Ünnepeljünk a felvidéki Mária Rádióval

Nagy Miskó Ildikó 2019. május 23., 07:46

Megalakulásának 7. évfordulójáról a komáromi Szent Anna kápolnában május 26-án, vasárnap 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisén emlékezik meg a felvidéki Mária Rádió. Előtte 17 órától pedig Boráros Imre Kossuth-díjas színművész mutatja be az alkalomra készített Felvidéki magyarok litániája című zenés-irodalmi összeállítását, melyben zenei munkatársként Apagyi László működik közre.

Fotó: Archív felvétel
Tóth László püspöki helynök celebrálja a szentmisét

Este hat órakor a Szent Anna kápolnában kerül sor a legszentebb áldozat bemutatására, melyet Tóth László püspöki helynök celebrál. Az ünnepi szentmisét élő adásban közvetítjük, utána állófogadást tartunk rádiónk 7. születésnapja alkalmából. Mindezek előtt a velünk gyakran együttműködő Boráros Imre Kossuth-díjas színművész mutatja be a Felvidéki magyarok litániája című előadását, amely megtekintése ingyenes lesz - tájékoztatta portálunkat Lépes Lóránt atya, magyarországi és felvidéki műsorigazgató.

Lépes atya korábban ekképp foglalta össze a Mária Rádió küldetését: A Mária Rádió küldetése egyszerűen megfogalmazva:

Mária által, az ő segítségével Krisztushoz vezetni a híveket.

Hiszen Mária az, aki leghűségesebben teljesítette Isten akaratát. Miután vasárnaponként a hívek hazatérnek, szinte elvesznek a tömbházakban, s a többségükkel egy hétig, a következő szentmisékig nem találkozunk. A Mária Rádió azonban a nehézségek, a mindennapi gondok idején is velük van, tartja bennük a lelket. Annak érdekében munkálkodik, hogy megpróbáltatásaik idején se veszítsék el a hitüket, segíti a megmaradásukat. A mozgásképtelen betegek számára pedig a szentmisén való részvételt is helyettesíti, hiszen odahaza, a rádiót hallgatva az imádságainkba és az énekléseinkbe is bekapcsolódhatnak.

Új Boráros-előadás: A felvidéki magyarok litániája

A felvidéki Mária Rádiónak születésnapjára új műsorral kedveskedő Boráros Imre A felvidéki magyarok litániájáról elárulta: előzőleg Gágyor József írt egy verset ilyen cím alatt.

A szerzővel együtt vallom, hogy Európában a migránsözön és a további égető gondok láttán már csak a Jóistenhez fohászkodhatunk. Gágyor tanár úr művében

felsorolja mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyek a szülőföldről való kitelepítésünktől kezdve már vagy megtörténtek a felvidéki magyarsággal, vagy a közeljövőben nagy eséllyel megtörténhetnek.

A hozzávetőleg 50 perces zenés-irodalmi összeállításban javarészt az ő versei hangzanak el – olyanok is, amelyeket eddig még nem játszottunk fel a Mária Rádió komáromi stúdiójában. Például Csehszlovákia kettéválásakor írta a Velünk mi lesz, magyarokkal című verset. További műve, a Tiborc panasza az Úristennek pedig azokról a problémáinkról szól, amelyek ellen ugyan tiltakozunk és próbálunk tenni, de gyakran kudarcot vallunk - mondta el az új produkció kapcsán Boráros Imre.

Képgalériánk:
Fotó: Archív felvétel

A Gágyor-versek mellé további hasonló mondanivalójú műveket is választott. Fajsúlyos üzeneteikkel és hangulatukkal Mécs László papköltő, Gyüre Lajos, Gál Sándor, Gyurcsó István versei is illenek e műsorba. Az évtizedekkel ezelőtt született Népvándorlás kora vagy a Könyörgés ugyanis akár ma is íródhatna. Tudatosítanunk kell: veszélyben van a keresztény kultúra Európában, a Kárpát-medencében, ahol ma még más népekkel együtt békességben-szeretetben élünk. A szerzőkkel együtt azt szeretném sugallni, hogy

ha megfogjuk egymás kinyújtott kezét, képesek leszünk egymást szeretni, akkor talán a Jóisten segítségével, közösen orvosolhatjuk a gondjainkat

- fogalmazott.

További bel- és külföldi fellépések várhatók

A műsorban Bach zenéje is felhangzik. Zenei munkatársként Apagyi László működik közre. Laci barátommal régen a kassai Thália Színházban ismerkedtem meg. Több évtized elteltével ismét egymásra találtunk, és valószínűleg majd más produkciókban is együttműködünk, mert több művészeti ághoz nagyon jó érzéke van.

Hallhatjuk majd a Siposhegyi Péter Mielőtt csillag lettem című monodrámájából ismert Jégvilág című dalt is, amelyhez korábban Koltay Gergely, a Kormorán zenekar megalapítója írt zenét, szövege pedig ma is időszerű.

Az összeállításom, amellyel már meghívtak a szeptemberi, budapesti Ars Sacra fesztiválra, az Áldásdallal végződik. Akkor egy-egy alkalommal a Jókai Anna Szalonban és a Párbeszédek Házában mutatom majd be. Továbbá a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézettel és a Bécsi Magyar Házzal is egyeztetünk idei ottani fellépésekről - tudtuk meg végül.

Vasárnap délután tehát mindazoknak érdemes betérniük a Jókai utcai Szent Anna kápolnába, akik együtt szeretnének ünnepelni a felvidéki Mária Rádió szerkesztőivel és önkénteseivel, lélekemelő órákat töltve velük, illetve Boráros Imre színművésszel.

0 HOZZÁSZÓLÁS