Kampányra hangolódva, adatokban úszva
Képviseleti demokráciánk négyéves modelljéről elmondható, hogy a négy év inkább csak 2,5–3, a negyedik év pedig már jobbára a kampányról szól. Amelyik koalíciós partner későn próbálja meg áttolni a saját elképzelését a rendszeren, úgy járhat, mint Puskás Gábor a Virágéknál ég a világ című gyermekdalban, bizony, neki csak a füle jut. Még Mikuláš Dzurinda második kabinetje, a reformkormány is igyekezett rögtön az elején megvalósítani a nagy ellátórendszerek reformját, s ott is láthattuk, hogy mire az igazságügy került volna sorra, Daniel Lipšic akkori igazságügyi miniszternek már nehezebb dolga volt, mint korábban Ivan Miklošnak, Ľudovít Kaníknak vagy Rudolf Zajacnak. (Ó, micsoda névsor, hol vannak már ez egykor dicső hadfik…) S nincs ez másként napjainkban sem.
Robert Fico 2023 őszén hivatalba lépett kabinetje súlyos költségvetési örökséget vett át: 2024-ben a hiány a GDP több mint 5 százaléka körül alakult, miközben az államadósság és az állami kiadások növekedése miatt Pozsonynak az uniós fiskális szabályok és a hazai adósságfék miatt is lépnie kellett. A kormány ezért 2024 őszén fogadta el az első nagy, mintegy 2,7 milliárd eurós konszolidációs csomagot, amelynek központi eleme az adóbevételek növelése volt.
A 2025-től hatályos intézkedések között szerepelt az alapvető áfakulcs 20-ról 23 százalékra emelése, az energia- és élelmiszerárakhoz kapcsolódó változások, a vállalati adóterhek növelése, valamint a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése. A kabinet érvelése szerint a konszolidációra azért van szükség, hogy a hiány fokozatosan visszatérjen az uniós 3 százalékos küszöb közelébe, miközben a kormány megőrzi a szociális kiadásokat és a gazdaság működőképességét.
A kritikusok viszont éppen a tranzakciós adó gazdasági hatását tartották problémásnak, mert nem a profitot vagy a hozzáadott értéket, hanem a gazdasági aktivitás egyik mozzanatát, a pénzmozgást adóztatja, ezért egy alacsony nyereséggel, de nagy forgalommal működő vállalkozást aránytalanul érinthet. Az adó növeli a banki és adminisztratív költségeket, ösztönözheti a készpénzhasználatot, és végső soron a beruházások visszafogását. A szakmai elemzések szerint különösen a vállalati szektor adóterheinek növelése ronthatja a szlovák gazdaság versenyképességét. A tranzakciós adó a kormányon belül is komoly konfliktust okozott. A legélesebben az ezer sebből vérző SNS támadta. A párt szerint az adó elsősorban a kisvállalkozókat és az egyéni vállalkozókat sújtja, ezért már 2025 tavaszán törvényjavaslatot nyújtott be az egyéni vállalkozók mentesítésére.
A kisebb koalíciós partner Hlas-SD szintén a módosítás irányába mozdult, végül pedig a 2026-os konszolidációban már megszületett a kompromisszum: 2026. január 1-jétől az egyéni vállalkozók kikerültek a tranzakciós adó hatálya alól, s már csak a jogi személyek esetében maradt fenn. Eddig, tehetjük most már hozzá. Szlovákia legtöbb Facebook-követővel rendelkező politikusa ugyanis hétfőn egy posztban jelezte, a 2027-es állami költségvetést előkészítő egyeztetéseken megbízta Ladislav Kamenický pénzügyminisztert és Radovan Majerský pénzügyi államtitkárt, készítsenek elő minden szükséges lépést és intézkedést ahhoz, hogy 2027. január 1-től megszűnjön a tranzakciós adó. „Mivel számos szociális partner erősen bírálta ezt a konszolidációs intézkedést, kormányfőként arra számítok, hogy a szociális partnerek, a kormánypártok és az ellenzéki pártok is nyilvánosan támogatni fogják a tranzakciós adó eltörléséről szóló döntést" – írta a miniszterelnök. Azt is hozzátette, „emellett arra is számítok, hogy e konszolidációs intézkedést ért bírálatok után az úgynevezett tranzakciós adó eltörlése példátlan gazdasági növekedést hoz Szlovákia számára". Értjük az iróniát.
A smeres szavazókat is sújtó tranzakciós adó kivezetésétől tehát Robert Fico remélhet valami kampányszelet a vitorlájába. Ámde a politikai évad megnyugtató lezárásához még meg kell küzdeni a költségvetéssel, amelyhez Andrej Danko alkalmanként belviszályoktól vérző pártjának is lesz egy-két szava.
A szeptember végéből szeptember közepe lett. A nyár lezárultával nyilvánvalóvá vált, hogy a felek közötti ellentétek nem simulnak el. A nyár utolsó napjaira az SNS vezetése és a parlamenti frakció többsége végleg kihátrált a miniszter mögül. Az SNS frakcióvezetője, Roman Michelko és Andrej Danko jelezték, hogy nem kívánják megvárni a szeptember 30-i határidőt, és követelik, hogy Taraba már a parlamenti ülésszak kezdetén adja át a tisztséget. A párt a miniszteri székre már meg is nevezte a kiszemelt utódot Filip Kuffa jelenlegi környezetvédelmi államtitkár személyében.
A kormányfő első reakciója különösen érdekes. Robert Fico augusztus 17-én jó miniszternek nevezte Tarabát, és azt mondta, hogy nem lát bele az SNS belső viszonyaiba. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy korábban már tárgyalt Dankóval a miniszter sorsáról. Úgy fest, Fico és Danko érdekei újfent szembekerülnek. Danko a pártja által delegált miniszter lecserélését akarja, Fico viszont nem látja szakmailag indokoltnak Taraba menesztését, és politikailag sem feltétlenül érdekelt abban, hogy a kormány egyik erősebb, önálló politikai karakterrel rendelkező tagját elveszítse.
Taraba leváltása nem egyszerű személycsere, hanem annak a demonstrációja, hogy a koalícióban végső soron ki rendelkezik egy SNS-es miniszter mandátuma felett: a miniszterelnök vagy az őt delegáló pártelnök. A koalíciós szerződés szerint a kérdés egyértelmű, ám láthatjuk, a napi politika porondján a dolgok nem mindig a papírforma szerint alakulnak.
A bő negyedéves parlamenti szünet után a képviselők szeptember 15-én ülnek vissza újra a képviselői padsorokba. Addigra ennek a kérdésnek is rendeződnie kell.
A múlt hét elején Boris Susko igazságügyi miniszter ízetlen tréfát űzött a hazai cégtulajdonosokkal, cégvezetőkkel, mindenkivel, aki valamilyen, írásban igazolható módon kötődik egy-egy céghez. Az augusztus 17-én elindított új szlovák cégjegyzéki rendszer nyitányaként minden adatukat kitette a világhálóra, beleértve a személyi számokat, a személyiigazolvány-számokat, sőt, az aláírásmintákat is. Az új cégjegyzéki törvény eredeti célja a bürokrácia csökkentése, az átláthatóság növelése és a cégnyilvántartás digitális korszerűsítése volt. A gyakorlati megvalósítás azonban olyan súlyos adatvédelmi réseket tárt fel, amelyek azonnali felháborodást váltottak ki a szakértők, a nyilvánosság és a jogvédő szervezetek körében.
A sajtóban és a kiberbiztonsági szakértők körében azonnal megkondultak a vészharangok, rámutatva, hogy a publikált adatsorok tökéletes alapot szolgáltatnak a személyazonosság-lopáshoz, a pénzügyi csalásokhoz és a visszaélésekhez. A szakértők hangsúlyozták, a személyi szám és az aláírásminta együttes jelenléte a digitális térben komoly veszélyt jelent, hiszen ezek segítségével illetéktelenek akár hiteleket igényelhetnek, vagy szerződéseket köthetnek az érintettek nevében. A jogi visszásságot tovább fokozza a kettős mérce érzete: miközben a magánvállalkozásokra és a kis- és középvállalkozásokra szigorú GDPR-szabályok vonatkoznak, és a legkisebb adatvédelmi mulasztásért is komoly bírságokat kockáztatnak, addig maga az állam hozott nyilvánosságra tömeges és érzékeny adatbázisokat.
Boris Susko igazságügyi miniszter ennek ellenére rezzenéstelen arccal védte a félresikerült intézkedést. Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló! – valahogy így lehetne összefoglalni a miniszter magyarázkodását, aki szerint ezek az adatok eddig is elérhetők voltak. De nem így, tehetjük hozzá, és az ördög, mint megannyiszor, most is a részletekben lakik.
Az ügyre reagálva a Szlovák Adatvédelmi Hivatal (ÚOOÚ) közigazgatási eljárást indított az Igazságügyi Minisztérium ellen. A hatóság álláspontja szerint a cégnyilvántartás nyilvánossága nem mentesíti az államot az adatvédelem és az arányosság elvének betartása alól. Az eljárás kimenetele döntő fontosságú lesz, hiszen amennyiben a hatóság elmarasztalja a tárcát, az államnak technológiai szűrőkkel, utólagosan kell elvégeznie több százezer meglévő dokumentum adatkitakarását. De amíg az aktákat tologatják, addig tízezrek legérzékenyebb adatai várják a világhálón, hogy iráni, vagy akármilyen hackerek lementsék.
