2013. június 13., 12:17

Isten csodája Berzétén: épül-szépül az árvaház

BERZÉTE. A Rozsnyói járáshoz tartozó Berzétén (Brzotín) a Mudi lelkészházaspár egy családcentrikus árvaházat álmodott meg a református iskola romos épületében. Ma már a belső munkálatokat végzik lelkes önkéntesek bevonásával.

 

A majdani árvaház felújítása és átalakítás adományokból valósult meg, lelkes önkéntesek segítségével. Környékbeliek és külföldiek is rendszeresen segédkeztek Berzétén, és most is szorgos kezek munkálkodnak az épület helységeiben. A tetőszerkezet bontásánál csángók működtek közre, a belső munkálatoknál pedig hollandiai fiatalok is segítették a helybelieket.

Mudi Róbert református lelkipásztor szerint az árvaház Isten csodája lesz. „Minden egyes tégla, minden egyes cserép adomány jó szándékú emberektől. Pillanatnyilag a belső munkálatok folynak, és hála Istennek mindig vannak segítők” – mondta portálunknak hozzátéve: az önkénteseknek köszönhetően a szakmunkán kívül mindent el tudnak végezni.

Jelenleg parkettázás, festés és a takarítás folyik az épületben és folyamatosan gyűlnek az adományok a vízvezeték és a központi fűtés kiépítésére. Nemrég egy japán csoporttól érkezett pénz - számolt be a lelkipásztor.

Mudi Róbert elmondása szerint a munkálatokban előrehaladtak, de a berendezés egyelőre még hiányozik. Örömmel fogadnak bármilyen berendezési tárgyat, amelyre szükség van egy átlagos családi házban. "Könyvespolctól kezdve a kiskanálig, bármilyen konyhai eszköz, esetleg egy szőnyeg is jól jön, mert ezek a dolgaink nincsenek még meg” – hangoztatta.

Az építési munkálatok mellett a lelkészházaspár az árvaház hivatalos működtetésének előkészítésével van elfoglalva. Kérvényezik az állami szociális rendszerbe való felvételt, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a létesítmény állami támogatást kapjon az árvák neveléséhez.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Megosztás