2018. október 29., 19:59

Izraelbe küldené a poprádi bíró Kiskát

Andrej Kiska államfő pert vesztett. A nagyszalóki telekügyben indított perben a bíróság a felperesnek adott igazat, és kimondta, a telek tulajdonjoga, amelyet Kiska húsz évvel ezelőtt Július Sirocký közvetítőn keresztül jóhiszeműen vásárolt, Ján Francot illeti. A Poprádi Járásbíróság bírája, Miroslav Radačovský azonban nem elégedett meg a puszta ítélettel, egyúttal azt is megüzente Kiskának, a helyében fontolóra venne távozását az országból.

kiska-merges.jpg
Fotó: archívum

Az államfő tiszteletben tartja a bíróság döntését, Radačovský szavain azonban megütközött, véleménye szerint a bíró viselkedésén egyértelműen megmutatkozik az elfogultság és a vele szembeni gyűlölet, ami az ítéletnek sem tesz jót.

Radačovskýnak, aki egyébként a szlovák igazságszolgáltatás ismert személyisége, korábban már akadtak gondjai egy közlekedési rutinellenőrzés során, amikor 18 csomag kokaint és egy megtöltött lőfegyvert találtak a rendőrök az autójában. Mostani kijelentéseit az igazságügyi tárca is kifogásolja mondván, megvizsgálja az ügyet, hogy van-e ok a bíróval szembeni fegyelmi eljárás elindítására.

Radačovský kijelentései abszurdak

Peter Schutz, a Sme napilap kommentátora szerint Radačovský bíró kijelentései azt illetően, hogy mit kellene Kiskának a jövőben tennie, botrányosak. Az elfogultságon kívül, ami magában is elég ok arra, hogy Radačovskýt eltiltsák az államfő telekügyétől, bárkit is Amerikába vagy Izraelbe küldözgetni – és egyáltalán bármiféle jövőre vonatkozó tanácsosztogatás teljes képtelenség, és a bírói szerepkörből való teljes kisesést jelenti.

Ráadásul, maga az ítélet, amely a telket az eredeti tulajdonosnak ítéli, és Kiska kártalanítását az adásvétel közvetítőjével való kiegyezésre bízza, nem alapul semmilyen erkölcsi következtetésen, véli Schutz. Ami a legrosszabb azonban, hogy Kiska olyan országba való küldése, ahol állítólag „jól érzi magát”, azt jelzi, hogy a bíró is áldozata annak az interpretációnak, amely szerint az államfő Amerikai-párti beállítottságú. A Kreml eme felforgató ideológiája – sajnos – már a hagyományos médiába is bekerült, vélekedik Schutz, aki szerint sokkal inkább Radačovský érett meg a lemondásra.

A társadalom komplex képe

A Pravda napilap viszont úgy véli, hibázott az államfő, aki szerintük ahelyett, hogy csendben lezárta volna az ügyet még azelőtt, hogy az országos visszhangot kapott volna, abszurd bizonygatásba kezdett, miszerint a Franctól ellopott telket nem ő tulajdonította el, így nagyobb rá a joga, mint az eredeti tulajdonosnak.

Radačovský túlbuzgósága, aki az ítélet meghozatala után széles körben arról beszélt, mit tenne ő az államfő helyében, nyilvánvalóan elfogadhatatlan ostobaság volt. Az igazi kérdés viszont az, mit tesz Kiska az ítélethozatal után, habár a Pravda szerint valamiféle „hatalmas” következtetéseket várni tőle nem lehet. A lap kommentátora szerint Kiska és politikai tábora most majd nagy teret ad Radačovský botrányos ömlengéseinek, mintha ezzel meg lehetne magyarázni az egész telekbotrányt, a másik tábor meg Kiska vereségét ünnepli majd, és bagatellizálja a bíró botrányos kijelentéseit.

Mintha nem lehetne egyszerűen megmondani, hogy Kiska a kérdéses ténykedéseivel – és a gyanúsan olcsó földterület-vásárlás kétségkívül ezek közé tartozik, még ha Kiska semmit sem tudott volna arról, hogy az eredeti tulajdonos akarata ellenére adták el azt – hosszú távon megkérdőjelezi a társadalom címére tett moralizálgatását meg az esetleges politikai ambícióit is, vélekedik a Pravda, hozzáfűzve, tökéletesebb komplex képet adni arról, mi mindennel van gond a társadalmunkban, nem is lehetne.

A bíró, aki kiutasítja az államfőt

A .týždeň.sk portál szerint, ha egy olyan járásbíró, akit a múltban illegális fegyver- és drogtartással vádoltak, ma ilyesmit engedhet meg magának az államfővel szemben, az azt jelenti, hogy még mindig félnünk kell a szlovák igazságszolgáltatástól. Nagyon könnyen ugyanis egy előítéletekkel és gyűlölettel teli bíró kezei közé kerülhetünk mi, magunk is. Aki ma még csak ugyan az államfővel és a zsidókkal szembeni előítéletektől és gyűlölettől terhelt, holnap azonban már lehet, hogy bármilyen más társadalmi csoporttal szemben is.

A poprádi bíró Harabin-szintű szégyent jelent

A bíróságon semmi esetre sem történt olyasvalami, ami arra jogosította volna fel a bírót, hogy az államfőnek azt tanácsolja, költözzön Izraelbe vagy az Egyesült Államokba. Ez ugyanis úgy hangzik, mintha a bíró azt mondta volna, hogy az akta információi szerint Kiska csaló, akinek nincs keresnivalója a politikában, s a bíró szerint nem is tartozik ebbe az országba, hanem sokkal inkább Amerikába vagy Izraelbe, mert ott van az otthona, vagy ott is olyan emberek élnek, mint amilyen ő, véli a Denník N napilap.

A napilap szerint mindennap, amíg Radačovský továbbra is bíró marad, a rendes embereknek kell szégyenkezniük amiatt, amiért megengedtük, hogy ilyen mélyre süllyedjen az igazságszolgáltatás Szlovákiában.

Megosztás
Címkék