Elhunyt szeretteinkre emlékezünk
Ma és holnap a legtöbben ellátogatnak szeretteik sírjához, hogy elhelyezzék azokon az emlékezés virágait és gyertyát gyújtsanak. Mindenszentek és halottak napja két egymást követő ünnep, amely az idők során szinte egybemosódott, és mindkét nap elsősorban a temetőlátogatásokról és az emlékezésről szól.
Mindenszentek ünnepét III. Gergely pápa a 8. században indította útjára, melyet november első napján ünneplünk. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, így a mai nap mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről – nagy számuk miatt – külön-külön nem emlékezik meg a kalendárium.
Az első ezredfordulótól kezdődően emlékezik az egyház az összes elhunyt hívőjére, a családok pedig a szeretteikre. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. A katolikusok november 2-án tartják, s tájainkon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.
Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Néhol e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Máshol ekkor volt a legényvásár, azaz ekkor kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel. Mindenszentek napján tilos volt a munka, ez is a tisztelet egyfajta kifejezése volt mivel a szokás szerint, aki földet szánt, vet, vagy bármilyen más munkát végez az a halottra támad. Nem szabadott mosni, varrni, takarítani sem.
A néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, s mikor megkondul a harang, akkor indulnak el hozzátartozóik házába, így a parasztházakban ezen a napon még egy tányér került az asztalra, melybe kenyeret, sót és vizet tettek. Székelyföldön cipót sütöttek, melyet Isten lepényének vagy a halottak kenyerének hívtak.
Magyarország sok táján e napon gondját viselték a koldusoknak és a szegényebb embereknek, ételt, alamizsnát osztottak nekik, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségének elérését. Többnyire kenyér és mézzel bevont kalács várt a temető kapujában ácsorgókra.
Halottak napján kezdődnek azok a „tiltások”, amik egészen karácsonyig előfordulnak a keresztény kultúrkörben, azért nehogy megzavarják a holtak nyugalmát. Egész héten mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna, megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert akkor a férgek ellepnék a házat. Halottak napján sok helyen nem végeztek semmilyen földmunkát, mert úgy gondolták, beteg lesz, aki ezt megszegi. A halottak napi esőből megjósolták, ki fog meghalni az esztendőben, és ezzel riogatták egymást. Különösen varrni tilos, mert minden öltés egy szúrás a halottnak.
Ugyanakkor viszont mindenhol rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják. Ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát gyújtanak. Vannak, akik szerint a lángnál megmelegedhetnek a fázó lelkek. Mások szerint azért kell gyertyát gyújtani, hogy az erre a napra kiszabadult lelkek visszataláljanak nyughelyükre.
Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékére régen még máglyát is gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” Több helyen, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták a lámpát, hogy a halottak szét tudjanak nézni.
A gyertyagyújtás hagyománya megmaradt, így emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk.
Forrás: magyarkincsek.hu
