Hazaszállították Josef Beran cseh bíboros földi maradványait
A Vatikánból Prágába szállították pénteken Josef Berannak, a száműzetésben 1969-ben Rómában meghalt cseh bíborosnak a földi maradványait.
Amikor a cseh kormány különrepülőgépe este hatkor leszállt Prágában a Kbely katonai repülőtéren, a katolikus templomokban országszerte néhány percre megszólaltak a harangok.
A fél évszázada Rómában elhunyt bíboros koporsóját még az esti órákban a Kbely katonai a repülőtérről a Strahovi premontrei kolostorba szállítják, ahol éjjel őrizni fogják.
Szombaton délelőtt a koporsót nyilvános menetben a közeli Hradzsinban lévő Szent Vitus széksegyházba viszik, ahol ünnepi gyászmisét és búcsúszertartást tartanak. A lakosságnak ezt követően három napja lesz arra, hogy lerója kegyeletét és búcsút vegyen a hányatott sorsú bíborostól.
A cseh főpapot hétfőn helyezik örök nyugalomra a Szent Vitus székesegyház Szent Ágnes kápolnájában.
A fél évszázada elhunyt Beran bíboros volt az egyetlen cseh, aki a vatikáni Szent Péter-bazilikában volt eltemetve. Halála előtt a főpap azt kérte, hamvai a szülőföldjében nyughassanak. Dominik Duka bíboros, jelenlegi prágai érsek szerint a cseh katolikus egyház most teljesíti Josef Beran végakaratát.