2018. június 25., 09:25

III. Duna-parti Piknik: „A szellemi kiüresedés veszélye fenyeget”

Szükség van a fiatal magyar értelmiség támogatására és képzésük megszervezésére, ugyanis az a veszély fenyegeti a felvidéki magyarságot, hogy szellemileg kiüresedik – többek között erről is beszélt a III. Duna-parti Pikniken Menyhárt József. A Dunamocsi Csárdában rendezett találkozón az MKP elnöke pártja elmúlt egy évét értékelte, de szólt arról is, hogy milyen stratégiával vágnak neki az ez évi önkormányzati, valamint a 2019-es európai parlamenti és elnökválasztásnak.

III. Duna-part Piknik
Fotó: Pézman Zoltán

A hagyományosan zárt körben megrendezett, kötetlen eszmecserén Menyhárt József az MKP eredményeinek ismertetése mellett nem maradt adós az önkritikával sem. Megtartottuk az állásainkat, voltak azonban régiók, ahol „rossz lóra tettünk” – állapította meg az őszi megyei választásokról szólva.

Pozitív lépésként említette, hogy pártja az utóbbi időszakban szoros kapcsolatot épített ki a szlovák jobboldal meghatározó pártjaival. Ennek a formálódó együttműködésnek egyik jele az MKP székházában megrendezett ellenzéki kerekasztal-találkozó volt, ahogyan az is, hogy az MKP a jobboldali ellenzéki pártokkal együttesen lépett fel a gazdák érdekében az ún. pozsonyi traktoros tüntetésen. 

Folyamatos kritikával illettük a kormánykoalíció „felhangosított eredményeit” – utalt a parlamenten kívüli MKP lehetőségeire a pártelnök. Kiemelte: a soron következő önkormányzati, valamint a 2019-es európai parlamenti és a köztársaságielnök-választásokat az MKP egy egységként kezeli. Utóbbiról szólva azt mondta, továbbra is kitartanak amellett, hogy önálló jelöltet indítsanak.

Szükség van a fiatal magyar értelmiség támogatására és képzésük megszervezésére, ugyanis az a veszély fenyegeti a felvidéki magyarságot, hogy szellemileg kiüresedik – hangoztatta Menyhárt József a találkozón. Hozzátette: az MKP egyik célja éppen ezért az, hogy Pozsony után Kassán és Nyitrán is nyíljon magyar szakkolégium, amely a felvidéki magyar egyetemisták szellemi műhelyeként szolgálhat.

Menyhárt József mellett Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Szövetség elnöke, Berényi József és Csenger Tibor, az MKP megyei alelnökei, valamint Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke voltak a találkozó fő szónokai. A pikniken Molnár Judit főszerkesztő és Puskás Attila, a Pro Media Alapítvány ügyvezetője bemutatta médiacsaládunkat, a ma7.sk internetes hírportált, a Magyar7 c. hetilapot, valamint a jövőben induló audiovizuális tartalmakat közlő internetes csatornát.

A III. Duna-parti Pikniket, amelyre hagyományosan a konzervatív oldal prominensei kapnak meghívást, az elmúlt évekhez hasonlóan Vörös Szabolcs szervezte meg.

Megosztás
Címkék