Megbocsátás nélkül nem lehet sebeket gyógyítani

Az évekig tartó bonyolult eljárás több szakaszban zajlik, amihez minden segítségre szükség van. A magyarul is kiválóan beszélő Cebula atyát arról kérdeztük, mi mindenre lesz szükség ahhoz, hogy négy nemzet együtt tisztelhesse a mírovi börtönben elhunyt Esterházyt.

Március 25‑én a krakkói érsekség, a lengyel–magyar barátság szép példájaként, hivatalosan is elindítja Esterházy János boldoggá avatási eljárását. Mit jelent ez?

Első lépésben azt, hogy hivatalosan is megalakul a bíróság, amely megítéli az összegyűjtött anyagokat. Január 7‑én létrejött, esküt tett a történészi bizottság, amelyben vannak magyar, lengyel, szlovák és cseh szakemberek is. A bizottság elnöke egy lengyel történész lesz. Ez a bizottság felkutatja Esterházy János egész életét, munkásságát. Kiadásra kerülnek Esterházy munkái is. Létrejön még egy bizottság, a teológiai, amely megvizsgálja ezeket az adatokat, tényeket, hogy megállapítsa, nincs‑e bennük valami, ami ellenkezne Jézus Evangéliumával. A boldoggá avatási bíróság, amely március 25‑én jön létre, elkezdi a kihallgatásokat is. Ez sürgető feladat, hiszen egyre kevesebb az olyan tanú, aki Jánost még ismerte. Előzetesen a helyi püspökök jóváhagyásával történnek a kihallgatások, utána a bíróság az ezekről készült jegyzőkönyveket beveszi az eljárás dokumentumai közé, miközben saját kihallgatásokat is folytat. A boldoggá avatási eljárás nem foglalkozik Esterházy rehabilitálásával, mert két különböző dimenzióról van szó. De ha ez a szlovák és a cseh állam részéről megtörténne, akkor mindenképpen könnyebbséget jelentene az eljárásban. Őszintén szólva leginkább az olyan támadásoktól félek, amelyek Jánost politikusként akarják láttatni, mi pedig úgy foglalkozunk vele, mint vértanúval, mint Krisztus tanítványával, követőjével. Számunkra nagyon fontos, hogy az egyház elismeri az ő vértanúságát: elvették tőle az életét, mert hűséges akart lenni Jézushoz. Az ördög támadásaira fel kell készülnünk, hiszen nem mindenkinek fog tetszeni, hogy elindult a boldoggá avatási eljárás.

Mindenképpen hosszadalmas folyamatról van szó, ami ezzel még nem is ér véget, hiszen az összegyűlt dokumentumok ezután a Szentszékhez kerülnek, ahol folytatódik az eljárás. Meggyorsíthatja‑e a folyamatot, hogy Esterházy vértanúhalált halt, s így nincs szükség csodára és annak bizonyítására?

Mindenképpen többéves folyamatról beszélünk. Hogy mennyi ideig fog tartani, azt előre nem lehet tudni. Akik vállalták, hogy segítenek, mindent megtesznek annak érdekében, hogy alaposan, de egyúttal tempósan is végezzék a munkájukat. Hogy a Vatikánban azután még mennyi ideig fogják vizsgálni az ügyet, azt nem lehet megjósolni. János már Isten szolgája, ezért kérhetjük az ő közbenjárását. Vannak olyan csodák is, amelyek ugyan nem számítanak „jó pontnak” a boldoggá avatás folyamatában, de nagyon örülnénk nekik. llyen csoda lenne például a magyar–szlovák megbékélés. A vértanúhalál azonban önmagában is elegendő ahhoz, hogy János a boldogok sorába kerüljön. Isten is bármikor beavatkozhat, hiszen már önmagában az is csoda, hogy ilyen gyorsan elindulhatott az eljárás. Szent II. János Pál pápa mondta egykor, fontos dokumentálni a vértanúk életét, hogy lássuk, voltak olyanok, akik minden üldöztetés ellenére hűségesek maradtak Krisztushoz.

Mi a különbség a boldoggá avatott és a szentté avatott személy kultusza között?

A mennyben semmi nem változik, ott nincs különbség. Csak a kultusz terjedelme más. A boldoggá avatottat egy bizonyos területen, régióban, országban tisztelik. A szentet pedig az egész világon, az egész egyetemes egyházban. Szerencsére rengeteg boldogunk és szentünk van már nekünk, magyaroknak és lengyeleknek. Főleg az Árpád‑házi szentekre gondolok. A boldogok között például Apor Vilmos vértanút említhetném, akit elsősorban Közép‑Európában, a magyarlakta területeken tisztelnek, ott van kultusza. Hasonlóan lehet elképzelni Isten szolgája, Esterházy János kultuszát is, ha a boldogok sorába kerül, ő a visegrádi népeknek a pártfogója.

Nekünk, felvidéki magyaroknak nagyon fontos az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont. Vajon ennek megléte és az Esterházy életét eddig kutatók munkája mennyire segítheti a boldoggá avatási eljárást?

Sokban. Pár hónapja Alsóbodokon elindult a szentmisesorozat Isten szolgája, Esterházy János boldoggá avatásáért és a közép‑európai népek megbékéléséért. Minden hónap első szerdáján kerül rá sor. Örömmel mondhatom, hogy már most is több ember jelentkezett és ajánlotta fel a segítségét. Ha a szlovákok, főleg a katolikusok, meglátják Jánosban a vértanút, a kommunizmus áldozatát, akkor kevésbé lesz fontos az, hogy politikailag vagy társadalmilag milyen szerepet játszott. Megbocsátás nélkül nem lehetséges a sebek gyógyítása. Ha a szlovákok jobban megismernék az ő szenvedését, keresztútját, akkor felnyílna a szemük, megnyílna a szívük, és ők is segíthetnének abban, hogy a boldoggá avatási eljárás előbbre haladjon.

Posztulátori munkája során milyen segítségre számít Esterházy családjától, utódaitól? Köztudott, hogy Esterházy Alíz, a mártír politikus lánya már eddig is rengeteget tett édesapja rehabilitálása érdekében.

Őszintén szólva mindenfajta segítségre, de elsősorban az imára számítok. Mert Isten segítsége nélkül az emberek szíve nem változik meg. Kell, hogy mi is tanúságot tegyünk János krisztusi életéről és haláláról. Lányával, Alízzal és fiaival volt szerencsém már beszélgetni, s a család lengyel része is aktívan részt vesz a tevékenységben. Elsősorban családi emlékekkel tudnak szolgálni.

Bár most még elég távolinak tűnik – a boldoggá avatási eljárás bonyolultsága miatt –, mégis hogyan képzeljük el azt a nagy napot, amikor megtörténik a boldoggá avatási szertartás?

Hogy maga a pápa vagy a püspök fogja‑e végezni a boldoggá avatást, még nem tudjuk. Ami bizonyos, hogy ez nagy ünnep lesz, nemzetközi és egyházi ünnep egyben. Ebben maga Isten dicsőül meg, hiszen ismét bebizonyosodik, hogy ha a gyarló ember együttműködik az Úrral, boldoggá válhat, megboldogul Istenben. Az is előfordulhat, hogy Esterházyt másokkal együtt fogják boldoggá avatni. De addig a nagy napig még rengeteg teendő vár ránk.   

Az írás megjelent a Magyar7 2019/2. számában.