2019. október 18., 11:04

Itt a nagy megegyezés: az MKP és a Híd közösen indulna. Kiderült az is, hogy melyik párt listáján és milyen néven

Az MKP és a Híd delegációja megegyezett abban, hogy közös választási párt listáján indulnak, amelyet az MKDSZ hoz létre, és amelynek neve Régiók Pártja Híd MKP lesz. Döntés született arról is, hogy a parlamentbe jutás után a bejutott képviselők közös frakciót hoznak létre. A pártelnökök pedig nem szerepelhetnek a közös választási lista élén. Minderre még a két párt elnökségének is rá kell bólintania.

menyhárt_bugár
Fotó: TASR

Közös javaslattal zárultak a Híd, MKDSZ és MKP delegációi által a héten folytatott intenzív tárgyalások.

A felek megegyeztek abban, hogy a 2020-as parlamenti választásokon közös választási párt listáján indulnak, amelyet az MKDSZ hoz létre, és amelynek neve Régiók Pártja Híd MKP (szlovákul: Strana regiónov Most MK) lesz.

A delegációk egyebek mellett arról is megegyeztek, hogy a pártok közös kampánystábot és közös választási programot hoznak létre. A listára kerülők el kell, hogy fogadják a pártok értékrendbeli különbségeit, és egymás ellen nem kampányolhatnak.

A felek kvótát biztosítanak egyéb nemzetiségű jelöltek számára is.

A parlamentbe jutás után a bejutott képviselők közös frakciót hoznak létre. A pártelnökök megegyeztek, hogy nem vezetik a listát

- tájékoztatta a ma7.sk-t az MKP sajtótitkára. Arról, hogy ki lehet, illetve melyik párt adhatja a listavezetőt, úgy értesültünk, egyelőre nem született döntés.

Králik Róbert hozzátette:

a  következő lépésben az egyes pártok elnökségeinek még meg kell vitatniuk a fenti javaslatot.

"Pozitív döntés esetén a felek közösen tárgyalnak majd további pártokkal" - hangsúlyozta. Kérdésünkre, hogy a 150-es választási listán mennyi hely jut a Hídnak, mennyi az MKP-nak, nem kaptunk konkrét választ.

A későbbi tárgyalásokra meghívót kap az Összefogás is

A pártelnökségi üléseket a jövő héten megtartják. „Utána a pártok országos tanácsának kell jóváhagynia a jelöltlistát” - magyarázta Bugár Béla, a Híd elnöke. További pártokkal csak ezt követően fognak tárgyalni.

Bugár hozzátette:

a későbbi tárgyalásokra meghívót kap az Összefogás.

A most alakuló mozgalom a korábbi tárgyalásokon azt a feltételt akarta szabni, hogy a magyar pártok közös listáján ne legyen rajta a Híd elnöke és néhány további tagja. Bugár azt mondta, nem jelent problémát ez a korábbi követelés.

„Ettől még kaphatnak meghívót a közös tárgyalásra. Ha oda is ezzel a feltétellel jönnek, az az ő problémájuk, nem a miénk” - tette hozzá Bugár.

Simon Zsolt: készen állunk a megmérettetésre

A Magyar Fórum pártja a választásokon „a tisztesség nem eladó” alapelvvel vesz részt – reagált az MKP és a Híd tárgyaló delegációinak megállapodására a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum.

"Prioritásunk a magyar választási lista. Olyan alternatívát kínálunk a magyar nemzetiségű és magyar érzelmű választóknak, amely biztosan a jó oldalon fog állni, és nem a Smer kosarában végzi. Pártunk és választási listánk nyitva áll mindenki előtt, aki értékeinkkel és céljainkkal egyetért, és a jó oldalon kíván állni. Készen állunk a választásokon történő megmérettetésre, hogy feltartóztassuk a rosszat, munkánkkal pedig hozzájáruljunk a kormányváltáshoz" – írja közleményében a párt.

Az Összefogásnak nem tetszik a pártok összefogása

Amikor az ország a maffiaállam lebontására készül, nem lehet mentőövet dobni a rendszer működtetőinek. Világosan ki kell mondani: csak olyan közös lista lehet sikeres, amely a Kočner-féle korrupt Smer leváltásán dolgozik - kezdi sajtónyilatkozatát az Összefogás, amelyből kitűnik, ők nem ilyen összefogásban reménykedtek.

Nem hiszünk abban, hogy egy nyilvánosságot és minden leendő partnert kizáró pártpaktum sikeres lehet a választásokon, a Híd és az MKP hosszú titkolózás után nyilvánosságra hozott szándéka így sok kérdőjelet vet fel. A pártok feladata, hogy a paktum részleteit a választók elé tárják. A közös lista nem lehet a leszerepelt politikai túlélők mentőhajója – ezt a szavazók fogják elsüllyeszteni. A toxikus személyek ugyanis megfertőzik az egész listát. Az Összefogás semmilyen tárgyalást nem utasít el, ám prioritásainkat és elveinket világosan, a nyilvánosság által számon kérhetően lefektettük. Ezek nélkül nem tud létrejönni valódi összefogás, ezek nélkül a választók nem fogják elfogadni a pártpaktumot sem, és alternatívát keresnek. Nem lehet a szavazókat harmadik mondatok mögé bújva megvezetni, elegük van a kioktatásból és a lenézésből! Ha majd a tárgyalódelegációk által lefektetett javaslatot mindkét párt többsége elfogadja, akkor van értelme tárgyalóasztalhoz ülni, egyenlő félként."
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.