Ipolyságon újabb útblokád lesz, más települések is csatlakoznak
Tomáš Števèat elmondta: céljuk a figyelem ráirányítása az R3-as gyorsforgalmi út és a helyi elkerülő út építésére. Az akció november 29-én 15.30 órakor kezdődik.
Ez alkalommal a tiltakozáshoz további olyan települések is csatlakoznak, amelyeket összeköt az I. osztályú 66-os út.
„Az útblokádra a városi parknál, illetve a nagy parkolónál levő gyalogosátkelőn kerül sor. Az utat 30 percre foglaljuk majd el” – fejtette ki Števèat. „További követelésünk a riasztó közlekedési helyzet és az összeomló közlekedés azonnali orvoslása, valamint követeljük az intelligens rendszerek kiépítését és kiegészítését az ipolysági zebrákon” – fűzte hozzá.
Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere elmondta: az önkormányzatok képviselőit ritkán hallgatják meg. „Bár sokféle tevékenységet kifejtünk, az az érzésünk, mintha egyhelyben topognánk. Attól tartok, hogy az másként nem megy, csak ilyen tiltakozásokkal. Ezért jött létre a Közép-Szlovákia Kezdeményezés. Együtt talán elérjük, hogy minket is meghallgassanak” – tette hozzá a polgármester.
