igyekeznek átörökíteni a hagyományokat. A fiatalok pedig, bár kevesen vannak, szívből és örömmel tanulják a régi dalokat, nótákat.
Presinszkyné Szőke Mónika portálunknak elmondta: az évek során imádságos estévé szelídült a vigadalom, most azonban ismét az eredeti formához próbáltak visszatérni Nagycétényben. Előadták a hagyományos lánykérést és a jegykendővivést, amihez a Kútyika Asszonykórus tagjai és a helyi fiatalok nyújtottak segítséget.
A kánai menyegző zsoltárainak és énekeinek eléneklésébe minden jelenlévő bekapcsolódott. S hogy a lánykérés és hívogatás szép hagyománya se merüljön feledésbe, megjelentek a dorozsbák, vagyis a vőfélyek, akik hajdanán a rokonságot invitálták a lakodalomba.
A szereplők hetente kétszer találkoztak a felkészülés során, de ez nem hasonlított egy színdarab próbáihoz. A résztvevők beszélgettek, mindenki próbálta felidézni a korábbi mulatságokat – magyarázta Magyar Bernadett. „Szeretnénk folytatni. Vannak tervek, amik már feldolgozásra kerültek, mint az aratás és zsákfoltozás, ezeket szeretnénk így előadni” – tette hozzá.
A zoboralji gazdag kultúrkincs farsangi vigassága elevenedett meg a nagycétényi kultúrházban. Most már a fiatalok felelőssége, hogy a javarészt magyarok lakta település évszázados hagyományait az utókor is megismerje.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ