Pozsonyi gyerekek és fiatalok hittantábora
Rimakokován tartotta ötnapos hittantáborát a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség, július 29. és augusztus 2. között. A fiatal felnőtt animátorok által vezetett táborban főként pozsonyi, de más településekről érkezett gyerekek is voltak.
Naponta újabb bibliai példabeszéddel ismerkedtek meg a táborozók. A példabeszéddel kapcsolatos érdekes feladatok és játékok segítettek abban, hogy jobban megértsék a bibliai üzenet mondanivalóját. Minden napra jutott sport, ügyességi játékok, éneklés, közös ima és tábori szentmise.
A táborból nem hiányoztak a kézműves foglalkozások, mint például az agyagkorongozás és a pólófestés, az akadályversenyek és a csapatépítő megoldandó feladatok sem, de a hosszabb túra sem maradhatott el a tábort körülölelő gyönyörű természetben.
A remek hangulatú hittantábort otthonról is imáikkal támogatták a pozsonyi templomi közösség magyar hívei, anyagi támogatást pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott a tábor megvalósításához.