Kádártól a rendszerváltásig

Az előadás résztvevői emlékezetében élénken élnek a rendszerváltozás és a nyolcvanas évek történései – ezt az is bizonyította, hogy Pozsgay visszaemlékezését helyeslő moraj, olykor a meglepetés hangjai kísérték. A bámulatos emlékezőtehetséggel megáldott magyar politikus egyik legismertebb „tette“ az volt, hogy a kommunista apparátus tagjaként elsőként mondta ki, hogy 1956-ban Magyarországon népfelkelés volt és nem ellenforradalom.

Elmesélte, azt is, hogyan „menesztették“ a kormányból, és miért is vállalta el végül a Hazafias Népfront vezetői tisztségét. Ahol aztán segítette a civil szerveződéseket, amelyek nyomán Magyarországon elegánsan és „viszonylag fájdalommentesen“ lezajlott a rendszerváltozás.

Visszaemlékezett Kádár Jánosra, aki ugyan a „munkásosztály feje fölé glóriát tett volna“, nagyon szerette a jó francia konyakot és a skót whiskyt, és ragaszkodott az 56 utáni kivégzésekhez. Pozsgay elmondása szerint „minden hosszabb beszélgetés Kádárral 56-tal ért véget”. Nyilván nem hagyta nyugodni a lelkiismerete. Kádár a 60-as évek második felében meghirdette az „aki nincs ellenünk velünk van“ elvét és elhatározta, hogy a magyar nép minden rétegében évről évre emelni kell az életszínvonalat. Ekkor indította be Fekete János a jegybank elnöke az eladósodást, amely az első olajárrobbanás idejére, a 70-es évek közepe már kritikussá vált.

A nyolcvanas években Kádár kereste az utódját, sehogy se akarta elfogadni Pozsgayt, de Grósz Károlyt sem. Megromlott egészségi állapota azonban időszerűvé tette a cserét a főtitkári poszton. Az 1988-as kongresszusra Pozsgay írta a programot, s belefoglalta a teljes szembenézés igényét a történelemmel. Ennek eredményeként mondta ki 1989 januárjában Pozsgay, hogy népfelkelés és nem ellenforradalom volt 1956-ban. Hibának tartja, hogy Antall József viszont nem folytatta ezt a szembenézést a múlttal. Akkor ugyanis megvolt minden ahhoz, hogy tényleg lezárják a múlt sötét fejezeteit, vélte Pozsgay, aki ajánlotta, azokat, akiknek a kezéhez vér tapad állítsák bíróság elé.

Az idős politikus sértődés nélkül beszélt „félreállításáról“, a „négy igenes“ népszavazásról is. Azon úgy határozott a nép, hogy az országgyűlés választja meg az államfőt – így kerülhetett oda az akkor alig ismert író, Göncz Árpád az emberek körében népszerű Pozsgyay Imre helyett.

Legutóbb az új magyar alkotmány kidolgozásában vállalt szerepet. Az 1933-ban született politikus 1976 és 1980 között kulturális, majd 1982-ig művelődési miniszter. 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkára, 1988 és 1990 között államminiszter. 1983 és 1994 között országgyűlési képviselő. 1980 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi, 1988 és 1989 között Politikai Bizottságának tagja. 1990 májusa és novembere között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciójának vezetője.