Prohászka Ottokárra emlékezünk

ma7 2018. október 14., 16:00

Ebben az évben Prohászka Ottokár születésének 160. évfordulójára emlékezünk, ennek alkalmából a 2018-as évre a Pázmaneum meghirdette a Prohászka-emlékévet. A Komáromi Imanap egyben a "Felvidéki hitvallók Imakilencedének" első állomása volt, amelyet havonta más-más felvidéki egyházközségben végeznek.

Emléke előtt tisztelegve október 10-én, születésének napján a Pázmaneum Társulás vezetőségi tagjai Karaffa János és Karaffa Attila felkeresték a kiváló hitszónok keresztelési kápolnáját Nyitrán.

A barokk Szt. Mihály-kápolna kápolna egy középkori ferences kolostor és temető helyén áll. A nyitrai várnagy, Brezovics Lukács emeltette 1739-ben, emléket állítva a pestisjárvány megszűnésének. Bende Imre püspök 1894-ben a kápolnát felújította és átépíttette, lerombolta a sekrestyét és a tornyot. Ebben a formájában látható ma is.

A kápolna mennyezetét és falát Krisztus megkeresztelésének motívumai díszítik, Messányi E. festő munkái. A kápolna főoltára az 1930-as évekből, az oltárkép a 18. század végéből származik. Az ólomüveg ablakokon a Szeplőtelen Fogantatás és Szeplőtelen Szűz Mária ábrázolások láthatók, valamint Árpád-házi Szent Erzsébet alakja. Szintén az 1930-as évekből származik Szent Mihály arkangyal szobra, Bártfay Gyula szobrászművész alkotása. A kápolnában két nagy méretű festmény is látható Munkácsy Mihály: Golgota és Krisztus Pilátus előtt c. alkotásának nyomtatott másolata.

Képgalériánk:

A kápolnában megkeresztelt Prohászka emlékét két emléktábla is őrzi. Egy latin nyelvű „Virtute vixi! Memoria vivit! Gloria vivet!” vagyis „Erényesen élt, emlékünkben ma is él, megdicsőülten örökké élni fog.” – felirattal. Illetve egy magyar és szlovák nyelvű emléktábla is. Prohászka Ottokár nevét viselő győri katolikus általános iskola 1995-ben emeltette a márványtáblát. A kis kápolna szépen fel van újítva, a magyar múlt nyomait őrzi a vasajtó mögött. 

Prohászka Ottokár

A XX. századi magyar egyház egyik legragyogóbb csillaga, Prohászka Ottokár Nyitrán született 1858. október 10-én. Atyja – Prohászka Domokos – morva pénzügyi kistisztviselő, anyja – Filberger Anna – a nyitrai pékmester lánya volt. A családtagok egymás között németül beszéltek. Prohászka később elsajátította a magyart, a szlovákot, a latint, de tudott franciául, görögül, héberül. Apja gyakori áthelyezései miatt gyakran váltott iskolát: Rózsahegyen, Losoncon, majd Nyitrán a piaristáknál, Kalocsán a jezsuitáknál tanult, 1875-ben kispapként Esztergomban érettségizett. Tehetségére felfigyeltek elöljárói. Simor János prímás Rómába küldte. 1881. október 30-án ott szentelték pappá. 1882-ben tért haza filozófiai és teológiai doktorátussal. Főpásztora az esztergomi szemináriumba vezényelte, ahol 22 esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög-latin tanárából a dogmatika professzora, majd az egész intézményt megújító lelki vezetője lett. Forradalmasította a hazai papnevelést.

Esztergomban vált a sajtó segítségével a századvégi magyar katolikus megújhodás programadójává. A szociális kérdések különösen érdekelték: magyarra fordította XIII. Leó Rerum Novarum című enciklikáját, időtálló bírálatot írt Marx Tőkéjéről. Világosan látta: ha nem születik az Egyház vezetésével megoldás a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az ateista, erőszakos baloldal, mely minden értéket elsöpör. Ez a politika felé terelte: szenvedélyes cikkeket írt, és képviselőválasztáson is indult. Prohászka Ottokárt a katolikus társadalom nagy része szónokként és lelkivezetőként ismerte és szerette meg. 1904-ben a budapesti egyetem hittudományi karának dogmatika professzora lett.

Ferenc József 1905. október 17-én nevezte székesfehérvári püspöknek. December 11-én erősítette meg a döntést X. Piusz pápa, aki karácsonykor Rómában püspökké szentelte. Prohászka székét 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek.

A főpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. A világháborút követő új társadalmi berendezkedést érdeklődéssel figyelte. 1920-ban nemzetgyűlés képviselői feladatot vállalt, mert aktívan részt akart venni a keresztény magyar állam kiépítésében. A budapesti Egyetemi-templom szószékén csapta meg a halál szele 1927. április 1-jén prédikáció közben, a következő napon a szomszédos Központi Papnevelő Intézetben elhunyt. 1938 óta az emlékére emelt székesfehérvári templomban nyugszik.

Jelmondata: Dum spiro, spero, vagyis: Amíg élek, remélek.

Ezerévünk erőforrásai (részlet)
„A haza nem föld, melyet nomád népek sátorfái mérnek, nyájaik patái föltúrnak; a haza oly föld, mely otthonunk lett, melyhez életünk tapadt. A nemzet nem néptömeg, hanem egyetérző, rokonnép; egy érzés, egy élet. Hosszú századokon át lett azzá! Visszatérve bölcsőnkhöz, elmélkedjünk nagyságunk s dicsőségünk s gyászunk esélyein; kérjük számon életünk titkait, nagy eszméit, gondolatait, érzelmeit, hogy ami naggyá nevelt minket, hálás szeretetünk elismerésével koszorúzzuk.
A magyar nép nemzeti eszményei mind a kereszténységből valók. Minden, ami szent, nemzeti lett; s minden, ami nemzeti volt, szent lett. A magyar korona szent korona; a magyar király apostoli király; a magyar zászló a Szent Szűz zászlaja; a magyarság ideáljai: István, Imre, Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga Árpád vére s katolikus szentek; Magyarország története sokáig a kereszténység védelme; azután kétszáz éven át a vértanúság szenvedése vergődés a félhold zsarnoksága alatt; a nemzet erkölcsi élete: a hit, bizalom, remény, kötelességtudás, jogérzet, minden, ami lelki, a kereszténységből való volt; az ápolta szívét; az egyenesítette föl újra meg újra a vad elnyomás és hanyatlás korszakai után; lelki életének ő volt csillaga.”

-nns

0 HOZZÁSZÓLÁS