2018. december 15., 18:23

Ferenc pápa ajándékot küldött Bezák érseknek

Ferenc pápa a szlovák államfő tegnapi audienciáját használta fel arra, hogy ajándékot küldjön Róbert Bezáknak.

201704112354210.Bezak_revedezve_nez.jpg

Roman Krpelan, elnöki szóvivő szerint Andrej Kiska rövid időn belül átadja Ferenc pápa ajándékát.

Róbert Bezákot 2009-ben nevezték ki nagyszombati érsekké. 2012. július 2-án XVI. Benedek pápa leváltotta, miután Mario Giordana apostoli nuncius felszólítására nem mondott le hivataláról.

Ennek okaként hivatalosan az év eleji apostoli vizitáció eredményeit és adminisztratív hiányosságokat jelöltek meg, de a pontos ok ismeretlen maradt. Később nyilvánosságra került tizenegy kérdés, melyeket a Vatikán az ellene érkezett feljelentések alapján állított össze.

Leváltása visszhangot váltott ki a katolikus közvéleményben és a szlovákiai sajtóban; azzal is összefüggésbe hozták, hogy pénzügyi visszaélések gyanúja miatt vizsgálatot szorgalmazott elődje, Ján Sokol érsek ellen.

Leváltását követően visszavonult a besztercebányai redemptorista közösségbe, illetve Olaszországban élt.

(kolek)

Megosztás
Címkék