Krisztus király ünnepe

Nem túl régóta került be az ünnepek sorába mai nap. XIII. Leó pápa az 1900-as jubileumi év alkalmából a 20. század királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítette az ünnepet. Akkor világszerte mindenütt a legmagasabb hegyek ormán, illetve magaslatokon kereszteket és Krisztus-szobrokat állítottak föl a Megváltó emlékezetére, közöttük a híres Béke-Krisztus-szobrot az Andok egyik legmagasabb csúcsán. Az I. világháború után XI. Pius pápa a niceai zsinat 1600. évfordulóján, 1925-ben szentévet hirdetett, melynek mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” A szentév végén, december 11-én rendelte el a pápa a Quas primas enciklikával Krisztus Király ünnepét, melyet eredetileg október végén tartottak, de 1969 óta az utolsó évközi vasárnapon, november végén üljük.

Az angyali üdvözletkor Gábor főangyal a születendő Gyermek királyságáról összefoglalóan mondja: „Neki adja az Úr Isten az ő atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és országának nem lesz vége” (Lk 1,33). A napkeleti bölcsek a földkerekség királyának születését jelző csillagot látva indultak el és keresték Jeruzsálemben „a zsidók született királyát” (Mt 2,1-6). Heródes kérdésére, hogy hol születik a Krisztus, az írástudók Mikeást idézve Dávid városát, Betlehemet adják meg születési helyül (Mt 2,6).

Krisztus királyságára kínszenvedése előtt Pilátus is rákérdezett, majd a megostorozott Isten fiát így mutatta be a tömegnek:  „Íme a királyotok!”, majd a halálos ítélet megindoklásául ezt íratta Jézus feje fölé keresztfeliratul: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19,19).