Gondolatok karácsony küszöbén

A szó az Adventus Domini latin kifejezésből (magyarul: az Úr eljövetele) ered, vagyis Krisztus első eljövetelére, megszületésére utal.A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Minden újabb meggyújtott gyertya arra utal, hogy bár a sötétben járunk, egyre inkább világosságot látunk.

Valamikor erős hitben éltek az emberek.  Így várták a megváltót. A tanítás szerint a babiloni fogság idején három ifjú nem engedelmeskedett Nabukodonozor királynak, nem voltak hajlandóak leborulni és istenként imádni aranyszobrát. Ezt válaszolták: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk! Nagy haragra gerjedt a király, befűttetett a kemencébe, amelyikbe bedobni készültek a hitvalló szent ifjakat. Ám a vértanúság pillanatában a következő történt: a király a három ifjú helyett négy férfit látott szabadon járni a tűzben, akiken ráadásul semmilyen sérülés sem volt látható. A negyedik az Úr angyala volt.

A mai ember türelmetlen, képtelen várakozni. Azonnal szeretne mindent. Pedig Isten nem adja meg azonnal azt, amit szeretnénk. Várakozni tanít bennünket.

Ha képesek vagyunk kivárni a megérdemelt jutalmat, csak úgy tudjuk teljes boldogsággal értékelni  azt. Gondoljuk csak el, hogy a zsidók, a kiválasztott nép miután megkapta a Messiás eljöveteléről szóló üzenetet, még 4000 évet képes volt hittel várakozni.

Régen a karácsonyok a közös étkezésekről is szóltak, miközben együtt imádkoztak, gyertyát gyújtottak és kántáló énekeket énekeltek a család tagjai. A lelkük együtt volt. A mai kapcsolatokból épp az odafigyelés csendje hiányzik. Nincs idő arra, hogy lelkünk összecsendüljön. Rohanunk, teljesítenünk kell kötelességeinket. Nemcsak a boltok polcai vannak tele áruval, a pszichiátriák várótermei is beteg emberekkel. A tudósok szerint a XXI. század népbetegsége a depresszió lesz. Hinni, bízni, remélni: ezek a depresszió ellenszerei.

Karácsonykor meg kellene tapasztalnunk, hogy az Isten szemében fontosak vagyunk. Egyediek vagyunk.

Ilyenkor hatványozottan figyeljünk oda embertársainkra! Ne higgyünk abban, hogy az alkalmak elhalaszthatóak. Most kell szeretnünk, most kell éreztetnünk a másikkal, hogy fontos nekünk!

Sajnos, túl sok időt töltünk az elektronikus eszközök társaságában, pedig azok az  emlékeket  nem tudják helyettesíteni. Ahogyan helytelen az az igyekezet is, hogy gyerekeinket burokban neveljük, nehogy megpróbáltatásoknak, fájdalmaknak legyenek kitéve. Márpedig életünk szerves része a rossz, a baj, a tragédia is. Csak általuk tudunk formálódni, megerősödni. Ugyanúgy része az emberi életnek, mint a béke, a derű, a szeretet. Sokakat hajt a vágy külföldre! Majd ott boldog leszek! Feladatainkat ott kell elvégeznünk, ahová a sors rendelt bennünket! A jól végzett munka is boldoggá tesz! Jézus 33 éven át volt közöttünk, és szelíden, derűvel, mosollyal vállalta a megpróbáltatásokat.

Ahogyan a mások javára szentelt tevékeny életet is. De mi ma bizalomvesztéssel küszködünk, félünk másokért áldozatot hozni,  hátha nem kapjuk azt vissza. A mennyek országában visszakapnánk, mégis elveszítettük az ez iránti bizalmunkat is.

Az Isten át akar ölelni bennünket, csak engednünk kell! Segít a nehézségekben, csak le kell hunynunk szemünket! Nem kell szégyellni az örömkönnyeket sem, ha a Jó Isten kezének simogatását érezzük!

(Mondok-Pálmay István görögkatolikus pap Királyhelmecen, a szerző az ő gondolatait tolmácsolta.)