Húsz év, egyre nagyobb lendülettel
Királyhelmecen működik Szlovákia egyedülálló hármas szerkezetű kulturális intézménye, amely a múzeumot, a könyvtárat és a közművelődési tevékenységet fogja össze. A húszéves jubileum kapcsán Pakosta Andrea igazgatóval az intézmény múltjáról, megújulásáról és következő nagy terveiről beszélgettünk.
Királyhelmecen működik Szlovákia egyedülálló hármas szerkezetű kulturális intézménye, amely a múzeumot, a könyvtárat és a közművelődési tevékenységet fogja össze. A húszéves jubileum kapcsán Pakosta Andrea igazgatóval az intézmény múltjáról, megújulásáról és következő nagy terveiről beszélgettünk.
Vannak intézmények, amelyek néhány évvel a megalakulásuk után lassan belesimulnak a megszokott működésbe. A lelkesedés idővel megkopik, a programok ritkulnak, és a kezdeti lendületből legfeljebb a rutin marad. A Királyhelmecen, Kassa Megye Önkormányzatának fenntartásában működő Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézetben ennek éppen az ellenkezője történt. Az elmúlt években egyre pezsgőbbé vált az élet: megújult a múzeum és a könyvtár, új programok indultak, az intézmény pedig mindinkább olyan hellyé vált, ahová az emberek nemcsak egy-egy rendezvény kedvéért térnek be, hanem mert otthonosan érzik magukat.
Ebben a szemléletben fontos szerepe van Pakosta Andreának, aki melegszívű, közvetlen és állandó lendületben lévő személyiségével következetesen azon dolgozik, hogy a kultúra ne távolságtartó, ünnepélyes világ legyen, hanem természetes része a mindennapoknak. A június 10-én megtartott húszéves jubileumi ünnepség természetesen visszatekintés volt, de egyben annak megmutatása is, milyen élő, sokrétű intézménnyé vált mára a közművelődési központ.
─ Az intézet ünnepségét ugyanazon a napon tartották, amikor Királyhelmec első alkalommal adott otthont a Kassai Megyei Napoknak. Miért kapcsolták össze a két eseményt?
─ A megye elképzelése az volt, hogy egy napon belül több kulturális esemény is megvalósuljon, így nagyobb volumenű programot tudjunk kínálni. Ez a meghívott vendégek szempontjából is praktikusabb volt, hiszen egy alkalommal több rendezvényen vehettek részt. Eljöttek a megye kulturális osztályának munkatársai, partnereink, környékbeli polgármesterek, valamint olyan emberek is, akikkel hosszabb ideje együtt dolgozunk.
Fontos volt számunkra, hogy azok is személyesen lássák az intézményt és a múzeumot, akik máskor legfeljebb beszámolókból vagy fényképekről ismerik. Egészen más valamit hallani egy helyről, és más belépni ide, végignézni a tereket, megtapasztalni a hangulatot. Szerettük volna, ha a vendégek rácsodálkoznak arra, hogy egy kisvárosban is lehet ilyen színvonalas, szép és élő kulturális intézményt működtetni. Aznap mi nemcsak ünnepeltünk. Az intézet munkatársai a Megyei Napok előkészítéséből és lebonyolításából is jelentős részt vállaltak. Komoly szervezési munka zajlott a háttérben, ezért ez a nap számunkra különösen sűrű, ugyanakkor nagyon szép alkalom volt.
─ Hogyan lehet bemutatni két évtizedet, egy intézet húsz évét?
─ Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehetne húsz év eseményeiből úgy ízelítőt adni, hogy az ne puszta felsorolás legyen. Végül egy összefoglaló film mellett döntöttünk, mert ebben a formában egyszerre tudtuk felidézni a legfontosabb állomásokat, megszólaltatni azokat, akik az intézet létrejöttében vagy későbbi működésében szerepet vállaltak, és megmutatni valamit abból a sokféle munkából is, amely az elmúlt két évtizedet jellemezte. Természetesen nem férhetett bele minden. Megszólalt a filmben az intézet korábbi igazgatója, Zvolenszky Gabriella, valamint Nagy Dezső, aki az intézmény megalakulásának idején Királyhelmec polgármestere volt. Olyan művészeket és helytörténettel foglalkozó szakembereket is felkértünk, akik alkotásaikkal, kutatásaikkal vagy személyes jelenlétükkel hosszabb időn át kísérték az intézet munkáját. Közöttük volt Cap György helytörténész is. A film emberi történeteken keresztül mutatta meg, hogyan épült fel mindaz, amit ma itt látunk.
A vetítést követően Hogya György tősgyökeres királyhelmeciként idézte fel emlékeit arról, milyen lépések és összefogások vezettek oda, hogy az épületből végül múzeum, majd egy sokrétű kulturális intézmény szülessen.
─ Az épületnek már a múzeum létrejötte előtt is hosszú és változatos története volt. Milyen múltat őriznek ezek a falak?
─ Az épület eredetileg a Tisza szabályozásához kapcsolódó igazgatóság céljaira készült. Később többféle intézmény és üzem működött benne. A második világháború utáni évtizedekben hivatalok és városi üzemegységek kaptak itt helyet, egy időben óvoda is volt az épületben, később pedig varrodaként használták. Sokan még arra is emlékeznek, amikor több varrónő dolgozott itt. Az épület eközben fokozatosan elveszítette korábbi rangját és jellegét, hosszú időn át nem kapott olyan figyelmet, amelyet a története és az adottságai indokoltak volna.
A fordulat akkor következett be, amikor helyi és térségi szereplők felismerték az épületben rejlő lehetőséget. Az akkori magyar megyei képviselők közül többen is támogatták azt az elképzelést, hogy kulturális célokat szolgáljon. Az ötletből fokozatosan valóság lett, a megye pedig fenntartóként vállalta az intézmény létrehozását és működtetését.
─ Az intézmény egyszerre fogja össze a múzeumot, a könyvtárat és a közművelődési tevékenységet, ilyen hármas szerkezetben pedig Szlovákiában is egyedülállónak számít. Hogyan működik együtt ez a három terület?
─ Nálunk a múzeum, a könyvtár és a közművelődés kezdettől összetartozott, a gyakorlatban pedig sokszor nehéz élesen elválasztani egymástól a három területet. Egy program könnyen lehet egyszerre múzeumi, közösségi és ismeretterjesztő esemény. A közművelődési részhez tartoznak például a fesztiválok, workshopok és képzések, míg a múzeumhoz a kiállítások és a vetítések kapcsolódnak, de ezek folyamatosan átszövik egymást. A könyvtár szintén nemcsak kölcsönzőhelyként működik, hanem közösségi térként is, ahol programok és foglalkozások kapnak helyet.
Kevés munkatárssal dolgozunk, miközben sokféle feladatot látunk el, ezért nagy terhelés jut mindenkire. Mégis örülünk annak, hogy ilyen formában működhetünk, és szeretnénk olyan színvonalat képviselni, amely más kulturális szervezők számára is példa lehet.
─ Az elmúlt években látványosan megváltozott a múzeum és a könyvtár szerepe is. Mi volt a legfontosabb cél?
─ Azt szerettem volna, hogy az emberek ne távolságtartó helynek érezzék a múzeumot. Ne úgy jöjjenek ide, hogy különleges alkalomra készülnek, vagy bizonytalanok abban, hogyan kell viselkedniük. Inkább úgy, mint egy ismerős helyre, ahová bármikor be lehet térni. Úgy érzem, ez lassan valóban kialakult. Ma már egyre többen gondolnak arra, hogy ha vendégük érkezik, megmutatják neki a múzeumot. Kérdezik, mikor lesz a következő vetítés, milyen program készül, mit lehet majd megnézni. Talán még nem tömeges változásról van szó, de a múzeum már ott van a helyiek életében, és ez számunkra nagyon fontos eredmény.
A filmvetítések különösen sok embert hoztak össze. Ezek az események talán a legjobb példái annak, hogy az emberek egyre inkább a sajátjuknak érzik a múzeumot. Sokan már előre kérdezik, mikor lesz a következő alkalom, és milyen filmet választunk. A környéken nincs mozi, ezért a vetítések hiányt is pótolnak, és sajátos, közvetlen hangulatuk alakult ki.
─ A jubileumi évben új kiállításokkal és programokkal is készülnek. Mi várható a következő hónapokban?
─ A jubileumra sikerült megnyitni a Sennyei család ezüsttárgyait bemutató kiállítást, amit nagyon szerettünk volna elkészíteni még a vendégek érkezése előtt. Emellett kisebb tárlatokat is tervezünk, köztük kézműves és fotókiállításokat. Nyáron folytatódnak a filmvetítések, és ismét megszervezzük a gyermektábort is, amely már most betelt. A táborban minden napra készülünk nagyobb foglalkozással: lesz agyagozás, drótozás, pizzasütés és több más kézműves, játékos program. Az előző évek tapasztalatai alapján látjuk, hogy a gyerekek visszavágynak, és ez számunkra a legjobb visszajelzés.
A legnagyobb őszi vállalkozásunk a Thurzó Imre és Nyári Krisztina királyhelmeci esküvőjét felidéző rendezvény lesz. Szeretnénk ebből olyan hagyományt teremteni, amely kifejezetten Királyhelmechez kötődik. A térség több, mára jól ismert fesztiváljának elindításában is szerepet vállalt az intézet. Ilyen a nagytárkányi Libagaliba vagy a Borsiban megszervezett Tokaji Fesztivál, amelyek minden esetben az adott település önkormányzatával együttműködésben indultak el. Az évek során ezek a községek egyre nagyobb tapasztalatot szereztek, és fokozatosan képessé váltak arra, hogy önállóan vigyék tovább a rendezvényeket.
Az intézetben ezért egyre erősebben fogalmazódott meg az igény arra, hogy Királyhelmecen is létrejöjjön egy teljesen saját, a város történetéből és arculatából táplálkozó rendezvény. A tervek szerint szeptember 15-én idézzük fel az egykori lakodalmat. Ez azért tűnt ideális időpontnak, mert az embereknek nem kell munkába menniük, ugyanakkor helyben is tartalmas program várhatja őket. Az esemény így ráadásul arra a hétre esik, amikor Királyhelmec hagyományos városi szüreti fesztiválját is megtartják. Korhű ruhák, vásárosok, ételek, italok és egy jelképes esküvő segítségével szeretnénk életre kelteni azt a történelmi eseményt, amely több mint négyszáz évvel ezelőtt itt zajlott. A rendezvény formája még fejlődhet és változhat, de azt szeretnénk, hogy idővel valódi királyhelmeci hagyománnyá váljon.
─ Mit jelent önnek személyesen a húszéves jubileum?
─ Számomra ez a jubileum elsősorban azokat az embereket jelenti, akik az elmúlt húsz évben valamilyen módon hozzátettek az intézmény működéséhez: korábbi és jelenlegi munkatársakat, partnereket, művészeket és látogatókat. Sokféle munka, ötlet és kitartás épült egymásra.
Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy ha az ember hisz egy elképzelésben, és következetesen dolgozik érte, akkor idővel megtalálják a szükséges emberek és lehetőségek. Nálunk ez így történt. A legnagyobb öröm számomra az, hogy az intézmény él, folyamatosan változik, és egyre több ember érzi a sajátjának.
