Kambodzsa hóhérai: a vörös khmerek
BUDAPEST. A Pol Pot vezette kommunista vörös khmerek 1975 és 1979 közötti terrorjának a 8 milliós Kambodzsa mintegy negyede esett áldozatul. Az értelmiségének zömét elvesztő délkelet-ázsiai ország most elégtételt követel, de az idős vezetők bíróság elé citálása egyhamar nem gyógyítja be a sebeket. Ráadásul a nemzetközi jogász szerint a per akár el is húzódhat.
A vádlottak padján a 84 éves Nuon Chea, Pol Pot valamikori jobbkeze, a totális diktatúra főideológusa, a 79 éves Khieu Samphan volt államfő és a 85 éves Ieng Sary egykori külügyminiszter foglal helyet. Ez utóbbi feleségét, a 79 éves Ieng Thirithet, a rémuralom szociális ügyi miniszterét időskori elbutulása miatt – valószínűleg Alzheimer-kórban szenved – felmentették a felelősségre vonás alól. A volt vörös khmer vezetőket népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek vádpontjai alapján állították bíróság elé.
Valki László nemzetközi jogász szerint a tárgyalás megkezdésének elhúzódását az 1979-as vietnami intervenció nyomán kialakult hatalmi helyzet fenntartásával lehet magyarázni. Valki László a Múlt-kornak elmondta: ugyan jelenlegi ismeretei szerint a kambodzsai büntetőtörvénykönyv fenntartja a halálbüntetés lehetőségét, az utóbbi időben nem emlékszik arra, hogy kiszabták volna ezt az ítéletet. A minap megindult tárgyalásról szólva kijelentette, hogy minden bizonnyal deklaratív ítélet fog születni. Szerinte számolhatunk a per elhúzódásával, ami részben annak köszönhető, hogy Kambodzsa nemzetközi segítséget kap, a külföldi szakemberek pedig igen alapos munkát végeznek.
Kambodzsa kommunista mozgalmainak gyökere az Indokínát gyarmatosító francia megszállók elleni harcig nyúlnak vissza. A függetlenségét 1953-ban elnyerő térségben az európaiaktól való megszabadulást követően közel két évtizedig tartó, feszültségekkel teli polgárháborús időszak következett. A vietnami háború idején az éppen Párizsban tartózkodó Szihanuk herceg ellen az Amerika-barát Lon Nol kambodzsai politikus sikeres puccsot hajtott végre. A neki nagy segítséget nyújtó, később nélkülözött vörös khmer csoport azonban fellázadt ellene. A vörös khmerek vezetője a Franciaországban pallérozódott, 1963 óta a hadsereg vezető tisztségeit betöltő Pol Pot lett.
Az évekig tartó polgárháborúban az Egyesült Államok több ezer bombával járult hozzá a délkelet-ázsiai ország szenvedéseihez és áldozatainak számához, ami tovább növelte a kommunista khmerek támogatottságát.
Lon Nol bukása 1975-re következett be. A vörös khmerekre az ország lakosai kezdetben felszabadítóként tekintettek, ám az örömmámor csupán néhány óráig tartott. „A feketébe öltözött kis emberek – akik meglepően fiatalok, mindössze 18-19 évesek lehettek – minden útkereszteződést ellenőrzésük alá vontak és elkezdték igazoltatni a járókelőket. Ekkor már senki nem érezte úgy, hogy örvendeznie kellett” – emlékezett vissza Francois Ponchaud francia szerzetes, aki tanúja volt a hatalomátvételnek.
A vörös khmerek a bukott rezsim minden emberének, a vezető káderek, a katonák és a tisztviselők fizikai megsemmisítését tűzték ki célul. A fővárosból, Phnompenből egyetlen nap alatt kiűzték annak egész – csaknem kétmilliós – lakosságát. A vörös khmerek azt mondták az embereknek, hogy csak néhány napra kell elhagyniuk otthonukat, tekintettel a várható amerikai bombázásra – amelyre soha nem került sor. Az evakuálás több szemtanú állítása szerint is könyörtelen volt: a háborúban megrokkant mozgásképtelen embereknek, a vajúdó asszonyoknak és még az eszméletlen betegeknek is el kellett hagyniuk a fővárost. Azok közé, akik nem indultak el, gránátot dobtak az új rezsim tagjai. Az esztelen evakuálás célja a rejtőzködő amerikai katonák felkutatása volt.
A többségében Franciaországban tanult vörös khmerek vezetői tiszta lappal akartak indulni, legfőbb céljuk a múlt eltörlése és az új ember megteremtése volt egy szigorúan egalitárius, falusi jellegű társadalomban. Pol Pot, azaz „az első számú testvér” emberei ultranacionalista és radikális ideológiát hirdetettek, dicsőítették a Kínai Kommunista Pártot, de tovább akartak menni a pekingi elvtársaknál. A vörös khmerek kommunizmus-változatában a forradalmat jóval tovább vitték, mint bármely marxista ország.
Az Angkar Padevat (azaz a központi vezetőség) tagjai hatalomra kerülésük után egyből nekiláttak a radikális maoista és marxista-leninista átalakítási programhoz. Azt akarták elérni, hogy Kambodzsa osztály nélküli társadalommá váljon, amelyben nincsenek se szegények, se gazdagok és a kizsákmányolás is megszűnik. Céljuk eléréséhez eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a polgári iskolákat, a magántulajdont, betiltották a külföldi öltözködési szokásokat és a vallást. Az állami iskolákat, pagodákat, mecseteket, templomokat, egyetemeket, kormányzati épületeket és üzleteket bezáratták vagy börtönökké, átnevelő táborokká, illetve magtárakká alakították.
A szabadidős tevékenységet a végletekig korlátozták, a lakosokat alapvető emberi jogaiktól teljesen megfosztották. A gyülekezési jogot távolról sem ismerték, ha két-három ember összejött egy utcasarkon beszélgetni, azzal már államellenes dolgot cselekedett, és akár halálbüntetést is kaphatott. A családi kapcsolatokat is a minimumra szorították le, az embereknek tilos volt bármily érzelmet kimutatniuk, legyen az a szeretet legcsekélyebb jele, humor vagy esetleg a szánalom arckifejezése. A vörös khmerek arra kényszerítették a lakosokat, hogy tiszteljék, higgyenek és engedelmeskedjenek Angkar Padevatnak, az ország vörös khmer vezető szervezetének, amelyet mindenki anyjának és apjának neveztek.
Az ország nevét Demokratikus Kambodzsának átkeresztelő khmerek forradalma totalitárius jellegű volt: kínzások, kivégzések, tömeges deportálások, a vietnamiak és kínaiak elleni etnikai tisztogatások jellemezték. Phnompenben a Tuol Sleng vallató központban legalább 15 ezer embert kínoztak meg, hogy kicsikarják tőlük annak beismerését, hogy a CIA, a KGB vagy Hanoi ügynökei – az áldozatok közül összesen tizenketten, egyes források szerint heten élték túl a megpróbáltatásokat.
A khmerek felsőbbrendűségének intézményesítését zászlajukra tűző kambodzsai kommunisták 1975 és 1979 közötti diktatúrájának fő ideológusa Nuon Chea – ahogyan maguk között nevezték –, a „második számú testvér” volt. A 2004-es memoárjában minden bűnt Pol Potra kenő ideológus nem tartotta magát kegyetlen embernek, elmondása szerint csupán hazafiként viselkedett, aki megmutatta az embereknek, hogyan kell tisztelni és szeretni a nemzetet.
A 8 milliós Kambodzsában mintegy 1,7 millió fő esett áldozatául Pol Pot, Nuon Chea és társaik „hazafias viselkedésének” . A százezres nagyságban kiirtott értelmiségének hiányát mind a mai napig megérzi az ország.
Az 1977-es esztendő során tovább radikalizálódó khmerek már Vietnam területén is betöréseket hajtottak végre. A Kína támogatását élvező vörös khmerek rémuralmát a szovjet vezetéssel jó kapcsolatot ápoló, Kambodzsát megszálló vietnami csapatok szüntették meg 1979. január 7-én. Az ország vezetését a khmerektől korábban elpártolt politikusok kezébe adták. Pol Pot és hívei az ország északnyugati részébe fészkelték be magukat, s onnan vezették a Kína által is pénzelt gerillaháborújukat. 1998-ban a vezetők átálltak a kormány oldalára, amely amnesztiát hirdetett, ezzel a gerillaháború szétesett.
A négy évig tartó rémuralmat levezénylő Pol Pot 1998-ban hunyt el anélkül, hogy valaha is felelősségre vonták volna. A kambodzsai társadalom, melynek nincs olyan tagja, akit valamilyen módon ne érintett volna a megtorlások szele, elégtételt követel a vörös khmer terrorért. A 2006-ban a fővárosban felállított Kambodzsai Törvényszékek Rendkívüli Kamarái (ECCC) hivatottak a népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek vádjai alapján bíróság elé állított még élő khmer vezetők (köztük a fő ideológus, Nuon Chea) elítélésére. Azonban a mostani kormányban hivatalt vállaló tagokkal kapcsolatban lévő vörös khmerek és leszármazottaik még megnehezíthetik az igazságtételt.
Valki László nemzetközi jogász szerint a tárgyalás megkezdésének elhúzódását az 1979-as vietnami intervenció nyomán kialakult hatalmi helyzet fenntartásával lehet magyarázni. Valki László a Múlt-kornak elmondta: ugyan jelenlegi ismeretei szerint a kambodzsai büntetőtörvénykönyv fenntartja a halálbüntetés lehetőségét, az utóbbi időben nem emlékszik arra, hogy kiszabták volna ezt az ítéletet. A minap megindult tárgyalásról szólva kijelentette, hogy minden bizonnyal deklaratív ítélet fog születni. Szerinte számolhatunk a per elhúzódásával, ami részben annak köszönhető, hogy Kambodzsa nemzetközi segítséget kap, a külföldi szakemberek pedig igen alapos munkát végeznek.
Kambodzsa kommunista mozgalmainak gyökere az Indokínát gyarmatosító francia megszállók elleni harcig nyúlnak vissza. A függetlenségét 1953-ban elnyerő térségben az európaiaktól való megszabadulást követően közel két évtizedig tartó, feszültségekkel teli polgárháborús időszak következett. A vietnami háború idején az éppen Párizsban tartózkodó Szihanuk herceg ellen az Amerika-barát Lon Nol kambodzsai politikus sikeres puccsot hajtott végre. A neki nagy segítséget nyújtó, később nélkülözött vörös khmer csoport azonban fellázadt ellene. A vörös khmerek vezetője a Franciaországban pallérozódott, 1963 óta a hadsereg vezető tisztségeit betöltő Pol Pot lett.
Az évekig tartó polgárháborúban az Egyesült Államok több ezer bombával járult hozzá a délkelet-ázsiai ország szenvedéseihez és áldozatainak számához, ami tovább növelte a kommunista khmerek támogatottságát.
Lon Nol bukása 1975-re következett be. A vörös khmerekre az ország lakosai kezdetben felszabadítóként tekintettek, ám az örömmámor csupán néhány óráig tartott. „A feketébe öltözött kis emberek – akik meglepően fiatalok, mindössze 18-19 évesek lehettek – minden útkereszteződést ellenőrzésük alá vontak és elkezdték igazoltatni a járókelőket. Ekkor már senki nem érezte úgy, hogy örvendeznie kellett” – emlékezett vissza Francois Ponchaud francia szerzetes, aki tanúja volt a hatalomátvételnek.
A vörös khmerek a bukott rezsim minden emberének, a vezető káderek, a katonák és a tisztviselők fizikai megsemmisítését tűzték ki célul. A fővárosból, Phnompenből egyetlen nap alatt kiűzték annak egész – csaknem kétmilliós – lakosságát. A vörös khmerek azt mondták az embereknek, hogy csak néhány napra kell elhagyniuk otthonukat, tekintettel a várható amerikai bombázásra – amelyre soha nem került sor. Az evakuálás több szemtanú állítása szerint is könyörtelen volt: a háborúban megrokkant mozgásképtelen embereknek, a vajúdó asszonyoknak és még az eszméletlen betegeknek is el kellett hagyniuk a fővárost. Azok közé, akik nem indultak el, gránátot dobtak az új rezsim tagjai. Az esztelen evakuálás célja a rejtőzködő amerikai katonák felkutatása volt.
A többségében Franciaországban tanult vörös khmerek vezetői tiszta lappal akartak indulni, legfőbb céljuk a múlt eltörlése és az új ember megteremtése volt egy szigorúan egalitárius, falusi jellegű társadalomban. Pol Pot, azaz „az első számú testvér” emberei ultranacionalista és radikális ideológiát hirdetettek, dicsőítették a Kínai Kommunista Pártot, de tovább akartak menni a pekingi elvtársaknál. A vörös khmerek kommunizmus-változatában a forradalmat jóval tovább vitték, mint bármely marxista ország.
Az Angkar Padevat (azaz a központi vezetőség) tagjai hatalomra kerülésük után egyből nekiláttak a radikális maoista és marxista-leninista átalakítási programhoz. Azt akarták elérni, hogy Kambodzsa osztály nélküli társadalommá váljon, amelyben nincsenek se szegények, se gazdagok és a kizsákmányolás is megszűnik. Céljuk eléréséhez eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a polgári iskolákat, a magántulajdont, betiltották a külföldi öltözködési szokásokat és a vallást. Az állami iskolákat, pagodákat, mecseteket, templomokat, egyetemeket, kormányzati épületeket és üzleteket bezáratták vagy börtönökké, átnevelő táborokká, illetve magtárakká alakították.
A szabadidős tevékenységet a végletekig korlátozták, a lakosokat alapvető emberi jogaiktól teljesen megfosztották. A gyülekezési jogot távolról sem ismerték, ha két-három ember összejött egy utcasarkon beszélgetni, azzal már államellenes dolgot cselekedett, és akár halálbüntetést is kaphatott. A családi kapcsolatokat is a minimumra szorították le, az embereknek tilos volt bármily érzelmet kimutatniuk, legyen az a szeretet legcsekélyebb jele, humor vagy esetleg a szánalom arckifejezése. A vörös khmerek arra kényszerítették a lakosokat, hogy tiszteljék, higgyenek és engedelmeskedjenek Angkar Padevatnak, az ország vörös khmer vezető szervezetének, amelyet mindenki anyjának és apjának neveztek.
Az ország nevét Demokratikus Kambodzsának átkeresztelő khmerek forradalma totalitárius jellegű volt: kínzások, kivégzések, tömeges deportálások, a vietnamiak és kínaiak elleni etnikai tisztogatások jellemezték. Phnompenben a Tuol Sleng vallató központban legalább 15 ezer embert kínoztak meg, hogy kicsikarják tőlük annak beismerését, hogy a CIA, a KGB vagy Hanoi ügynökei – az áldozatok közül összesen tizenketten, egyes források szerint heten élték túl a megpróbáltatásokat.
A khmerek felsőbbrendűségének intézményesítését zászlajukra tűző kambodzsai kommunisták 1975 és 1979 közötti diktatúrájának fő ideológusa Nuon Chea – ahogyan maguk között nevezték –, a „második számú testvér” volt. A 2004-es memoárjában minden bűnt Pol Potra kenő ideológus nem tartotta magát kegyetlen embernek, elmondása szerint csupán hazafiként viselkedett, aki megmutatta az embereknek, hogyan kell tisztelni és szeretni a nemzetet.
A 8 milliós Kambodzsában mintegy 1,7 millió fő esett áldozatául Pol Pot, Nuon Chea és társaik „hazafias viselkedésének” . A százezres nagyságban kiirtott értelmiségének hiányát mind a mai napig megérzi az ország.
Az 1977-es esztendő során tovább radikalizálódó khmerek már Vietnam területén is betöréseket hajtottak végre. A Kína támogatását élvező vörös khmerek rémuralmát a szovjet vezetéssel jó kapcsolatot ápoló, Kambodzsát megszálló vietnami csapatok szüntették meg 1979. január 7-én. Az ország vezetését a khmerektől korábban elpártolt politikusok kezébe adták. Pol Pot és hívei az ország északnyugati részébe fészkelték be magukat, s onnan vezették a Kína által is pénzelt gerillaháborújukat. 1998-ban a vezetők átálltak a kormány oldalára, amely amnesztiát hirdetett, ezzel a gerillaháború szétesett.
A négy évig tartó rémuralmat levezénylő Pol Pot 1998-ban hunyt el anélkül, hogy valaha is felelősségre vonták volna. A kambodzsai társadalom, melynek nincs olyan tagja, akit valamilyen módon ne érintett volna a megtorlások szele, elégtételt követel a vörös khmer terrorért. A 2006-ban a fővárosban felállított Kambodzsai Törvényszékek Rendkívüli Kamarái (ECCC) hivatottak a népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek vádjai alapján bíróság elé állított még élő khmer vezetők (köztük a fő ideológus, Nuon Chea) elítélésére. Azonban a mostani kormányban hivatalt vállaló tagokkal kapcsolatban lévő vörös khmerek és leszármazottaik még megnehezíthetik az igazságtételt.
Forrás
mult-kor.hu
