Beiktatták a moldvai egyházmegye új római katolikus püspökét, a csángók magyar misében reménykednek
A romániai Jászvásáron (Iasi) kedden beiktatták tisztségébe Iosif Paulet püspököt, az 1884-ben alapított Jászvásári Római Katolikus Egyházmegye hetedik vezetőjét. A magyarul még beszélő moldvai csángók azt remélik, hogy az új püspök nyitottabb lesz elődjénél a magyar nyelvű misék bevezetése ügyében.
A Szentszék július 6-án közölte, hogy a nyugdíjba vonuló Petru Gherghel püspök helyét Iosif Paulet veszi át az egyházmegye élén. Iosif Paulet a Neamt megyei Tamaseni-ben (Tamásfalva) született 1954. október 17-én. Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá Jászvásáron 1979-ben. Püspöki kinevezése előtt Suceaván szolgált bukovinai főesperesként. Beiktatási ceremóniáját a leköszönő püspök, Petru Gherghel vezette. Az eseményen jelen voltak az erdélyi és partiumi magyar többségű egyházmegyék vezetői is.
Nyisztor Tinka néprajzkutató, a moldvai magyar nyelvű misék bevezetéséért évtizedek óta küzdő pusztinai Szent István Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta:
Nyisztor Tinka megjegyezte: ezzel a gondolattal vett részt a püspök beiktatásán, és ezért fog kihallgatást kérni az ősz folyamán az egyházmegye új vezetőjétől.
A Szent István Egyesület elnöke - aki a közelmúltban mondott le a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) egyházi ügyekben illetékes alelnöki tisztségéről - kijelentette:
Nyisztor Tinka úgy vélte: az új püspök ugyan olyan vidékről származik, ahol a római katolikus vallásúak rég elvesztették a magyar anyanyelvüket, a papoknak egy új generációjához tartozik, ezért kedvező viszonyulásra számítanak részéről. Hozzátette: az is bizakodásra ad okot, hogy a püspök Bukovinában, egy olyan régió főespereseként szolgált, mely egykor az osztrák-magyar monarchia részeként soknemzetiségű térség volt, és ennek maradványaként a többnyelvűséggel a jelenben is találkozhatott.
A magyar nyelv valamely nyelvjárását még őrző moldvai csángók csaknem harminc éve küzdenek a magyar misék engedélyezéséért.
Nyisztor Tinka korábban az MTI-nek elmondta: készül közzétenni azt a két kötetet kitevő levelezést, amelyet a különböző egyházi elöljárókkal folytatott ez ügyben. Petru Gherghel püspök - aki 1978 óta vezette az egyházmegyét - korábban kijelentette:
Később arra hivatkozva utasította el a magyar misét, hogy
a csángó nyelv nem magyar nyelv.
A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében - a püspökség honlapján közölt adatok szerint - 206 ezer római katolikus hívet tartanak számon. Magyar kutatók
30-40 ezerre becsülik azoknak a moldvai katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.