A zselízi Vakációs Bibliahét után

Kaszmán Zoltán 2019. augusztus 21., 13:14

A Zselíz-Sárói Református Társegyházközség 2019. augusztus 12–16. között Vakációs Bibliahetet tartott Gyere utánam! Lépj a nyomdokomba! címmel. A Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) programján belül megvalósított rendezvénynek a zselízi református templom és annak udvara, valamint gyülekezeti terme adott otthont.

Micsi a gyerekek között Fotó: Révész Anna

„A bibliahét jó alkalom arra, hogy olyan gyermekekkel ismertessük meg az evangéliumot, akik még soha nem hallottak róla. Azon gyerekeknek, akik már találkoztak az evangéliummal, jó alkalom ez arra, hogy hívő társaikkal találkozzanak, így láthatják, hogy nincsenek egyedül. A gyülekezeti tagok számára jó mozgatórugó, hisz sok emberre van szükség a szervezéshez és a kivitelezéshez. Jó dolog együtt munkálkodni!” – olvasható a 2005-ben létrejött alapítvány egyik munkafüzetében.

Fotó: Révész Anna

A közösség – a gyermekek erkölcsi nevelését, nemzeti identitásuk erősítését és egymás elfogadását szem előtt tartva – évek óta felvállalja a Vakációs Bibliahét irányítását az egész Kárpát-medencében.

A helyi koordinátorok, Révész Csilla és Révész Tibor lelkészek az idén néhány saját elképzeléssel egészítették ki a megadott központi programot, így – ügyelve a kreativitás fejlesztésére és a közösségi szellem épülésére – ezúttal is (a lelkész házaspárnak köszönhetően immár kilencedik alkalommal) a keresztény erkölcsi értékek terjesztését célozta meg a színes programfolyam.

Képgalériánk:
Fotó: Révész Anna

A tábor, aminek központi témája a példaadás volt, minden nap közös áhítattal kezdődött a templomban, majd csoportfoglalkozások következtek, amelyek különböző bibliai történeteken alapultak.

A résztvevők megtapasztalhatták a közösség fontos szerepét az összetartozásban. Az ebéd után lehetőség nyílt filmnézésre, sportolásra, fürdésre, de a farmlátogatáson, az ügyességi játékokon és a kézműveskedésen túl Lengyel Szabolcs ’Micsi’ vidám foglalkozásán is részt vehettek. A gyülekezeti tábor része volt egy pénteki esztergomi vártúra is, ami szintén remekül sikerült. A 13 éven felüliek a 17 órai záróalkalmak után is együtt maradtak, az estéket a sárói József-házban töltötték.

Fotó: Révész Anna

„A gyerekek létszáma változó volt. Volt olyan nap, amikor 83 embert regisztráltunk, hetvennél viszont egyik nap sem voltunk kevesebben. Mindent összevetve összesen 106-an vettünk részt a zselízi gyülekezeti táborban” – árulta el Révész Csilla a vasárnapi záró istentisztelet előtt, majd szólt a támogatókról is: „A gyülekezeti tagokon kívül több helyi vállalkozó segíti a tábort – akár pénzzel, akár adományokkal: zöldséggel, gyümölccsel, élelmiszerrel. Rengeteg szülő és nagyszülő készített és hozott süteményt. Támogatásuk nélkül sokkal szegényesebb lett volna a tábor; segítségükért nagyon hálásak vagyunk. Nekik is köszönhető, hogy egy valóban bőséges hetet zárhattunk.”

0 HOZZÁSZÓLÁS